Látott már szebb napokat a magyar–ukrán viszony – Dobsa István a Vasárnapnak

Viktor Janukovics miniszterelnök hatalmának megdöntése óta sok olyan kísérlet volt az ukrán nacionalisták részéről, amiben megpróbálták destabilizálni a kárpátaljai békét. Dobsa István a Hadjárat podcastban elmondta, hogy a magyarok Kárpátalját továbbra is szeretnék megőrizni a béke szigetének, azonban az ukrán nacionalizmus egyre szélesebb teret kapott, ami mindig is népszerű volt a fiatalság körében.

Ennek ellenére Dobsa úgy véli, hogy még mindig többségben vannak a józan gondolkodású ukránok, akik a békés együttélés mellett állnak ki. Viszont a helyi médiumokban megjelent, dokumentumfilmnek álcázott, lejárató anyagok megpróbálják rossz színben feltüntetni a kárpátaljai magyarságot.

A KMKSZ Ifjúsági Szervezetének elnöke reménykedik abban, hogy közterületen a magyar himnusz eléneklése nem okozhat különösebb problémát, de megvan annak az esélye, hogy rosszindulatú járókelő rendőrséget hívna vagy a hisztériakeltés egyéb eszközéhez folyamodna.

Dobsa szerint Kárpátalján az emberek mindig meg tudták értetni magukat egymással. A különböző nemzetiségek tisztelik egymás kultúráját és nyelvét. Most a fiatal generáción van a felelősség, hogy a béke szigetét továbbra is megőrizzék.


Hirdetés

2020 novemberében jelentős támadássorozatot szenvedett el a kárpátaljai magyarság. Az őszi helyhatósági választásokon soha nem látott sikert ért el a KMKSZ, ami az ukrán nacionalisták ellenszenvét váltotta ki. Az ukrán államhatalom a kisebbségek ügyét belpolitikai kártyaként használja, ezért jutott oda az ügy, hogy kormányzati utasításra az ukrán titkosszolgálat házkutatást tartott a KMKSZ intézményeinél és Brenzovics László elnök házánál is. Dobsa a Vasárnapnak elmondta, hogy talpig felfegyverkezett, maszkot viselő katonák rohanták le a magyarok intézményeit, ami az igazságszolgáltatástól messze távol áll.

Két éve már az ukrán hatalom vizsgálatot indított a KMKSZ ellen, és szeparatista vádakkal gyanúsította meg a helyi magyar képviseletet. Dobsa úgy véli, hogy ennek a vizsgálatnak a záróakkordja volt a tavaly őszi házkutatás-sorozat, amit számos ukrán közéleti szereplő elítélt.

Dobsa István kijelentette, hogy a kárpátaljai magyar közösség a hatalmi játékok eszközévé vált. Mindig ki lehet játszani a nemzetiségi kártyát, amivel elterelik a figyelmet a valós problémáktól. Az ukrán vezetés nem tud felmutatni gazdasági sikereket, infrastrukturális beruházásokat.

Abban reménykedik az elnök, hogy az ukránok rájönnek, a magyarokra nem ellenségként, hanem lehetőségként kell gondolni, akik hidat tudnak képzeni a nyugati világ felé. Hiszen a kárpátaljai magyarság egy törvénytisztelő, békeszerető közössége Ukrajnának.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány folyamatosan próbálja a jószomszédsági viszonyt ápolni az ukrán féllel. 2014 óta több alkalommal is humanitárius segítség érkezett Magyarországról. Budapest sokat tett azért, hogy Kijev minél gördülékenyebben tudja lezárni az EU-s társulási egyezményt.

Viszont Ukrajna csak addig viszonozta a baráti kapcsolatot, míg meg nem nyílt a kapu az Európai Unió felé. Azután az ukrán parlament ellehetetlenítette az anyanyelvi oktatást, fekete egyenruhások jelentek meg Kárpátalján, és megindultak a magyarok elleni atrocitások.

A teljes beszélgetést itt hallgathatják meg:

A Hadjárat korábbi adásait itt hallgathatják újra.

Kassab Adonis

Népességfogyásra lehet számítani a felvidéki magyarságnál – Tokár Géza a Vasárnapnak

Szövetségben, de egymással versenyben is van a fundamentalista iszlám és a baloldal – Speidl Bianka a Vasárnapnak

Szövetségben, de egymással versenyben is van a fundamentalista iszlám és a baloldal – Speidl Bianka a Vasárnapnak

Kiemelt képünk forrása Dobsa István hivatalos Facebook oldala.

'Fel a tetejéhez' gomb