Krikettel a vallásközi párbeszédért

A „Hit fénye” turné keretében Angliába utazott a Vatikán krikettcsapata, hogy a vallásközi párbeszéd jegyében a canterbury érsek által alapított csapattal közösen megmérkőzzenek egy muszlim, szikh, hindu, buddhista és zsidó játékosokból verbuvált csapattal. 

A Szent Péter Krikettklub (Saint Peter’s Cricket Club) 2013-ban alakult Rómában tanuló papnövendékekből – írja a Vatikáni Rádió híroldala. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsához tartozó kezdeményezés célja a különböző keresztény felekezetek közötti és a vallások közti kapcsolatok erősítése a krikett iránti közös szenvedélyen keresztül. 

Az immár negyedik alkalommal megrendezett „Light of Faith” (Hit fénye) turné Észak-Angliában kezdődik július 3-án, ahol először a 16. században jezsuiták által alapított, neves Stonyhurst College csapatával mérkőznek meg a Lord’s Cricket Ground klubjának játékosai. A vatikáni játékosok július 6-án Londonban csatlakoznak a canterburyi érsek híres csapatához, akikkel egy vallásközi meccset játszanak muszlim, szikh, hindu, buddhista és zsidó játékosok ellen. Összemérik tudásukat egy angol parlamenti csapattal, valamint a Commonwealth XI és a Royal Household Cricket Club játékosaival is a windsori kastélyban. Július 8-án az ifjú sportoló papnövendékek fölkeresnek egy központot, ahol fiatalkorú fogvatartottakkal foglalkoznak. 

A krikettmérkőzéseken túl a vatikáni csapat meglátogat egy mecsetet, egy szikh gurdvárát és egy hindu templomot, illetve egy zsinagógát. Ezzel a vallásközi kapcsolatokat kívánják erősíteni, és rávilágítani a hit alapvető szerepére a mai társadalomban.


Hirdetés

 

Forrás: Vatikáni Rádió

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb