Néró császár és a keresztények – amikor Róma lángokban állt

Mindenki ismeri Nérót, mint a kegyetlen, hegedülő császárt, aki állítólag Róma égése közben zenélt. A valóság azonban még sötétebb. 64 júliusában egy hatalmas tűzvész majdnem porig rombolta a birodalom szívét. Hat napig tombolt a tűz, és Néró ekkor találta meg a tökéletes bűnbakot: a keresztényeket.

A rómaiak ekkor már ismertek egy kis, furcsa közösséget, akik nem áldoztak a hagyományos isteneknek, nem jártak a cirkuszba, és valami zsidó származású prófétáról, Jézus Krisztusról beszéltek. Nero számára tökéletes célpontok voltak.

Tacitus, a kor egyik legmegbízhatóbb történésze írta meg később, mi történt. A császár, hogy elterelje a gyanút saját maga felől, „gyűlöletes babonával” vádolta a keresztényeket. Elkezdődött az egyik legkegyetlenebb üldözés a római történelemben.

Kínzások, amelyekbe beleborzong az ember

A keresztényeket nem csak kivégezték – szórakozásból gyötörték őket. Néhányukat vadállatok elé vetették az arénában, másokat keresztre feszítettek, megint másokat gyantával kentek be, és élve meggyújtották, hogy fáklyaként világítsák Nero kertjeit. A császár állítólag maga is kocsiversenyző ruhában nézte a „show-t”

Ez volt az első olyan állami szintű támadás, amely nem csak egy-egy helyi konfliktusból fakadt, hanem közvetlenül a császár parancsára indult. Róma keresztény közössége, amely addig viszonylag békében növekedhetett, szinte egyik napról a másikra a pokolba került.

Szent Péter és Szent Pál mártíromsága

Ebben az időszakban, vagy nem sokkal később, szenvedett vértanúhalált a két legnagyobb apostol is:

  • Szent Péter, az apostolok fejedelme, fejjel lefelé feszítették keresztre – saját kérésére, mert nem tartotta magát méltónak ahhoz, ahogy az Úr halt meg.
  • Szent Pál, a pogányok apostola, római polgárként lefejezéssel végezte.

Június 29. éppen az ő közös ünnepük. Sok történész szerint Nero uralkodása alatt, a tűzvész utáni években haltak meg, bár a pontos dátumok körül van némi vita.

Néró személye és motivációi

Néró fiatalon került hatalomra, de uralkodása egyre inkább zsarnokságba fordult. Anyja, Agrippina meggyilkolása, feleségei sorsa, a művészi ambíciói és a végtelen költekezés mind hozzájárultak a képéhez mint kegyetlen zsarnoké. A keresztények üldözése számára nem feltétlenül vallási kérdés volt, hanem politikai: el kellett terelnie a figyelmet a tűzvészről és saját népszerűtlenségéről.

Ugyanakkor ez az esemény precedenst teremtett. Későbbi császárok (Domitianus, Decius, Diocletianus) is éltek hasonló módszerekkel, bár az üldözések mértéke változott.

Hogyan erősödött az Egyház a vértanúság által?

Furcsa módon az üldözés nem gyengítette, hanem erősítette a fiatal közösséget. A mártírok bátorsága sokakat megindított. Tertullianus később híres mondását éppen erre alapozta: „A mártírok vére az Egyház magva.” Azok, akik látták, hogyan halnak meg a keresztények – énekelve, imádkozva, félelem nélkül –, sokszor maguk is érdeklődni kezdtek e hit iránt.

Néró végül 68-ban bukott meg. A szenátus ellene fordult, és öngyilkosságot követett el. Halála után sokan látták benne a „fenevadat”, akiről a Jelenések könyve beszél.

Ma is aktuális tanulság

Több mint 1950 évvel később is elgondolkodtató ez a történet. Néró hatalma elszállt, palotája romokban hever, neve pedig a kegyetlenség szinonimájává vált. A kereszténység viszont, amelyet el akart tiporni, ma is az egyik legnagyobb világvallás.

Június 29-én, amikor templomokban ünnepeljük Péter és Pál apostolokat, érdemes egy pillanatra arra is gondolni, milyen áron született meg az Egyház szabadsága. Az ő hitük, bátorságuk és áldozatuk nélkül ma egészen más lenne a világ.

Ha Rómába látogatsz, ma is megtekintheted a hagyományos helyeket: a Szent Péter-bazilikát és a Szent Pál-kapun kívüli bazilikát, ahol az apostolok sírja van. Ezek a helyek ma már békét és imádságot sugároznak – de egykor a vér és a szenvedés színterei voltak.

'Fel a tetejéhez' gomb