Saraf püspök: Magyarország az egyetlen, amely kiáll a keleti keresztények mellett

Amikor az Iszlám Állam megszállta hazájukat, minden keresztényt az arab „N” betűvel jelölt meg, ezért kár is lenne különbséget tenni az ortodox és bármely más helyi keresztény felekezet között – mondta a S4C.News-nak adott interjúban Nikodémusz Daúd Saraf érsek, ami az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Államtitkárság meghívására érkezett Budapestre. A moszuli főpap elmondta: 2003 előtt, Szaddám Huszein ideje alatt diktatúrában éltek, „viszont eben a diktatúrában léteztek az állami intézmények, biztonság volt és egy működő rendszer. A Huszein-rendszer bukása után feloszlatták a katonaságot és a rendőrséget. Megszűnt a biztonság az országban, a hazánk romokban fekszik. 

Szaddám ideje alatt, aki politizált és beszélt róla, az meghalt. Ma annyit beszélhetünk, amennyit akarunk, mégis meghalunk”

érzékeltette nehéz helyzetüket az érsek. Beszélt arról is, hogy az Iszlám Állam uralkodása ilyen brutális időszakot éltek meg, de már korábban is jellemző volt, hogy a moszuli mecsetek minaretjeiből hangosan szólították fel a muszlimokat, hogy ne vásárolják meg a keresztény ingatlanokat, mert az úgyis az övék lesz. 

A jelenlegi helyzetet bemutatva úgy fogalmazott: „korábban egy tolvaj fosztotta az ország vagyonát, ma ezer vezér teszi ugyanezt. Régebben egy gyilkos uralkodott felettünk, ma ezer mészáros sanyargatja az iraki népet.”


Hirdetés

A világpolitikai helyzetet és a nagyhatalmak hozzáállását kritika alá vonva Nikodémusz Daúd Saraf rámutatott; „eddig senki nem tett semmit. Hiába mondtam el ezt Washingtonban a külügyminisztériumban, Brüsszelben az Európai Unió politikusainak, Genfben az ENSZ közgyűlésén vagy a svéd parlamentben és még számos helyen. Négy éve járom a világot és mondom el ugyanazt, de csak süket fülekre találok.” Hozzátette: „az egyetlen ország, ami szívből a keleti kereszténység mellé állt, az Magyarország. Ha az ember összehasonlítja Magyarország lehetőségeit a nagyhatalmakéval, akkor azt látja, hogy óriási és fantasztikus segítséget nyújtanak nekünk a magyarok! Már az is egyedülálló, hogy Magyarországnak olyan kormánya és miniszterelnöke van, akik nyíltan kimondják: >>mi megvédjük a keresztényeket! Nekünk fontos a keresztények sorsa!<< Ilyet eddig más politikusoktól nem hallottunk.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható. 

(A fenti képen balról jobbra: Yohanna Mosche szír katolikus érsek, Azbej Tristan államtitkár és Nikodémusz Saraf szír ortodox püspök. Fotó: Azbej Tristan/Facebook)

'Fel a tetejéhez' gomb