Milyen jövő vár ránk egykeként, elsőszülöttként vagy legkisebbként?

Vajon miért lehet az, hogy egyazon családban felnőtt testvérek olyannyira különböznek egymástól? Hogy a testvérem képes mindent nálam lazábban kezelni? Hogy egy egyke egyszerre van nagyon jó és nagyon rossz helyzetben? Vagy hogy éppen a legkisebb az, aki minden balhét megúszhat? Rejtély, hogy elsőszülöttként mégsem úgy viselkedünk, ahogy azt tőlünk elvárnák?

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk Kevin Leman könyvéből, a Születési sor(s)rendből, amelyben a szerző sorra veszi a családban betöltött pozíciókat s azok főbb jellemzőit. Majd kitér arra is, hogy miért fordulhat elő, ha valaki mégsem úgy viselkedik, ahogy az születési sorrendjéből következne…

A születési sorrend egy életre szól

Kevin Leman pszichológusként több mint harmincöt éve tanulmányozza a születési sorrend személyiségre gyakorolt hatását, s ez idő alatt rájött arra, hogy egyéb dinamikák is befolyásolják azt. Nem csupán a sorrend számít: egy negyedikként született lány például elsőszülöttként viselkedhet, ha csupán fiúterstvérei vannak, s a túl nagy korkülönbség funkcionálisan egykévé teheti a legkisebbet, ha felnőtt testvérei vannak. Az sem mindegy, hogy maga a szülő hányadik volt a sorban, mert ez változtat a nevelési módszerein – és természetesen ott vannak még az egyedi személyiségjegyek, amik befolyásolják az egészet.

Nem olyan egyszerű tehát ez a téma, mint az egyszeregy, de mindenképpen érdemes kicsit beleásni magunkat, hogy jobban megérthessünk gyermekeink, a körülöttünk élők vagy akár saját viselkedésünk mozgatórugóit.

Egy biztos: a születési sorrend egy életre szól, ez akkor is jól látható, ha valamiért (például egy mozaikcsaládban) megkavarodnának a szerepek. Az sem mindegy, hogy párválasztásunk során, hozzánk passzoló sorrendi partnert találunk-e, és hogy a gondolatmanetet folytatva kiderülhet: az egyenlő bánásmód sem mindig jó ötlet testvérek esetén.

Vannak azért olyan jellemzők, amiket érdemes megemlíteni, hogy tisztábban lássuk, milyen személyiségjegyekről van szó, mi mindent befolyásolhat a születési sorrend:

Az elsőszülöttek perfekcionalisták

Leman könyvében részletesen kifejti, milyen főbb jellemzői vannak az elsőszülötteknek: lelkiismeretesek, összeszedettek, komolyak, célratörők, igyekvők, szolgálatkészek, tekintélytisztelők, ráadásul maximalisták, megbízhatóak, ami módszerességükben, önfeláldozásukban is megmutatkozik. De elmondható róluk az is, hogy legtöbbször tudományos beállítottságúak, a kritikára való hajlam és az önállóság pedig éppúgy sajátjuk mint a törvény és a rend tisztelete, a szabálykövetés.

Leman szerint ezek mind együttesen azt eredményezik, hogy sokszor nekik jelentősebb szerep jut az élet színpadán, hajtja őket a becsvágy és kiugróan teljesítenek a maguk területén. Persze nem csupán pozitív tulajdonságokat vonz az elsőszülöttség, hiszen nekik a stresszből is több jut: ők voltak szüleik kísérleti nyulai. Az a veszély is fenyegeti őket, hogy túlzottan agresszívá válhatnak, átgázolhatnak másokon, vagy éppen ellenkezőleg, könnyen kihasználhatják, rászedhetik őket.

A középső elhanyagolt?

Az író szerint szinte borítékolható, hogy a másodszülött ellenkező irányba fejlődik, mint nagyobb testvére.

Ugyanakkor arra is kitér a könyv, hogy a középső gyerekek gyakran a családi szendvics vesztesének tűnhetnek, hiszen rájuk mindig kevesebb figyelem irányul, ezért kevéssé érzik megbecsültnek magukat. Ennek ellenére nem kell féltenünk őket sem, ugyanis ennek számtalan előnye van a tulajdonságaira nézve.

Bár az is igaz, hogy mivel a középső gyerek a testvérétől lesi el a túlélési technikákat, azt sem lehet teljesen megjósolni, hogy ő maga hogyan fog viselkedni. Az biztos, hogy általában jó közvetítő, diplomatikus, konfliktuskerülő, független, sok barátja van, afféle szabad szellem, titkolózó és nincs elkényeztetve, társaihoz lojális.

Valamennyi kutatás azt bizonyítja, hogy a középsők nem emésztik magukat annyit, és nem olyan gondterheltek, mint az elsőszülöttek vagy az egykék, s legtöbbször állhatatos felnőtté válnak.

A család legkisebbje mindenkit az ujja köré csavar

A legfiatalabbak a családban tipikusan nagy mókamesterek, akik elbűvölően tudják manipulálni a körülöttük élőket. Szívélyesek, gondtalanok, néha kicsit szórakozottak. Ám a folytonos bohóckodásnak is lehet árnyoldala, mert ezeknek a tulajdonságoknak a másik pólusa is bennük van: rebellisek, szeszélyesek, türelmetlenek manipulatívok, elkényeztetettek, türelmetlenek, sőt, féktelenek lehetnek.

Sokszor feszélyezi őket, hogy testvéreik már annyi mindent letettek az asztalra, s

a nagytesó hosszú árnyékában kevésbé érezhetik felkészültnek magukat arra, hogy megállják a helyüket az életben.

Leman szerint a kicsiket sokszor a testvéreik nevelik, igazítják útba, mert mire megérkeznek, a szülők már ellőtték pedagógiai patronjaikat, s kifáradtak a nevelésben. Viszont a nagyok sokszor lehurrogják a kicsit, akiben ezért létrejöhet egy amolyan „Majd én megmutatom!” attitűd. Így aztán gyakori, hogy ők azok, akiknek viselkedésével minden pedagógusnak meggyűlik a baja.

Persze ahhoz, hogy ennél árnyaltabb képet kapjunk, az egyedi eseteket is meg tudjuk érteni, és tényleg használni tudjuk ezt a teóriát, el kell olvasnunk Kevin Leman könyvét. nem kell aggódni: könnyed és élvezetes olvasmány, amely valóban hasznos minden szülő számára!