Az idei virágvasárnapon Jézus a szívünkbe akar bevonulni!
Az egyház legnagyobb ünnepére készülve virágvasárnappal indulunk arra az útra, mely a nagyhét eseményein át a feltámadás örömére ébreszti szívünket húsvétvasárnap hajnalán. Igen, még ezekben a nehéz, elzártsággal megpecsételt időkben is!
Nem szabad elfelednünk: Jézus azért halt meg, hogy nekünk életünk legyen! Életünk, mely a járványveszélyen túlmutat.
A hagyomány szerint ezen a napon barkát (pimpót) vagy a déli vidékeken pálmaágakat szentelnek a templomokban, emlékezve arra, amikor Jézus nagy üdvrivalgások közepette (Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna!) szamárháton, tanítványai kíséretében bevonult Jeruzsálembe. Ezzel a jeruzsálemi gyermekekre utalnak, akik ruháikat és pálmaágaikat az érkező üdvhozó elé terítették. A magyar katolikus hagyomány úgy tartja, hogy amikor rossz idő sújt a vidékre, egy szentelt gyertyával meggyújtva el kell égetni egy darabkát az ágból, és annak a füstje a kísérő imákkal Isten elé száll, meghallgatásra talál, és elhagyja a rossz idő a vidéket. Ezért minden keresztény család házában van egy csokor barkaág.
Virágvasárnap körmenetének, ünnepének dicsősége később a nagyheti események, szenvedések sorában elhalványul, de húsvétvasárnap a tanítványok visszaemlékeznek Jézus szavaira, és örömük a feltámadás tényében kicsúcsosodik.
A liturgiában virágvasárnap hangzik el a nagyhét kezdetén az első passió – azaz Jézus szenvedéstörténete – (a másodikat nagypénteken olvassák fel), melyet a liturgikus évnek megfelelően vagy Mátétól, vagy Márktól vagy pedig Lukácstól, tehát a szinoptikusoktól idéznek. Jó esetben eléneklik, még jobb esetben misztériumjáték keretében a templom fiataljai, énekesei előadják a szenvedéstörténetet. Virágvasárnap már betekintést enged a lelkünknek abba a fájdalmas időszakba, melyben Jézust kísérhetjük végig szenvedéstörténetén. Ennek koronája a végsőn túli öröm:
a megdicsőülés.
Ezekben a napokban, amikor egy igen nehéz, de hiszem, hogy kegyelmekkel teli nagyböjtöt élhetett meg az emberiség, egy igazán különleges nagyhét lép be szívünk ajtaján. Most üresek a templomok, de a szívünk éppen a belső szobánkban megtelhet azzal a kegyelemmel, melyet az ima és az Istenre, az egyedüli segítségünkre való hagyatkozás adhat.
Ezen a virágvasárnapon Jézus nem kér kevesebbet: a szívünket. Teljes mértékben. Ott, ahol vagyunk.
Igaz, meg kell küzdenünk azzal a fájdalommal, melyet a gyönyörű szép liturgikus szertartások, a közösségben megélt hódolat, a passió megelevenedésének hiánya okoz, de ahogy Édesanyám mondogatja mindig: most mi is azzal a reménnyel kulcsoljuk otthonunk adta „családi templomaink” falai közt imára a kezünket, hogy
„nagypéntek fájdalmai után mindig húsvét túlcsorduló örömei árasztanak el bennünket”.
Gyöngy-Pethő Krisztina
Kiemelt képünk forrása a Pixabay.
