340 éve ezen a napon megváltozott a magyar történelem menete

Történelmi diadalt aratott a keresztény Szent Liga, amikor 340 évvel ezelőtt, 1686. szeptember 2-án, véres ostrom után végleg visszafoglalta Budát a törököktől. A 145 évig tartó oszmán megszállásnak véget vető, európai összefogással kivívott győzelem nemcsak a Magyar Királyság egykori székvárosát szabadította fel, hanem sorsfordító csapást mért a törökök magyarországi uralmára is.

A törökök a középkori Magyar Királyság bukását hozó 1526. augusztus 29-i mohácsi csata után, szeptember 12-én bevonultak a védtelenül hagyott Budára, majd miután Pesttel együtt kifosztották és felgyújtották, a hónap végén hazaindultak. Az oszmán hadak 1529-ben újra elfoglalták Budát, de Nagy Szulejmán néhány héttel később átadta a várat Szapolyai János királynak. A szultán napra pontosan a mohácsi csata után tizenöt évvel, 1541. augusztus 29-én – ezúttal csellel, kardcsapás nélkül – harmadszor is bevette Buda várát, amelyet már nem adott ki a kezéből. Budát – Budin néven – 1541. augusztus 31-én a Török Birodalom részének, vilájet (tartomány) székhelyének nyilvánították, a szultán szeptember 2-i ünnepélyes bevonulása után a Nagyboldogasszony-templomban (a Mátyás-templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak. A város képe megváltozott, a Nagyboldogasszony-templomot dzsámivá alakították, minaretek tornyai szöktek az égbe, a királyi palotába a pasa költözött be.

A török utoljára 1683-ban próbálkozott hódítással, ám nemhogy Bécset nem sikerült bevennie, de a császárváros alatt elszenvedett vereség magyarországi uralmának végét jelentette. A vert hadakat üldöző keresztény seregek még abban az évben elfoglalták a kulcsfontosságú Esztergomot, és I. Lipót király ígéretet tett az egész ország felszabadítására. A Habsburgok, Lengyelország és Velence XI. Ince pápa felhívására 1684 márciusában szövetséget hoztak létre, s a Szent Liga seregei Lotaringiai Károly, Lipót sógora vezetésével felszabadították Visegrádot és Vácot, de Budát akkor még nem sikerült bevenniük.

Az újabb ostromra alapos előkészületek után, két évvel később került sor. Az Európa minden részéből érkezett 65 ezres sereg, amelynek 15 ezer katonája volt magyar, két irányból vonult fel a Magyar Királyság korábbi székvárosa ellen. 1686. június 12-én értek a város közelébe, s június 17-én váratlan támadással elfoglalták Pestet. Másnap megkezdődött az ostrom, a Lotaringiai Károly vezette fősereg a vár északi oldalán, a II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem által vezetett hadtest a Gellérthegy felől, a déli rondella irányában támadott, a hadak egyik alvezére a későbbi törökverő, Savoyai Jenő herceg volt.

A védelmet az utolsó budai pasa, a hetvenéves albán származású Abdi Abdurrahmán irányította mintegy 12 ezer fős helyőrség élén, 200 ágyúval, a falak mögött hosszú időre elegendő élelmet és puskaport halmoztak fel. Buda erődítései akkoriban az alsóvárosból, a várból, ezen belül a várpalotából álltak, az erősséget négy kapun át lehetett megközelíteni.

Az ostromlók június végére elfoglalták a Vízivárost, ezután megkezdték a rendszeres ágyúzást és védműveket is építettek a török kitörések megakadályozására. Az első roham július 13-án kudarccal végződött, de tíz nappal később telibe találták a palotában lévő központi lőportárat. A felrobbant puskapor elpusztította az épület dunai szárnyát, a romok alatt 1500 halott maradt.

Károly herceg még a török felmentő sereg érkezése előtt dűlőre akarta vinni a dolgot, ezért július 27-én általános rohamot rendelt el. A palotabástyát és az esztergomi rondellát el is foglalták, ahová egy hajdú kitűzte a magyar zászlót, azonban a török továbbra is a vár birtokában maradt, és visszaverték az augusztus 3-án indított rohamot is.

A török felmentő sereget augusztus 14-én Budafok környékén visszaverték, s Szulejmán nagyvezír a továbbiakban nem vállalt új csatát. Az ezt követő napokban kisebb török csapatok váratlan támadással bejutottak ugyan a várba, de a védők számára világossá vált, hogy nem számíthatnak külső segítségre. A Szent Liga seregei viszont jelentős erősítést kaptak, az állandó ágyútűz folyamatosan rongálta a bástyákat.

A döntő rohamot Lotaringiai Károly szeptember 2-ára tűzte ki, a támadás délután három órakor északról és délről egyszerre kezdődött meg. Az ostromlóknak az esztergomi rondellánál és a Bécsi kapunál, majd később több más helyen is sikerült behatolniuk a várba, amelynek fokára Petneházy Dávid – más források szerint Fiáth János – kitűzte a magyar zászlót. A minden oldalról beözönlő keresztény csapatok az ellenség üldözésébe fogtak. A vitézül védekező Abdurrahmán pasa karddal kezében az Anjou-bástya közelében, félúton a mai Hadtörténeti Múzeum és a Bécsi kapu között esett el, ma itt áll emlékműve. A rommá lőtt várban tűzvész tört ki, az ellenállás estére szűnt meg. A nagyvezír serege – látva, hogy Buda elveszett – visszaindult Eszékre, Buda 145 év után felszabadult a török megszállás alól.

A győztesek kincseket keresve mindent feldúltak, azokat a foglyokat, akikért váltságdíjat remélhettek, megkímélték, a többieket lemészárolták. A romok között csak Marsigli olasz hadmérnök kereste és mentette Mátyás király híres Corvináit, összeírása szerint a török után 23 mecset, kilenc fürdő, 27 sütőház, négy kolostor, 42 kaszárnya, egy iskola, néhány népkonyha és 400 szőlőskert maradt.

A Várban a Bécsi kapu téren áll Buda visszavételének emlékműve, amelyet 1936-ben, a diadal 250. évfordulóján állítottak. Kodály is erre az alkalomra komponálta Budavári Te Deumát, s állították fel a Szent Ligát életre hívó XI. Ince pápa szobrát a Hess András téren.

Vezetőkép: Bécsi Kapu a Bécsikapu téren az I. kerületben. Előtte Budavár visszavételének emlékműve, mely Ohmann Béla, Kismarty-Lechner Jenő építészek és Rafael Vignali bronzöntő munkája. A szobrot 1936 szeptemberében avatták fel, a töröktől való visszafoglalás 250. évfordulójára tiszteletére. Forrás: MTI/Nemzeti Archívum/Fókuszban Magyarország Program, fotó: Faludi Imre