Így imádkozott nemzetéért a lengyel elnök
A világban folyamatosan tomboló koronavírus idején hazájáért és a világon szétszóródott honfitársaiért zarándokolt Jasna Góra híres kegyhelyére Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság elnöke – adta hírül a keletfiataljai.eu. Az elnök részt vett a hagyományos esti litánián, mely ezúttal a vírustól való megszabadulásért hangzott el, a betegekért és mindazokért, akik az életük kockáztatása árán szolgálnak másokat.
Fogadalmi ajándékként a köztársasági elnök egy borostyán keresztes rózsafűzért vitt a częstochowai Szűzanyának, amelyen az alábbi felirat olvasható: „a hazáért és a világon élő valamennyi honfitársunkért a częstochowai Szűzanya kegytemplomában Jasna Górán mondott közös imádság emlékére”.
Elmélkedésében Wacław Depo częstochowai érsek Stefan Wyszyński bíboros 1946-ban elhangzott szavaira emlékezett, miszerint „Lengyelország a történelmét az Istenszülő, Istentől áldott Mária énekével nyitja. Népünk meghallotta Krisztus keresztjéről: >>Íme a te Anyád<<, és ettől fogva a nép történelmébe új, különleges erő árad; nemzetünk frigyre lépett Máriával, az Istenszülő népe lettünk”.
Emlékeztetett rá, hogy I. Mieszko megkeresztelkedése óta nem volt és ma sincs olyan történelmi esemény, amelyben megfeledkezhetnének Lengyelország keresztény voltáról.
Depo érsek hangsúlyozta, hogy Lengyelország az Isteni Gondviselés ajándéka, folytonos ügy és nyilvános feladat, de ugyanakkor nagyon személyes ajándék is.
– A hiten és az imádságon keresztül Krisztus és a Te szeretetedhez folyamodva, Anyánk, szeretnénk erőt meríteni a lankadatlan reményhez a haza és a világ rögös útjain – mondta a częstochowai metropolita és kiemelte: hisszük hogy a megfeszített Krisztus, aki maga is megtapasztalta a szenvedés és az elmagányosodás megsemmisítő erejét a kálvárián, elvezet minden embert győzedelmes szeretetének helyére a feltámadás által – tudósított a keletfiataljai.eu.
Kiemelt képünk forrása a Twitter.