Budapest elveszett tetődíszei XXIX.
A második világháború és a rendszerváltás között nemcsak lakóépületek vagy középületek díszeit verték le, vagy hagyták elpusztulni, de számos ízlésesen megtervezett és városképbe illő műtárgy is erre a sorsra jutott. A Várhegy-alagút vagy budai Váralagút krisztinavárosi bejárata egy kiváló példa erre. Az alagút szükségességét Széchenyi István vetette fel. Az építkezést 1853-ban kezdték meg Clark Ádám tervei szerint és a kész alagutat 1857-ben adták át a forgalomnak.
Az alagút nyugati kapuzatát Frey Lajos építész romantikus stílusban, égetett téglaburkolattal tervezte meg. Sokan nem tudják, de az összes budapesti híd és az alagút használatáért egészen 1918-ig díjat kellett fizetni. A századfordulón gázvilágítás, majd 1915-től a villanyvilágítás épült ki. 1919-ben az úttestet eredetileg borító fakockákat kiskockakőre cserélték. 1944-ben a német és a magyar véderők a lövedékektől és bombáktól védett alagútban és az onnan nyíló titkos kormány óvóhelyen rendezték be a főhadiszállásukat, amelyekből egy titkos katakomba vezetett fel a Szent György térre. A németek az alagút pesti bejáratát hermetikusan (homokzsákokkal) lezárták, a nyugati bejáratot viszont meghagyták az utánpótlás számára. Itt torlaszokat építettek homokzsákokból, amelyek között csak szlalomozva lehetett bejutni az alagútba. Valószínűsíthető, hogy a krisztinavárosi bejárat azért pusztult el szinte teljesen, mert a szovjetek rájöttek a bejárat stratégiai fontosságára és nehéztüzérséggel támadták. A háborút követően a lerombolt romantikus stílusú bejáratot már nem építették vissza, helyette egy egyszerű formavilágú, kvadrátkövekkel fedett bejáratot építettek. 
A Nádor utca és a Vécsey utca sarkán áll egy impozáns szecessziós épület, a Salgótarjáni Vasmű palotája. Az 1909-ben épült négyemeletes épületnek volt a környék legdíszesebb tetőzete. A díszes pártázata és mellvédjei mögött a magastetőt két oldalról tornyocskák díszítették. A visszaemlékezések szerint a tetődíszek nem sérültek meg jelentősen az ostrom során. Ennek ellenére az ötvenes évek második felében a tetőzetet minden díszétől megfosztották, csak a mellvédeket tartották meg. Az épület stílusát nagymértékben befolyásoló beavatkozást sajnos a mai napig nem hozták helyre. 
Nem messze a Nádor utcától, a Báthory utca 9. szám alatt található a Dawidson-bérház. Az épületet Vidor Emil építész tervezte szecessziós stílusban. Az 1903-ra elkészült négyszintes épület jellegzetessége a lodzsák extravagáns kialakítása (ovális és alma formájú ablakokkal), illetve a két emelet magasságú mellvédbe beépített hagymakupola. Vidor Emil a mellvéd mögött diagonál mintázatú magastetőt tervezett, amelyet kétoldalt rézsutosan kiálló szarvacskákkal zárt le. A tetőzet sorsáról nem sokat tudni, azonban feltételezhető, hogy megsérült a második világháborúban és későbbiekben inkább elbontották.
A Zrínyi utca 12.-ben áll a Révész Sámuel és Kollár József építészek által megálmodott neogótikus stílusú bérház. Az 1909-re elkészült épület egyedisége a három magasba törő gótikus mellvéd, amely az épület hatodik lakószintjét foglalja magában. Itt egy hatalmas műteremlakás lett kialakítva, amely a mellvédek között két darab rézsutos ablakkal lett felszerelve, hogy minél több napfény áramolhasson a lakásba. A három mellvéd mögött hatalmas magastetőt építettek, amelyet csipkézett vörösrézből készült díszek és két szarvacska zárt le. A bérház apróbb sérülésekkel úszta meg a háborút, éppen ezért érthetetlen a későbbi sorsa.
Mai látványát megvizsgálva megállapítható, hogy a szocializmusban történt „felújításakor” távolították el a gótikus elemeket. Mára az összes díszétől megfosztották (szinte sima az épület homlokzata), beleértve a második és a harmadik emelet között húzódó balkon gazdag díszítéseit és a két oroszlán fejet, illetve a magastetőt is. 
Fischer Simon női ruha és selyemkereskedő álmodott egy nagyot és a századfordulón egy olyan kereskedő- és lakóházat képzelt el a Bécsi utca sarkán, amely a maga idejében nóvumként hatott a felélénkülő pesti belvárosban. Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula tervei alapján 1910-re készült el a ma is álló négyemeletes, magasföldszintes sarokház, amelynek alsó szintjeit már a modern kereskedelem igényei szerint, praktikusan és visszafogott eleganciával alakították ki. Üzlethelyiségeiben kétszáz alkalmazott szolgálta ki a vevőket, akik mívesen tervezett, praktikus mahagónibútorok, tároló rendszerek, üvegezett vitrinek között találták meg a portékákat. Az első fővárosi áruházként is számontartott Fischer Simon és társai-féle kereskedésben minden divatkelléket megtalálhatott a korabeli női vásárló. A szecessziós jegyeket magán hordozó épület tetejét magastető díszítette, amelyet két bádogból készült torony zárt le.
A két torony között egy éjszaka is világító hatalmas cégért helyezték el, amelyet még Sváb-hegyről is látni lehetett. Az áruház 1942-ben végleg bezárt, maga az épület számos belövést szenvedett a második világháborúban és az 1956-os forradalomban. Ezek a sérülések egyike sem érintette a magastetőt lezáró cégért és a tornyokat, azok még az 1960-as évekig az épületet díszítették. Ezt követően bonthatták vissza, azóta sem tudni, hogy miért. Az épület 2004-óta üresen áll, várja sorsának jobbra fordulását. 
(A cikksorozat a jövő héten folytatódik!)
Fecske Gábor László
