Esküvő korona után: mi vár a 2020-ban házasodókra?

A KSH adatai alapján 34.000 esküvőt érintett 2020 első negyedévében a koronavírus-világjárvány miatt kialakult krízishelyzet – írja az Esküvő Online esküvőszervező platform. A március közepétől bevezetett korlátozások váratlanul pánikhelyzetbe sodorták a házasság előtt állókat, és a szolgáltatók szerint a bizonytalanság és félinformációk hatására az esküvők nagy részét az őszi szezonra, kisebb részét pedig jövőre ütemezték át a párok. A 2020. június 1-től érvényes rendelet szerint a 200 fő alatti eseményeket azonban újra engedélyezték. A járvánnyal együtt indult esküvőszervező platform felmérést végzett az újraindulás kapcsán, amiből kirajzolódik, hogy milyen nehézségekkel, félelmekkel számolnak az esküvői piac szereplői az új előszezonban.

Összetört álmok nyomában

A portálnak válaszoló 80 pár közel 60 százaléka számolt be arról, hogy esküvőjük időpontját át kellett tenniük, főleg mert az a korlátozások idejére, illetve az év első felére esett volna. Erről szól például Katáék története:


Hirdetés

„Nekünk az a legfontosabb, hogy mindenki ott legyen és biztonságban ünnepelhessen”

– Nagyjából 200 fős esküvőt terveztünk, de nem érezzük biztonságosnak a megrendezését az eredeti időpontban. Vannak külföldi vendégeink is, akik most nem tudnának részt venni, mi viszont a tervezett nagy esküvőt szeretnénk megtartani. Persze úgy, hogy mindenki biztonságban érzi magát. Áttettük szeptemberre, de ha akkor sem lesz jobb a helyzet, akkor megint el fogjuk halasztani. Nekünk az a legfontosabb, hogy mindenki ott legyen és biztonságban ünnepelhessen velünk – foglalta össze Kata.

A párok fele a szezon második felére, őszre tetette át az időpontot, míg a másik fele nem remélte, hogy javulhat a helyzet, és a biztonság kedvéért későbbi időpontra ütemezte házasságkötését. Így volt ezzel Eszter is:

„Nem akartunk a barátaink fele nélkül, maszkban és távolságtartásban »ünnepelni«…”

– Februárban kezdtük szervezni az esküvőt, de alighogy kimentek a meghívók, kezdett itthon durvulni a helyzet. Lassítottunk, teltek a hetek, hónapok, majd áprilisban jött a hír, hogy megtarthatjuk, de ez nagyon bizonytalannak tűnt. Tudtuk, hogy a

külföldi vendégeink nem tudnak jönni, idősebb rokonok sem mernek csatlakozni, és nem tudtuk, hogy még hányan nem mernek eljönni, vagy kerültek olyan anyagi helyzetbe, hogy most nincs erre pénzük.

A baráti körünkben sokaknak csökkentették a fizetését, vagy hónapokig nem tudtak dolgozni. Nem éreztem magam akkor – és nagyon most sem – menyasszonynak. Nem akartunk a barátaink fele nélkül, maszkban és távolságtartásban „ünnepelni”. Így lemondtuk a lagzit, a polgári esküvőnket pedig szűk körben tartjuk, amit online fogunk a meghívottaknak közvetíteni. A bulit meg jövőre megtartjuk. Egy kerti parti lesz, ahol reméljük, minden barátunk ott tud lenni és önfeledten bulizik majd velünk. – mesélte el Eszter.

A polgári szertartást azonban 17 pár kis körben, vagy akár a közösségi médiában közvetítve, de megtartotta. Lauráénak erre kiemelt indokuk is volt:

„Rengeteget készültünk rá, és anyukámnál hasnyálmirigy daganatot diagnosztizáltak…”

– Mindent leszerveztünk, már a nászutat terveztük, mikor jött a vírus. Nem szerettük volna halasztani az esküvőt, mivel rengeteget készültünk rá, és anyukámnál két éve hasnyálmirigy daganatot diagnosztizáltak, így kitartottunk a június eleji dátumunk mellett. Illetve azt is látom, hogy nagyon jót tesz anyukámnak a készülődés, segít a gyógyulásban. Abban reménykedtem, hogy a szüleink személyesen ott lehetnek a mi nagy napunkon, a szigorítások alatt ugyanis csak a két tanú volt engedélyezett. Végül a klasszikus értelemben vett táncos lagzi elmarad, vacsora lesz, amin 50 fő, a család vesz részt. A barátokkal külön elmegyünk vacsorázni máskor. Van aki azért nem tud jönni, mert külföldön él, van, aki a vírus miatt nem jön el személyesen. Nekik egy Facebook csoportban élőben fogjuk közvetíteni az eseményt.

Bevételkiesések, újrainduló szezon – így látják a szolgáltatók

Egy alapvetően nagyon erősen indult szezont látunk most átrendeződni, ami 2020-ban áprilistól egészen novemberig tartott volna és már hétköznapok is bőven voltak benne – véli Kocsis Regina, a NekedCake cukrászat alapítója és vezetője. Mint elmondja, nála huszonnyolc esküvőt mondtak le, áprilistól június végéig mindet, azonban az utóbbi hetekben érezhetően ébredezik a piac, folyamatosan keresik új ügyfelek az őszi szezonra. Azt is elmeséli, hogy sokan a korlátozások alatt sem mondtak le a házasságkötésről, úgy látja, sokan titokban szervezték az úgynevezett „szöktetett esküvőket”, aminek keretében egy pár két tanúval és egy szertartásvezetővel titkos, sokszor természeti környezetben esküdött hűséget egymásnak. Az érv emellett az újra felerősödött trend mellett pedig főleg az volt, hogy nem szerettek volna maszkban, kesztyűben esküdni, távolságot tartva.

Óriási bevételkiesésről számol be Renner Petra sminkmester is. Mint mondja, a szezon eleje gyakorlatilag teljesen kiesett, illetve a sminkes szakmában pótolhatatlan bevételektől estek el, hiszen a közvetlen kontaktus miatt forgatások, fotózások és rendezvények maradtak el. Hozzáteszi azt is, hogy kompromisszumokkal és új lehetőségek felmutatásával a leglelkesebb szolgáltatók biztosan a felszínen maradnak. Az esküvőkön is dolgozó rendezvényfotós férjével igyekszenek rugalmasan állni az ügyfeleikhez, akiken szintén azt látják, hogy kifejezetten konstruktívak, ami óriási segítség most mindenkinek.

Katasztrofálisnak írja le a helyzetet Szablya Ákos ceremóniamester, aki már több mint 400 esküvőt vezetett le, és az idei évben is közel hatvannal tervezett. Szerinte a legnagyobb gondot a félinformációk és a bizonytalanság okozta év elején, ami miatt legtöbben a 2021-es szezonra, illetve a késő őszi időszakra való átfoglalás mellett döntöttek. Neki 35 esküvője lett lemondva vagy átütemezve, március eleje helyett úgy látja, most júniusban indulhatna újra a szektor, azonban az átfoglalások miatt csak ősszel, illetve jövőre fog. A szolgáltatókkal kapcsolatban elmondja: sok esetben pont a közelgő erős szezon miatt ruháztak be új eszközökre, ezért még nagyobb terheket helyezett a krízis a nyakukba. Megjósolni sem lehet, hogy mi lesz jövőre. Elképzelhető, hogy bizonyos szolgáltatók dupla annyi esküvővel számolhatnak, de akár az is előfordulhat, hogy sok pár a kiesett bevételek miatt egyáltalán nem, illetve csak kis létszámú családi eseményt tart.

Forrás: Esküvő Online – Online esküvőszervező

Kiemelt képünkön: Öt jegyespár kötött egyszerre házasságot a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) 31. Őszi találkozóján a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban 2019. szeptember 14-én. Forrás: MTI/Bruzák Noémi

'Fel a tetejéhez' gomb