A magyar nőnevelés apostola – 220 éve született gróf Teleki Blanka

220 éve, 1806. július 3-án született a magyar nőnevelés egyik apostola, a nők művelődési egyenjogúságának híve, az első magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézet alapítója, gróf Teleki Blanka, akit később, az 1848–49-es szabadságharc melletti rendíthetetlen kiállásáért várfogságra ítéltek.

Érdekesség, hogy több forrás szerint nem július 3-án, hanem július 5-én látta meg a napvilágot 220 évvel ezelőtt.

„Teleki Blanka születésnapjaként 1806. július 5-e él a köztudatban. Ez a dátum szerepel a nagybányai római katolikus parókia születési anyakönyvében is. Hamulyák János atya szerint a kislány a Maria Bianca Clara Emerica Anna Carolina neveket kapta. Az anyakönyvbe azonban a keresztelés napját írták be, amely (jóllehet akkoriban az újszülöttet siettek keresztvíz alá tartani) a gyermek világra jöttének napjával nem feltétlenül esett egybe”

– szerepel Hornyák Mária Brunszvik Teréz „szellemi” gyermeke: Teleki Blanka (1806–1862) című könyvében.

Innen kiderül az is, hogy Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre saját kezűleg vezette a család fontos eseményeit. Feljegyzéseiben pontosan rögzítette:

„1806-ban 3. júl. Tsütörtökön éjjel 12 órakor született II. gróf Teleki Imre leánya…”.

Teleki Blanka gyermekkora – arisztokrata származása ellenére – a négy fal között telt, mindenféle társaságtól elzárva. Apja szigorú és zárkózott ember volt, aki három gyermekét – Blankát és testvéreit, Emmát és Miksát – ugyan nagyon szerette, de elveinek megfelelően távol tartotta a társasági élettől. Nevelőnők tömkelege fordult meg a gróf gyermekei mellett, mert Telekinek nem volt könnyű megfelelni, és sorra küldte el őket a kastélytól. A gróf ennél is többet akart adni leányainak, így kerültek a nővérek Martonvásárhelyre nagynénjükhöz, Brunszvik Terézhez, aki taníttatásuk mellett a társaságba is bevezette őket.

Az itt töltött évek alatt ismerkedett össze a húszas éveiben járó Blanka Vörösmarty Mihállyal és Bajza Józseffel. A fiatal grófnő kiemelkedő volt a szobrászat és festészet terén, így a kor legkiválóbb művészének, Ferenczy István szobrász tanítványa lett.

Nagynénje nemcsak a nevelését segítette, de inspirálta is a későbbi tetteire a nők tanítása terén: 1828. június 1-jén Brunszvik Teréz nyitotta meg a budai Mikó utcában az Angyalkertet, hazánk első óvodáját, akkori nevén kisdedóvóját. Brunszvik rendszeresen szervezett nőegyleteket és óvodalátogatásokat, amelyekre az ifjú grófnő is elkísérte.

Teleki Blanka édesapja viszont nem volt elégedett lánya hivatásával, mert szerinte másoknak szentelni az életét ostobaság és időpazarlás. Ezek az ellentétek évekkel később sem múltak el közöttük, így apa és lánya örökös harcban álltak egymással.

Meg kellett küzdenie húga hiányával is, aki egy francia íróhoz, Auguste de Gérandóhoz ment feleségül. Emma volt állandó bizalmasa és legjobb barátja élete során, távolléte nagyon megviselte. Ebből a depresszióból zökkentette ki egy ismerősének írása: Fáy András művében a nőnevelésről és a nőnevelő intézetekről értekezett, ezen intézményeket egyszerű háziasszonyképzésnek nevezte. Véleménye szerint a nő „túlműveltsége” éppoly káros, mint teljes műveletlensége. A túlművelt asszony gyakran fensőbbséges és mesterkélt a társaságban, és hevesen harcol a nők egyenjogúságáért. Ez az álláspont épp két ilyen női jogi harcost talált meg, akiktől óvva inti olvasóit: Teleki Blankát és nagynénjét, Brunszvik Terézt. Blanka elhatározta, hogy leánynevelő intézetet alapít, és ebben nagynénje teljes támogatását élvezte.

Ennek a kérdésnek a reformkorban már gazdag irodalma keletkezett, de a magyarországi középfokú leányiskolákban a tanítás kizárólag német nyelven folyt. Teleki Blanka úgy vélte, az ügyet az arisztokráciának kell a kezébe vennie.

Elsősorban a hazától elidegenedett főrangúak lányait kívánta nevelni az intézményben, és ehhez olyan kiváló tanárokat szerződtetett, mint Vasvári Pál, Leővey Klára és Hanák János. A főúri nevelőnőintézet tervéhez nem kapott elég támogatást, ezért 1846 nyarán már olyan felvételi felhívást tett közzé, amely bárki számára lehetővé tette, hogy leányát magyar nyelvű oktatásban részesítse – magas tandíj ellenében.

Hiába voltak nagy reménységeik az intézet vezetőinek, az 1848-as események hamarosan véget vetettek a nevelőintézet működésének. Teleki Blanka kénytelen volt bezárni az intézetet, és követve a magyar kormányt, maga is Debrecenbe menekült.

Vasvári Pállal – aki feltehetően egyetlen, titkolt szerelme volt a grófnőnek – 1849. április 27-én találkozott utoljára, amikor a függetlenségi nyilatkozat után mint zászlóanya avatta fel Vasvári csapatának zászlaját.

Blanka a világosi fegyverletétel után a család pálfalvi kastélyába vonult vissza, ahol honvédeket bújtatott, és a szabadságharc ereklyéit őrizte. 1851-ben házkutatást tartottak nála, és hamarosan letartóztatták. Két évig tartották vizsgálati fogságban, míg megszületett az ítélet: felforgató tevékenység vádjával 10 év várfogságra ítélték.

A vizsgálati fogságot követően a grófnő három évet töltött a hírhedt kufsteini várbörtön falai között, majd további egy évet raboskodott Laibachban, a mai Ljubljanában. Jóllehet a fogságban egyre súlyosbodó betegségek gyötörték, és környezetéből többen is megpróbálták rávenni a kegyelmi kérvény benyújtására, ő mindvégig megingathatatlan maradt, és nem volt hajlandó feladni az elveit.

A börtönökben uralkodó borzalmas körülmények ellenére sem volt hajlandó kegyelmi kérvényt benyújtani. Hat év letöltése után általános amnesztiával szabadult 1857-ben.

A szabadságot már csak betegen érhette meg, és a gyógyulást külföldön kereste, német nyelvű területekre utazott. Végül húgához, Emmához költözött Párizsba, és 1862. október 23-i haláláig a menekült magyarok ügyeivel foglalkozott. A Montparnasse-temetőben helyezték örök nyugalomra, temetésekor Irányi Dániel 1848-as kormánybiztos, a franciaországi emigrációban élő magyarok vezéralakja mondott gyászbeszédet.

Vezetőkép: Teleki Blanka. Forrás: Wikipedia/Marastoni Jakab