Ungváry Zsolt: Bukott ellenzéki politikus pártfordulása
A mai kor emberét nem kell arról sokat győzködni, hogy többféle valóság létezik, hiszen a filmekből, az internetről, a különböző játékmodellekből, a mesterséges intelligencia által generált univerzumokból bőven ömlenek rá az alternatívák. A politikáról nem is szólva, mert attól függően, honnan és kiktől tájékozódik, tarthatja Zelenszkijt legendás hősnek, korrupt cezarománnak, nárcisztikus művésznek, a nép (vagy ki tudja, mely egyéb hatalom) szolgájának.
A magyar kormányról is gondolhatja, hogy nemzetépítő, felelős, családbarát kabinet vagy gonosz Putyin-bérencek.
A tények és tapasztalatok nem sokat számítanak, mert a tényeket sokféleképpen lehet tálalni (lásd közvélemény-kutatások; de még egy demonstráló tömeg létszámáról sem lehet konszenzust teremteni), a tapasztalatokat pedig saját elménk is képes meghamisítani, és előítéleteink alapján módosítani. Ily módon a Dubajban nyaraló, gyermekei után adókedvezményben vagy mentességben részesülő, 3 %-os hitellel lakást vett honpolgár nyomorgó, szerencsétlen, kizsákmányolt páriának érezheti magát.
A párhuzamos világok létezése nem filozófiai vagy fizikai paradoxon, hanem tetten érhető objektív valóság. (Már ha, mint említettük, a „valóság” egyáltalán értelmezhető korunkban.) Olykor belepillanthatunk ezekbe a mellettünk futó univerzumokba, és hitetlenkedve csóváljuk a fejünket, hogy mi minden van.
Például vannak-e manapság álruhás Mátyások, a nép között járó népszerű államférfiak, akiket ha felismernek, kezüket szorongatják, lábukat csókolják, dicsőségüket zengik?
Igen vannak.
És honnan tudunk mi erről?
Onnan, hogy elmondják nekünk. Érdemes belekukkantani egy ilyen népmesébe, amit Facebook oldalára töltött fel maga az imádott hős, Mátyás király kései utóda személyesen.
Ő az, aki úgy került bele a politikába, hogy sikeresen megfúrta az olimpiát, elvette egy nemzet évszázados álmát. (Ez afféle előzenekarnak számít a feleség lehallgatása mint közéleti belépő esetéhez.)
Ő az, aki nem tudja, mennyibe kerül egy liter tej, de lemossa az elektromos rollert a napelem-atomerőműben termelt áram segítségével.
Ő, aki takarásból, suttyomban, ívesen, hogy ne lássák – de a kamera azért felveszi – füstgyertyát dob a rendőrökre.
Ő, aki egykori pártelnökként azt tartja sikernek, ha pártja el sem indul a választáson, sőt egy másik pártot támogat.
Lényegét tekintve azt tudjuk meg, hogy bármerre jár az országban, legyen az benzinkút a kassza mögött ülő hűséges hívekkel vagy úszósapka-bolt, a lelkes biztonsági őrrel, de akár óvoda a matricagyűjtő szülőkkel, mindenki tőle várja a megváltást és a győzelmet. „Árad a Tisza”, lelkesednek, jóllehet Petőfitől tudjuk, hogy ez nem mindig akkora öröm. („Mint az őrült ki letépte láncát…, el akarta nyelni a világot…”; ilyen az, amikor árad a Tisza…)
Ráadásul, de ez maradjon köztünk, Fekete-Győr idegen tollakkal ékeskedik, mert ő se nem vezetője, se nem tagja a Tiszának, se képviselő nem lesz, se az olimpiai bizottság elnöke; teljesen érdemtelenül gyűjti be a gratulációkat. Ez körülbelül olyan léptékű, mintha én bejelentettem volna 2024 őszén, hogy Trumpot támogatom, aztán elhencegek vele, hogy „nyertünk”.
Azért remélem, a Fidesz sikere után nem azzal fog kérkedni, hogy voltaképpen ő nyert. Igaz, része lehet majd benne, mert az eddigi tapasztalatok szerint nem sok jót ígér, ha ő valaki mellé odaáll…
Vezetőkép: Fekete-Gyõr András, a Momentum elnöke beszél a Momentum eredményváró rendezvényén a fõvárosi Dürer Rendezvényházban az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor
