Hiába a gyertyafényes vacsora, ha a családmenedzsmentben nincs együttműködés – karantén a pszichológus szemével
– Arról már többször is beszélgettünk, miért olyan fontos, hogy az apák ismét jobban részt vállaljanak a családi hétköznapokból, ám jelen esetben talán nem is a jelenlét a legfontosabb szempont, hiszen sok apuka esetleg otthonról dolgozik a koronavírus ideje alatt. Mit tudnak hozzátenni az apák lelkileg ahhoz, hogy nagyobb törés nélkül vészeljük át ezt a nehéz időszakot?
– Azt gondolom, hogy ez a mostani helyzet a legtöbb családnak nehéz. Hirtelen jött, nem mi akartuk, sokan a megélhetésünk miatt is aggódunk. Az is igaz, hogy számos család egyszerűen nincs hozzászokva ahhoz, hogy a családtagok napközben együtt legyenek. És akkor még a home office kultúráról nem is beszéltünk: az sem mindenkinek jön be, és például egy kicsi lakásban nehezen megoldható. De ha a dolog jó oldalát nézzük, a mostani helyzet egyszerre lehetőség is. Ha egy apa részt vesz a család mindennapjaiban, és megtalálja a saját szerepét, egész biztosan jót tesz a családi élet egészének.
Lehetőség, hogy a családok és az apák újra egymásra hangolódjanak.
– Az apa szerepe pszichológiai terminussal élve bevezetés a külvilággal való kapcsolatba (kicsit leegyszerűsítve). Hogyan tud ez megvalósulni most, amikor adott esetben éppen a külvilág jelenti a tiltott zónát?
– Nálunk például én vagyok a család hírvivője és minden nap van egy kis családi világértelmező beszélgetésünk, pedig még kicsik a gyerekeim, de a nagylányom már sokat kérdezget engem. Méghozzá nagyon okos kérdéseket tesz fel: Apa, miért van ez az egész, mikor lesz vége, miért nincs oltóanyag, ha annyi tudós van a világon? Szerintem ez az apai szerep most is jelen van, és nagyon fontos, hogy apa mit gondol vagy mond a karanténról.
– Mit tudnak tenni azok a családok, ahol külön él az édesapa, elváltak a szülők? Van erről tapasztalata, hogyan élik meg ezek a családok a hétköznapokat, mivel lehet ilyenkor megkönnyíteni a kapcsolattartást?
– Minden a szülők intelligenciáján múlik. Látok jó és rossz megoldásokat is. Most is van, aki a másik bosszantására használja a karantént, de akikkel én vagyok kapcsolatban, többnyire okosan megoldották ezt. A gyerek számára apa és anya ugyanolyan fontos, ha ezt nem biztosítjuk a gyermekünkben teszünk kárt. Ha ennek valódi akadálya van, akkor a Skype, Messenger, egyéb alkalmazások használata nagyon sokat segíthet. Tudok olyan esetet is, ahol egy elvált apa éppen a karantén miatt tölt több időt a kisfiával. A fiú az édesanyjával él együtt, de az édesanyja be kell, hogy járjon dolgozni, ezért apa van egész nap a fiúval, mindenki legnagyobb megelégedésére.
– Többen keresik fel most mint pszichológust, hogy segítséget, tanácsot kérjenek Öntől? Kiélezi az összezártság a kapcsolati kríziseket?
– Sajnos igen, elég jellemző, hogy sokan kérnek segítséget, mindenképpen többet, mint a karantén előtti időben. Van akiknél az első időszak volt turbulens, aztán valahogy hozzászoktak, és vannak, akiknél lassan szakadt el a cérna.
Jellemző probléma a gyerekekről való gondoskodás, a kicsi élettér, illetve sajnos az, ha a párkapcsolat vagy a család eleve nem működött elég jól. Nagyon megterhelő szerintem a nagyszülők hiánya is.
A többgyermekes családok jelentős részének a nagyszülők óriási támogatást jelentenek. Ha ők kiesnek, az tovább nehezíti a helyzetet. Általános tanácsot adni nehéz. Ahány ház, annyi szokás. Amit mondhatok: kommunikáció, kommunikáció és kommunikáció. Milyen lesz a mai nap? Kinek milyen dolga van? Ki mit fog csinálni? Kinek mi nem teszik? A másik nagyon fontos dolog az énidő biztosítása egymásnak és a gyerekeinknek is. Az összezártságot nem lehet elviselni, ha időnként nem lehetünk magunkkal kettesben egy kicsit. Mindenkinek jár egy kicsi visszahúzódás, kockulás vagy egy magányos séta.
– Férjként, édesapaként mit lehet tenni azért, hogy ne csak az egészségünket, a párkapcsolatunkat is épen megőrizzük a járvány végéig?
– Csak a team munka segíthet. Hiába a gyertyafényes vacsora a teraszon, ha a napi családmenedzsmentben nincs együttműködés és sok a vitás pont. Tehát legyen minden férj és édesapa kedves, segítőkész szürke eminenciás a hétköznapokban. Azután már jöhet (Sőt, kell is!) a gyertyafényes vacsora kettesben.
– Számos pozitív írás jelent meg arról, hogy a karantén lehetőség arra, hogy gyermekeinkkel többet legyünk együtt. De azért összezárva, munka, háztartás mellett, programlehetőség hiányában nagyon kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy valóban tartalmas időt tudjunk gyermekeinkkel együtt tölteni! Vagy ezt csak mi, szülők „parázzuk” túl, és a gyermekeinknek az is elég, hogy végre több időt tölthetünk együtt?
– Sok múlik azon, hogy mekkorák a gyerekeink. Nálunk ugyan sokat játszanak egymással, de egyértelműen kellünk mi is és a családi programok is, hogy jól érezzék magukat. Ami megint csak lehetőség, a közös házimunka. Ha ügyesen csináljuk, ez is lehet izgalmas a gyerekeinknek. Nálunk például a kilenc éves nagylányom teljesen átvette az asztalterítés feladatkörét. Minden közös étkezéshez ő terít, és ehhez ragaszkodik is. Az elmúlt időben többször főzünk együtt, amit még a kishúga is nagyon élvezett a konyhapulton ülve. A kertépítés, festés, Buksi kutyánk szőrének kifésülése is igazi gyerekprogram. Szerintem minden háztartásban sok hasonló lehetőség rejlik!
– Van személyesen (vagy szakértőként) valami jól bevált praktikája a karantén idejére, amit szívesen megosztana velünk arra vonatkozóan, hogyan tegyük elviselhetőbbé és szerethetővé a hétköznapokat a járvány idején?
– Egy ötlet talán, ami nálunk spontán alakult ki. Mi minden reggel megbeszéljük a napi feladatainkat, plusz azt is, hogy ki mit szeretne aznap magának. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Van, hogy a feleségem azt mondja, aznap mindenképp szeretne hajat mosni. Akkor úgy szervezzük, hogy a gyerekeket addig én lefoglalom, hogy ez ne legyen probléma. Van, hogy én kérem, hogy délután hadd olvashassam tovább a megkezdett könyvemet egy kicsit. Ez csak kérés, de szinte mindig teljesül, ha előre megbeszéljük. És persze a gyerekek is kívánnak dolgokat. A kicsi lányom gondolatait még olvasnunk kell, de ez gyakorló szülőknek nem jelenthet problémát. A nagylányom a legutóbb pedig azt kérte, hogy egy kicsit kettesben lehessen az anyukájával. Jogos igény és igazi apai öröm is, mert akkor a kisebbikkel én foglalkozom egyedül. Ilyenkor én is egy kicsit újra gyerek leszek, ami kifejezetten jót tesz nekem és a családi életünknek is…
