Húsvét a Szentföldön: keressük a testvériséget és az egységet
Megosztottság, falak, széthúzás van a népek és vallások, de a keresztények között is: ezért fontos a testvériségen munkálkodni – így nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora.
Jeruzsálem az a hely, ahol Isten kinyilatkoztatta önmagát. Ahol zsidók, keresztények és muzulmánok együtt növekedtek századokon át, megadva a város sajátos arculatát. Ezt a hivatást meg kell őrizni.
Ha bármelyik is elvész a keresztények, zsidók és muzulmánok, egyháziak és világiak közül, akkor Jeruzsálem elveszíteni egyetemes jellegét, ami pedig sajátja.
Sajnos a nemzetközi közösség belefáradt a kilátástalannak tűnő izraeli-palesztin konfliktusba, ami az ott élők számára is darázsfészeknek bizonyul. Ennek ellenére igyekeznek fölmérni a helyzetet és az újrakezdésen gondolkodnak. Jézus Isten végső igenje, amit az emberre mondott, az öröm és az élet igenje – tette hozzá.
Ami nagyhétfőn Párizsban történt, az felébresztette az egység, a remény, az újjászületés iránti vágyunkat, éppen a Nagyhéten. Erre van szükség a Szentföldön is: a barátság, a testvériség, a személyes kapcsolatok, az együttlét szálait kell erősíteni. Az olyan dokumentumok kell, hogy meghatározzák a szentföldi keresztények jövőjét, mint amilyen a Ferenc pápa és az Al-Azhar egyetem főimámja által aláírt Abu-dhabi nyilatkozat a vallások közötti békés együttélésről.
A szentföldi keresztények sok gonddal küszködnek, de emellett sok menekültet befogadnak egyházmegyéjükbe például Jordániában. És nem szabad elfelejtkezni Szíriáról, Irakról és a sok szenvedéssel teli helyzetről, melyek körülveszik őket.
A gázai övezettel kapcsolatban Pizzaballa érsek elmondta: több, mint egy éve tiltakoznak a blokád miatt, de még mindig rossz a helyzet. Nincs áram, kevés a víz, nincs munka, nincsenek kilátások: olyan, mint „Nagypéntek”.
Az egész világra ránehezedik a halál árnyéka, és mindenhol szükség van erre a kicsiny, de döntő tanúságtételre a reményről, amely a feltámadt Krisztusból születik –zárta a Vatikáni Rádiónak adott interjúját Pierbattista Pizzaballa érsek, a jeruzsálemi latin pátriárkátus apostoli adminisztrátora.
Az eredeti írás ide kattintva olvasható.
(kép)