Újabb tarvágás az újpesti önkormányzat sajtócégénél – a DK a Jobbikot támadja
Furcsa ezt látni – tudván, hogy az önkormányzat sajtóorgánumától, az Újpesti Sajtó Kft.-től a napokban hét munkatársat bocsátottak el (a leépítéseknek állítólag még nincs vége). Úgy tűnik, a médiaügyekkel sehogy sem boldogul a 2019-ben a Fidesz-KDNP többségű önkormányzatot váltó DK-MSZP-Momentum-Jobbik-LMP-Párbeszéd szivárványkoalíció.
Hatalomra kerülésükkor az akkori Sajtó Kft. hét munkatársát bocsátották el azonnali hatállyal. Az Újpesti Napló és az Újpest Televízió főszerkesztői posztjára a választásokon mandátumot nem nyert jobbikos Balogh Gábor került. Az ügyvezető igazgató (Bíró Beáta) és az új stáb nagy része a Simicska-féle Hír TV-ből elbocsátott alkalmazottakból állt össze. Nagyon úgy nézett ki, hogy a győztes koalíció a szavazatokért cserébe a Jobbik kezébe adta a helyi sajtó irányítását. A helyi médium belső ügyeit jól ismerők információi szerint a cég politikai felügyeletét Szabó Balázs, a Jobbik önkormányzati képviselője kapta meg.
Az, hogy 2019-ben a győztes politikai csapat lecserélte a helyi sajtó korábbi városvezetés által alkalmazott dolgozóit, a politikai váltógazdaság logika szerint természetes folyamat volt, hiszen a sajtó helyi szinten mindig is a politika bizalmasa, és hát minden politikus szeret a saját embereivel dolgozni. És kellett is a hely a haveroknak.
A kérdés most az, mi indokolja a választások előtt bő egy évvel a sajtó újbóli felrobbantását.
Szó, ami szó, ez a stáb nem alkotott maradandó, meghatározó értéket, produktumokat. Bár a szivárványkoalíció 2019 előtt folyamatosan ostorozta Wintermantel Zsolt polgármestert és a Fidesz „csicskamédiáját” (élükön Varjú László DK-s országgyűlési képviselővel még tüntetést is szerveztek a szerkesztőség elé), az Újpesti Napló című kiadvány nem lett a sokszínűség és a független újságírás beígért példája. Leginkább Déri Tibor polgármester és Kanász-Nagy Máté alpolgármester (az LMP társelnöke) magasztalásával van tele a lap. Illetve el ne felejtsük, Varjú László országgyűlési képviselőnek lett benne saját, önfényező rovata.
A koalíció a polkorrektség jegyében olyannyira kisajátította a lapot, hogy amikor dr. Zsigmond Barna Pál, a Fidesz listán bejutott országgyűlési képviselője kért megszólalási felületet, azt könnyedén megtagadták tőle.
Mindennek véletlenül sem anyagi okai voltak, hisz míg a korábbi években a Sajtó Kft.-n keresztül a nyomtatott sajtó, a kerületi televízió, az óriásplakátok, a rendezvények, a közösségi programok lebonyolítására, működtetésére 155 milliót fordított a kerületi önkormányzat, addig a jelenlegi városvezetés tavaly 350 milliót szavazott meg a sajtócégnek – annak ellenére, hogy a járványhelyzet miatt elmaradtak a szokásos tömegrendezvények.
Mi lehet az oka a mostani elbocsájtási hullámnak?
Minden bizonnyal segítette az átrendeződés beindítását, hogy a főszerkesztő Balogh Gáborról kiderült: kurucinfós múltjában nem csak antiszemita megnyilvánulásairól volt híres, hanem – mint azt az Újpesti Hírek megírta –
veréssel fenyegette meg a teljes hazai cigányságot.
Sokan háborodtak fel a szivárványkoalíció esetlenül buta kormányellenes óriásplakát-kampányán is, melyben azt tolták az újpestiek arcába, hogy a kormány miatt jut kevesebb pénz közösségi programokra, rendezvényekre, miközben ilyen rendezvények a járványhelyzet miatt egy éve nincsenek – de nem anyagi, hanem a mindenki által ismert közegészségügyi okok miatt.
Gyaníthatóan nem csak a Sajtó Kft.-vel, hanem gazdájukkal, az újpesti Jobbikkal is gondja van a koalíció többi tagjának.
Meglehetősen rossz fényt vetett rájuk, hogy Szabó Balázs, a Jobbik önkormányzati képviselője több ízben állt bíróság előtt rasszista, garázda cselekmények miatt: a vád szerint Fidesz-aktivistákat, valamint tunéziai turistákat vert meg társaival. Ennek ellenére még 2019-ben egy határozattal 7 tisztséget is adtak neki: testvérvárosi, külügyi, jószolgálati és sport tanácsnoknak választották, valamint tag lett a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságban, a Népjóléti és Lakásügyi Bizottságban, a Közbiztonsági Bizottságban és a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságban, emellett alelnöke volt a Közművelődési és Oktatási Bizottságnak is.
Nehezen, elég későn esett le Dériéknek, hogy talán vissza kellene hívni ezt a vállalhatatlan embert a posztokról még a választások előtt.
Biztosan nem véletlen, hogy nemrég kiderült (a HVG360 írta meg január 12-én) az is: Szabó egy Párizsból induló magángéppel utazott karácsonykor Közép-Afrikába választási megfigyelőnek. Az utat egy, az afrikai választások kimenetelében érintett oroszországi érdekcsoport finanszírozta.
Ezek után Déri Tibor polgármesternek és a Jobbiknak sem maradt más választása, mint hogy Szabót visszahívta az összes tisztségéből, ezzel együtt pedig a helyi sajtó feletti politikai ellenőrzési hatalmától is megfosztották.
Az, hogy most a Sajtó Kft.-től 7 embert elbocsátottak (információink szerint Balogh Gábor főszerkesztőt is), nem csak egy sajtóprobléma, mint ahogy az 2019-ben volt.
Nagyon úgy néz ki, hogy a Varjú László által menedzselt DK (ki ne felejtsük: MSZP-LMP-Párbeszéd) a választások előtt magához akarja ragadni a kerület szócsövét, kicsavarva azt a vele elméletileg szövetséges Jobbik kezéből. A Vasárnap.hu információi szerint Varjú saját videóblogot is indít a közpénzből fenntartott önkormányzati oldalon. A balra tolódást bizonyítja az is, hogy a laphoz közben felvettek egy olyan régi motorost, aki korábban a helyi MSZP lapját, a Városi Újságot szerkesztette.
Talán az sem elhanyagolható szempont a történésekben, hogy az Újpesti Sajtó Kft. 350 milliós éves költségvetése bizony komoly mozgásteret adhat a haveri zsebek kitömésének,
ahogy az a zseniálisnak beharangozott, majd kudarcba fulladt újpesti autósmozi létrehozásakor is történt.
Kérdés, hogy a szétesőben lévő, politikailag – de erkölcsileg mindenképp – abszurd koalíció hogy tud felállni ebből a kudarcsorozatból 2022-ben. Az újpesti választók ráadásul folyamatosan felróják, hogyan fosztották meg a nyugdíjasokat a korábban évente kétszer juttatott élelmiszer-támogatásoktól, vagy a rendvédelmi dolgozókat, tűzoltókat, rendőröket attól az év végi jutalomtól, amivel az önkormányzat egy évtizeden át becsülte meg rendszeresen a munkájukat…
Egyre biztosan lehet számítani: blőd óriásplakátokra, az emberek hülyítésére nem fogják sajnálni a pénzüket. Mármint az állampolgárokét.
Prófusz József
Kiemelt képünk forrása: Facebook/Újpesti Hírek