A krónikáink nem költött mesék!
– Hogyan jött az az ötlete, hogy a magyar középkori krónikákat egyszerre, élőszóban is el kellene mondani a színpadon?
– A magyar múlt és történelem krónikáshagyománya talán napjainkban kevésbé ismert, mint kellene, ezért gondoltam arra, hogy színpadra viszem eleink históriásembereinek a munkáját. Ha a vírushelyzet megengedi, akkor az előadás részletei augusztus 27-én a kővágóörsi Kőfeszten kerülnek bemutatásra. Ennek a hagyományőrző fesztiválnak részesei leszünk mi is a Görömbő Kompániával.
Nem tartom olyan nagy érdemnek a munkámat, hiszen ezek az anyagok már megvoltak, csak egybe kellett szerkesztenem őket. Így többek között Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk, Thuróczy János, végül pedig Bonfini sorai is megszólalnak.
A krónikás írók munkái hangzanak tehát el egy művé összefűzve.
A magyar krónikásirodalom ily módon „összegzésre” kerül, én magam nem tettem hozzá semmit, a meglévő forrásokat és fordításaikat használtam. Ha valahol ellentéteket éreztem a krónikások írásaiban, akkor mind a kettő szövegváltozatot benne hagytam, mivel én nem vagyok történész, hogy olykor ezer év távlatából eldöntsem, kinek volt igaza.
– Hogyan született meg a műsor alapgondolata? – Az ötlet úgy jött, hogy éppen a lakásunk szobáit festettem és a mechanikus munka alatt sok időm volt odafigyelni másra is. Éltem az internet nyújtotta lehetőséggel – mára rengeteg nagyon hasznos hanganyag is fent van, többek között a magyar krónikák is. Elkezdtem hallgatni őket és rájöttem, hogy fantasztikusan izgalmas a magyar történelem, több tucat regénnyel is felérne múltunk, mégsem nagyon olvassuk ezeket a forrásokat.
Egészen más történelemszemlélet rajzolódik ki a középkori krónikák nyomán, mint ahogy azt egykor az iskolapadban tanultuk. Olyan dolgokról tudósítanak, melyeket ma történészek nem tartanak lényegesnek, ezért sok minden kimarad a magyar múltból. A krónikákat meghallgatva és végigolvasva azt kell mondanom, hogy van mire büszkének lennünk, és ezt a történeti hagyományt érdemes lenne többeknek is megismerni, akár egy ilyen fesztivál keretén belül, élőszóban is. 
– Az ön számára mi jelentette az újat a krónikák megismerése során?
– A történelemkönyvekből meg lehet tanulni az évszámokat meg az éppen aktuális történészek által felállított összefüggéseket, viszont ami nagyon fontos lenne egy történelem tanár számára, az az, hogy a tárgyat érdekessé tegye, történeteket, sztorikat mondjon a bemutatni kívánt korból. Valahogy úgy kellene tanítani, hogy „gyerekek, otthon olvassátok el a könyvet, abból írunk dolgozatot, de most elmondom nektek, hogy…”
Úgy vélem, hogy ha krónikákból több részlet hangozna el, akkor azt a fiatalok is sokkal izgalmasabbnak tartanák. Ami érdekesség, azt kell hangsúlyozni.
Attiláról, a hunok királyáról megírják, hogy elfoglalta Argentinát!
Ezen mindenki jól kacag, holott ez tény, a meghódított város neve valóban Argentina volt, de ma úgy hívják: Strasbourg. Attila számos lyukat üttetett a falakra, és elrendelte, hogy az ő életében nem csinálhatnak oda kapukat – így kapta a város az „utak városa” elnevezést. Ez egy érdekes, színes történet, amit ha egyszer elmond egy tanár, akkor örökre megmarad a diákokban.
A krónikásokat számos történész tekinti délibábos balfékeknek, pedig nem voltak azok. Koruk legtájékozottabb emberei voltak, akiket a legjobb szándék vezetett és tudásuk legjavát nyújtották, amikor tollat ragadtak.
Anonymus Gesta Hungarorum című munkáját nagyon sokan kritizálják, mondván pontatlan és zavaros. Számomra azonban úgy tűnik, hogy krónikája csupán egy töredéke annak, amit megírt vagy meg akart írni. Egy félmondattal utal rá, hogy „arról majd a későbbiekben írunk, hogy Szent István király….”
Ő vagy folytatni akarta, vagy folytatta is a krónikáját – mindenesetre ez a munkája nem maradt fenn.
Olvasgatva az új régészeti kutatások eredményeit, amelyek a korábbi évtizedek őshazaszemléletétől kezdenek eltérni, számomra úgy tűnik, mintha a krónikáink egykori Szittyaországának valós meglétét támasztanák alá. A históriásaink sem voltak mindentudók – tévedhettek, de a krónikáink nem költött mesék!
– Amíg a történetek, mondák, eposzok szóban éltek, nem torzulhatott az egykori tartalom?
– Tisztában kell lenni azzal a történelmi ténnyel, hogy az írásbeliség térnyerése előtt a szóbeliség nagyon jelentős, a hagyományőrzés szabálya pedig nagyon szigorú volt. Ott mindent, szóról-szóra ugyanúgy kellett elmondani, amint az elődöktől hallották.
Az írásbeliség elterjedése előtt voltak erre rendelt emberek, akiknek az volt a feladatuk, hogy a hősénekeket elénekeljék, a történeteket elmondják.
Biztosak lehetünk abban is, hogy sok uralkodó nagyszerű tetteiről még életében beszámoltak. Ilyen lehet Szent László király herceg korában megtörtént kerlési kalandja… Nem hazudhattak, hiszen még ott voltak az egykori szemtanúk is. 
A krónikákból szerzett sok-sok élmény motivált arra, hogy jó lenne ezeket összefésülni és egyben elmondani. Amikor összeszerkesztettem az anyagot, akkor az egész szövegeket beillesztettem, hiszen arra nincsen jogom, hogy elvegyek belőlük. Mindegyik krónika úgy kezdi, hogy elolvasván a korábbiakat, azok összegzését írja meg… Nem a krónikás akart kitalálni egyet, hanem a korábbiakat akarta kiegészíteni és így egy újat, teljesebbet megalkotni.
– Mennyi idő alatt lehet elmondani a magyar krónikás anyagot? – Hosszú lesz. A Magyarok Krónikái összeszerkesztve 430 oldal lett, főleg Kálti Márk Képes Krónikáját vettem alapul, de Anonymus munkája is jelentős helyet kapott, hiszen egy olyan kort írt meg, mely a többi krónikában nincs jelen úgy, mint nála.
Több mint tíz órás műsor lenne, a felolvasáshoz több segítőre is szükség lesz majd.
Ez csak úgy lehetséges, ha korán reggel megkezdjük a felolvasást – mert itt nem lehet tévedni –, amely aztán estig el fog tartani. Természetesen lesznek közben szünetek, amikor zenei produkciók váltanak minket, az elbeszélőket. Nagy segítség lesz jó barátom, Heinczinger Mika, a Misztrál Együttes jeles tagja, aki szívesen vállalta, hogy részt vegyen a zenei és szövegrészekkel, hiszen mostanában készül el Csodaszarvas című munkájával.
A célunk, hogy egyszer élőszóban, egyben felolvashassuk a Magyar krónikákat – reméljük, minden érdeklődő elégedett lesz, és talán kedvet kap ahhoz is, hogy középkori krónikásirodalmunk egy-egy darabját otthon is a kezébe vegye.
Tóth Gábor
Kiemelt képünk forrása: Horti Zoltán mesemondó, 2020 Budapest. Tóth Gábor Vasárnap.hu
A mesélés segíthet abban, hogy felhúzzuk a lelkeket! – Horti Zoltán mesemondó a Vasárnapnak
„Anya, te tudtad, hogy az egyik aranyszőrű bárányom várandós?”
