Máriához készül a szívünk

A Mária tiszteletére épült, gótikus stílusú csíksomlyói ferences kegytemplom történelme során sok viszontagságon ment át; előbb 1567-ben az unitárius hittérítő János Zsigmond fejedelem seregei rongálták meg, majd 1661-ben a törökök. A hívek segítségével emelt templomban a kegyszobor nyaki része, illetve arca is megsérült, miután a török vezér kardjával ütéseket mért rá. 1694-ben pedig a tatárok szabadultak rá a templomra – fel is gyújtották.

Mindezek dacára ma is áll a világ legnagyobb Mária-szobra…

A Máriába vetett bizalom és a hittérítők elleni győzelmek miatt a székelyek a 16. században búcsút fogadtak; erre emlékeznek minden évben, a pünkösdöt közvetlenül megelőző szombati zarándoklat keretében. Azaz ma is.

Zarándoklat lélekben, szívben


Hirdetés

Mióta 1990-ben megnyíltak a határok, évről évre többen zarándokolnak a Kis- és Nagysomlyó hegyéhez, hogy a szabadtéri oltárnál csengjen egybe az imádságuk. A zarándoklatok történetében mérföldkő volt a tavalyi esztendő, amikor – igaz, a búcsú előtt egy héttel, június 1-jén – Ferenc pápa is ellátogatott a székelyek kegyhelyéhez és egy szál aranyrózsát ajándékozott Máriának. Az idei év jelentős eseménye pedig, hogy a Hungarikum Bizottság a csíksomlyói búcsút hungarikummá nyilvánította. 

A koronavírus-járvány számos egyházi és világi esemény mellett a csíksomlyói búcsús zarándoklat rendjébe is beleszólt. A nagy hagyományú rendezvény az eddig megszokott formájában elmarad: Urbán Erik, az Erdélyi Ferences Rendtartomány főnöke arra kérte a híveket, hogy most lélekben, a szívükben zarándokoljanak a búcsú napján Csíksomlyóra. A ferencesek kéréssel fordultak a hívek felé: „Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot.” Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert a város honlapján szintén arra kérte a zarándokolni vágyó híveket, hogy idén rendhagyó módon, otthon maradva ünnepeljék a Kárpát-medence legjelentősebb keresztény ünnepét. A városi vezetőség közleményében ez áll: „Fájó szívvel minden zarándokot arra kérünk, hogy maradjon otthon, ezúttal családja, szerettei körében lélekben vegyen részt a 2020-as Csíksomlyói Pünkösdi Búcsún. Ha testben nem is, lélekben legyünk itt, legyünk együtt. Mértéktartással, körültekintően, felelősséggel. Most ez a fontos, fontosabb, mint az elmúlt három évtizedben bármikor.”

Ebben a készülődésben éltük napjainkat, készítettük fel szívünket a lelki zarándokútra a világ minden táján.

Megjelent a szentmise ének- és olvasmányfüzete:

https://issuu.com/ofmsajto/docs/programfuzet_punkosd_2020?fbclid=IwAR1hj95ecbsg1Q78ho-AUgswD9hY1YyrJcVAIpyDznUhunOPFRKQIHgvz90

Hozzád jöttünk, lángadozva

Gyermekkoromban mindig izgatott voltam ezekben a napokban – pünkösd szombatja jelentős ünnep volt a családunkban. Ilyenkor hol a családdal, hol a templomi zarándokcsoporttal, a cserkésztestvérekkel vagy éppen az ifjúsági csoport tagjaival vágtun neki az útnak, busszal, vonattal, gyalogosan, hogy aztán szombaton a Nyeregben, a szentmisén szeretteinkért és magunkért imádkozzunk, és kifejezzük a Szűzanya iránti tiszteletünket. Nem számított a csomagunk súlya, vagy hogy éppen eső esett, jég hullott a mise idején a fejünkre. Egy dolog számított csak: a zarándok tiszteletadása és hitének erősödése. 

Ha a csíksomlyói búcsúra gondolok, fülembe cseng népem dalba foglalt imája:

„Édesanyánk, hozzád jöttünk, lángadozva, mert szeretünk! Ó, Szűz Mária!” – vagy lelkemben hallom a keresztalják csengettyűinek köszöntő rigmusát, és szívemet is hangolom a dallamra.

Idén személyesen nem vehetünk részt a somlyói Nyeregben a hagyományos szentmisén, de talán még szorosabbra tudja fűzni szövetségünket az ima. Úgy gondolom, hogy ha ezen a napon, bárhol éljen is, minden Máriát tisztelő magyar imára kulcsolja kezét, egységet alkothatunk. Bár láthatatlan az, ami elválaszt, hiszem, hogy Mária áldása egybefog bennünket, bárhonnan is vegyünk részt a szentmisén:

„Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária.”

 

Pápalátogatás Csíksomlyón – a Vasarnap.hu helyi tudósítása

Hungarikum lett a Csíksomlyói búcsú

A Lélek összeköt a csíksomlyói búcsún – Urbán Erik erdélyi ferences tartományfőnök a Vasárnapnak

 

Kiemelt képünk forrása: A csíksomlyói búcsú miséjének résztvevői a Kis- és Nagysomlyó közti nyeregben 2019. június 8-án. MTI/Veres Nándor

'Fel a tetejéhez' gomb