Moys Zoltán: „A magyar emberek föl fogják emelni a fejüket” (VIDEÓ)

A közönség összefogásának köszönhetően folytatódhat a Hazajáró: a közmédia átalakítása miatt idő előtt megszüntetett műsor hátralévő 11 epizódjának elkészítéséhez mindössze kilenc nap alatt sikerült összegyűjteni a szükséges összeget – mondta el a Vasárnap.hu-nak Moys Zoltán, a produkció rendező-forgatókönyvírója kedden, a parlamentben.
Moys Zoltán szerint a műsor megszüntetésének hírére érkező reakciók minden várakozást felülmúltak. „Az első szavam nyilván a köszönet és a hála, hiszen tényleg elementáris erővel zúdult ránk egy óriási szeretetszóna” – fogalmazott.
A Hazajáró alkotói eredetileg mindenképpen szerették volna befejezni azt a 11 részt, amely még hátravolt a 440 epizódosra tervezett sorozatból. A nézők támogatása azonban új lehetőséget teremtett. „Mivel egy ilyen óriási megkeresés érkezett hozzánk, ezért úgy döntöttünk, hogy mindenképpen befejezzük, és hát 9 nap alatt sikerült a maradék 11 részre összegyűjteni a megfelelő összeget” – mondta Moys, hozzátéve: hamarosan ismét útnak indulnak, hogy befejezzék a 15 évvel ezelőtt megkezdett munkát.
A rendező ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Hazajáró szellemisége nem ér véget az utolsó televíziós epizóddal. A műsor körül időközben létrejött Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a jövőben még nagyobb lendülettel kívánja továbbvinni azokat az értékeket, amelyeket a sorozat képvisel.
„Ez pedig az elszakított részek és az itthoni magyarok összefogása, összetartása, nemzeti identitás megerősítése, a magyar közösségeknek a megmaradása, a magyar anyanyelv tovább éltetése, az örökké értékeknek a képviselete, a magyar kultúrtörténeti emlékek felkutatása, védelme” – sorolta.
Moys Zoltán ugyanakkor aggodalmának is hangot adott amiatt, hogy megítélése szerint az elszakított területeken élő magyar közösségek ügye az utóbbi időszakban kevesebb figyelmet és támogatást kap. Szerinte a nemzetpolitikai kérdéseknek pártpolitikai szempontokon felül kellene állniuk.
A Hazajáró alkotói azonban nem hátrálnak meg. A következő 11 részben többek között a Torockói-hegység, valamint felvidéki és máramarosi tájak is szerepet kapnak. „Nagyon várjuk már, hogy újra bakancsot húzzunk és elinduljunk” – mondta Moys Zoltán.
A Hazajáró 2011 októberében indult a Duna Televízióban, majd 2016-ban került az M5-re. A Prima Primissima-díjas ismeretterjesztő-turisztikai magazin a Kárpát-medence természeti, kulturális és történelmi értékeit mutatja be. A műsor házigazdái és alkotói Moys Zoltán és Kenyeres Oszkár. A közmédia idei átalakítása során a produkciót a tervezett befejezés előtt szüntették meg.
A műsor alkotói akkor a Facebook oldalukon úgy fogalmaztak:
Kedves Barátaink, Nézőink, Követőink, Hazajárók!
Sajnálattal kell közölnünk, hogy a Tisza tavaszi árja a „Hazajáró” műsorát is elmosta. A megrendelő MTVA indoklás nélkül „nem kívánta meghosszabbítani vagy más módon fenntartani” honismereti-turisztikai magazinműsorunk szerződését (ahogy az elszakított területeken élő magyar közösségek életét és megmaradásért folytatott küzdelmét bemutató „Kárpát-medence” című műsorunkét sem).
A nézők összefogása azonban új fejezetet nyitott a Hazajáró történetében: a hátralévő epizódok elkészülnek, az alkotók pedig nemcsak a képernyőn, hanem közösségi és természetjáró programokon keresztül is folytatják a Kárpát-medence magyar értékeinek bemutatását.
Vezetőkép: Moys Zoltán. Forrás: részlet a videóból


