Számokban az igazság – arcpirító dolgok váltak nyilvánvalóvá a MOK kérdőívéből
A Magyar Orvosi Kamara és a kormány új orvostörvénye körül forgó intenzív eszmecsere, azt gondolom, minden magyar állampolgárt érint. A törvénytervezet kapcsán megfogalmazódó kérdéseket a MOK egy igen hosszú és részletes kérdőívben gyűjtötte össze, amely kérdőívnek eredményeit a napokban adták közre.
Soha nem volt még ennyire transzparens rálátásunk az orvostársadalomra korábban, így bizonyos százalékban olyan dolgokra is rávetült az objektivitás fénye, amikről mindenki tudott, mégsem mert senki beszélni – vagy ha beszélt is, hiábavaló volt.
Elsősorban tisztázzuk – megint –, hogy miért rossz a hálapénz?
Mert itt nem csupán a szegény polgár kellemetlen feszengéséről van szó, hogy mikor, mennyit, hányszor adjon az ember, vagy az egyenes orvos feszengéséről, mikor mindenáron, már-már tettlegességig fajulóan tunkolnák a pénzt a zsebébe a betegek.
Itt a jövő orvosgenerációjáról van szó.
De hogy kicsit közelebb hozzuk ezt a túlzottan magasztosnak ható frázist, amit szinte már meg sem hallunk, képzeljünk el egy mindennapos esetet:
Elkezd dolgozni kórházban a frissen végzett orvostanhallgató, rezidensként. Dolgozik mellette még az osztályon néhány másik rezidens, akik pár éve kezdték, esetleg egy, de maximum kettő 10-15 éve praktizáló orvos (Hol a többi, ugye, kérdezhetnénk. Hát külföldön, de a 35 és 50 év közötti orvosgeneráció szinte teljes itthoni hiánya most csak közvetetten kapcsolódik a témánkhoz.), és a nagyöreg.
A nagyöreg, aki mindent tud, mindent jól csinál, híres a szakmájában, és mindenki, aki azt a bizonyos műtétet, amit az országban „csak ketten” tudnak, el tudja végezni. És itt a baj. Mert a nagyöregnek érdekévé vált, hogy mindenki hozzá forduljon, akin az adott beavatkozást el kell végezni, mert hozzá csorog be a hálapénz. Ennek következményeképp, nem hogy a kis rezidens, de a 15 éve praktizáló kolléga sem végzett még el egy olyan típusú műtétet sem. Nem tanítja meg az öreg, nem mond le a pénzéről.
Ki lehet találni, mi lesz akkor, amikor ezek a nagyöregek meghalnak. Ott lesz több orvosgeneráció, akik bizonyos dolgokhoz soha nem fértek hozzá, az egészségügyi ellátás színvonala exponenciálisan romlik.
És mi derül ki a MOK kérdőívéből?
Hát az, hogy a megkérdezett orvosoknak 80%-a amúgy elégedett az új bértáblával. A hálapénzt elfogadók pedig kevésbé elégedettek vele; és hogy az idősebb kollégák kétszer akkora arányban fogadnak el hálapénzt, mint a fiatalabbak. Az idős kollégák közül többen – akik az új bértábla szerint egyébként kétmillió fölött keresnének – nem elégedettek, hiszen az eddigi rendszerben – láss csodát – többet kerestek.
Tényleg nem lehet kétmillióból megélni Magyarországon?
Sokan kritizálják az új bértáblát, hogy túl magas összegekkel operál. A MOK a magyar GDP-t figyelembevéve állapította meg az összegeket, és ez még mindig töredéke a nyugati béreknek. Amerikában egy tipikus „nagyöreg” nem ritkán évi 600 000 dollárost bérezést tudhat magáénak, persze, mondani sem kell, tisztán.
Világos, hogy más ország, más árak, de abban talán egyetért mindenki, hogy az átszámítva tízmillió forint fölötti havi fizetésből talán minden országban, igen magas életszínvonalon lehet élni. Ahogy az is világos, hogy ez a béremelés bár a magyar viszonylatokban igen tekintélyes, de nem elrugaszkodott – aki pedig továbbra is mocskosul sok pénzt akar keresni, az továbbra is külföldre megy.
Varga Gergő Zoltán
A témával kapcsolatos korábbi cikkünket itt olvashatják:
Kiemelt képünk forrása: medihelp.hu
