Szakály Sándor a Vasárnapnak: Trianon ellenére is együvé tartozunk!


Hirdetés

– A történészek azt szokták mondani, egy bizonyos időbeli eltávolodás szükséges ahhoz, hogy egy korszakot, problémát megérthessünk. Hogyan áll a magyar történelemtudomány Trianon megismerése tekintetében?

– Úgy vélem, Trianonnal kapcsolatban sok újdonságot már nem lehet feltárni, inkább arra van lehetőség, hogy a meglévő forrásokat különböző szempontok alapján értelmezzük. Trianon esetében leggyakrabban az a kérdés szokott felmerülni: vajon miért kapta ezt a büntetést Magyarország? Némelyek a dualista állam nemzetiségi politikáját említik ilyenkor, mások különböző erők összeesküvését. Én úgy vélem, Trianont és az országhatárok drasztikus átrajzolását elsősorban a(z első) világháborús vereség okozta.

Békeidőszakban az Osztrák-Magyar Monarchia biztosan nem esett volna szét.

Bizonyára bekövetkeztek volna különböző belpolitikai változások, de azok egy normális fejlődési folyamatnak le(he)ttek volna a részei. A háború azonban ezt a folyamatot radikálisan megváltoztatta, illetve felgyorsította.

Szakály Sándor történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója.

Beszélni kell arról is, hogy a Magyarországon élő nemzetiségiek egy része – amelyeknek voltak az országhatáron kívül is államai (pl. a Román Királyság vagy a Szerb Királyság) – vonzódott a Magyar Királyságon kívül élő nemzettestvéreihez, még akkor is, ha ténylegesen velük azonos államban soha nem élt. Sokakban élhetett olyan elképzelés, hogy célszerű lenne hozzájuk csatlakozni.

A történészeknek ezeket a szempontokat még alaposabban meg kellene vizsgálniuk.

A magyar történészek nincsenek azonos véleményen abban, hogy vajon melyik nézőpont, megközelítés a helytálló Trianon megítélésében.

Egy dologban azonban sajnos nem lehet vitatkozni, mégpedig abban, hogy Magyarország a világháborút elvesztette. A vereséggel lezárult Nagy Háború következményeként Magyarország szétszabdaltatott és csonka országgá vált.

Magyar katonák 1918-ban (Forrás: Fortepan.hu)

– Számos történészi narratíva létezik Trianon magyarázására. Az egyik népszerű elképzelés szerint a győztes felek körében igen jelentős magyargyűlölet is munkált. Mennyire helytálló ez a vélekedés?

– Különböző vélemények vannak ebben a kérdésben is.

Személy szerint úgy érzem, hogy kifejezetten magyargyűlöletről nem beszélhetünk Trianon esetében.

Természetesen ismerjük azokat a tévedésen alapuló legendákat, melyek szerint például a francia Clemenceau azért utálta a magyarokat, mert magyar származású menye volt. (Ezzel azonban nem azt állítom, hogy szerette Magyarországot és a magyarokat.) Az efféle szóbeszédek helyett tudatosítani kell, hogy a döntések nagyhatalmi érdekek alapján születtek, nem pedig érzelmi alapon.

A győztes felek között többen úgy vélték, hogy a nemzetiségieket – jelentős területekkel együtt – el kell „távolítani” a Magyar Királyság területéről. Az 1910-es népszámlálási adatok alapján – Horvátországot nem számítva – Magyarország lakosságának csak 54%-a tartotta magát magyarnak, magyar anyanyelvűnek. 

Magyar katonák ágyú mellett, 1914 (Forrás: Fortepan.hu)149337

– Alapvető cél volt az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolása?

– Nem, ez időközben alakult így. Még az Amerikai Egyesült Államok hadba lépésekor sem volt kimondva, hogy szét kellene verni az Osztrák-Magyar Monarchiát.

A győztes hatalmak a háború végére viszont úgy ítélték meg, hogy nincs már szükség Európa közepén egy olyan kiegyensúlyozó nagyhatalomra, mint amilyen a Monarchia volt: hiszen a cári Oroszország is gyakorlatilag szétesett, a Német Császárság is megszűnt a korábbi formájában létezni.

Ehhez természetesen hozzá kell tenni, hogy – többek között – Beneš és Masaryk igyekeztek mindent megtenni annak érdekében, hogy az antanthatalmakat meggyőzzék arról, hogy a Monarchiára mint államra nincs szükség. Ugyanezeket az érveket hangoztatták a román és a szerb politikusok is. A románoknak a bukaresti „titkos egyezményben” egészen a Tiszáig ígérték el a területeket a Magyar Királyságból. Ebből a szempontból a trianoni magyar-román határ magyar szemszögből végül kedvezőbben alakult…

A Monarchia szétdarabolása mellett azzal is érveltek, hogy ezáltal nemzetállamok jöhetnek létre a térségben. Ez azonban egy percig sem volt igaz: a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchiából, amely Európa legnagyobb területű állama volt – több, jóval kisebb területű, soknemzetiségű ország jött létre. Ha belegondolunk, a Román Királyság, a Csehszlovák Köztársaság, vagy a Szerb-Horvát-Szlovén – később Jugoszláv – Királyság mindennek volt nevezhető, épp csak homogén nemzetállamnak nem.

– Milyen helyzetbe került a határon túl rekedt magyarság?

– A kisebbségi sorsot megélni mindenki számára nagy nagy nehézséget jelentett. A magyarság kulturálisan és gazdaságilag is sokat szenvedett az elcsatolt területeken; ennek hatásai a mai napig érződnek.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a szomszédos országokban végrehajtott földreformok elsősorban a magyarságot, a magyar birtokos réteget érintették különösen hátrányosan.

Jelentős vagyonveszteség érte a magyarságot, ugyanakkor a politikai életben valamilyen szerepük és bekapcsolódási lehetőségük még megmaradt. A politikai jogokat úgy még nem csonkították meg, mint majd ’45 után teszik.  Gondoljunk csak a Beneš-dekrétumokra, mely alapján a felvidéki magyarságot szinte minden jogától megfosztották. Délvidéken 1944-45-ben megindul a Tito partizánjai által vezetett megtorló akció, amelyet célzottan a magyar lakossággal szemben követtek el. Romániában is számos atrocitás érte a magyarságot.

Összegzésként elmondható, hogy a határon túli magyarság életében sokkal rosszabb helyzet állt elő 1945 után, mint 1920-at követően.

Csehszlovákiából kitelepített jogaiktól megfosztott magyarok, 1947 (Forrás: Fortepan.hu)

Mindezt jól mutatja az is, hogy mennyire gyors a népességfogyás, az asszimiláció ezeken a területeken. Azt láthatjuk, hogy 1945 után sokkal jobban felgyorsult a magyarság fogyása, mint a két háború között. Ezt – az akkor meginduló folyamatot – nagyon veszélyesnek és aggasztónak tartom. Minden erővel segíteni kell azokat a törekvéseket, amelyek a szülőföldön történő boldogulást szorgalmazzák.

– Azt szokták mondani, hogy egy nemzetet közös múltja és közös jövője tud összetartani. A határon túli és az „anyaországi” magyarság mennyire tud dolgozni a közös jövő felépítésén?

– Ez az ottani magyarság elhatározásának is a függvénye. A kisebbségben élők másképpen élik meg a magyarságukat, mint mi. A leglényegesebb az lenne, hogy megmaradjon számukra a nyelvhasználat a joga, az anyanyelven történő oktatás lehetősége, illetve megmaradjanak és az egyházak – ezek képesek megtartani a közösséget. A szülők és a nagyszülők pedig gondoljanak arra, hogy ha feladják identitásukat, akkor elvesznek a közösség számára.

Ha különböző megfontolások miatt nem magyar tanítási nyelvű iskolákba íratják be a gyermekeiket, akkor előbb-utóbb elvesznek a magyarság számára.

Magyar zászló (Forrás: Flickr.com)

Nem nehéz belátni: ha kevés gyerek jár a magyar iskolákba, akkor az állam előbb-utóbb meg fogja szüntetni azokat. A felsőoktatásban is érződik ez a hatás – lassan eltűnnek a magyar tannyelvű karok a különböző egyetemeken. Ez ellen kell fellépni, nemcsak hangzatosan, hanem pozitív példákat bemutatva és lehetőséget teremtve a magyar megmaradásra. Nagyon nehéz Magyarországról bölcs tanácsokat adni, nehéz megmondani, mit és hogyan kéne tenni, hogy kellene túlélni Trianon hatását, melynek következményei a jövőben is érezhetők lesznek. Egy azonban biztos:

tudatosítani kell valamennyi határainkon túl élő magyarban, hogy mi velük vagyunk – együvé tartozunk.

 

Tóth Gábor

Kiemelt képünk forrása: Flickr.com

A Trianon-szindróma megöli a lelkeket – Bakay Kornél a Vasárnapnak

Duray Miklós a Vasárnapnak: Trianonban Magyarországra mint eszközre tekintettek

Trianon nem csupán az első világháború következménye! – Andrásfalvy Bertalan a Vasárnapnak

Ablonczy Balázs a Vasárnapnak: Trianon sosem válik hideg emlékezetté


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb