Nagy a véleményegyezés a két államfő között
Az Élysée-palota hangsúlyozza, hogy a két államfő között „nagy a véleményegyezés” sok jelentős kérdésben, így a klímaváltozás elleni harcban és az koronavírus-járvány elleni együttműködésben az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) keresztül.
A francia elnöki hivatal kitért arra, hogy Biden és Macron kész együttműködni a közel-keleti béke és az iráni atomprogram ügyében is. Macron környezetéből úgy nyilatkoztak, hogy a két elnök mintegy egy órát beszélt egymással telefonon angol nyelven.
A Fehér Ház arról számolt be, hogy Biden biztosította Macront, hogy Washington szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait „legrégibb szövetségesével”, Franciaországgal, és meg szeretné erősíteni a transzatlanti kapcsolatokat a NATO-n keresztül, valamint az Egyesült Államok partnerségét az Európai Unióval.
Biden és Macron abban is egyetértett, hogy együtt kell működni a Covid-19 és a klímaváltozás elleni harcban, valamint a világgazdaság talpra állításában – tudatta a Fehér Ház. Az Élysée megjegyezte, hogy a két elnök „nagyon szoros” kapcsolatban lesz a következő hetekben, de a világjárvány miatt személyes találkozó nem megoldható.
Múlt szerdai beiktatása óta Joe Biden Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel tárgyalt telefonon.
(MTI)
Kiemelt képünkön Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt látható a Kormányzók Nemzeti Szövetsége bizottsági ülésén Wilmingtonban 2020. november 19-én. MTI/AP/Andrew Harnik