Ungváry Zsolt: Tényleg annyira rossz a helyzet, hogy érdemes mindent felrúgni?
Mi forradalmi nemzet vagyunk, ilyen a lelkületünk, irodalmunk és történelmünk, iskolai ünnepségeink március 15-től október 23-ig mind ezt erősítik bennünk. Nemzeti karakterünk rebellis, lázadó, elégedetlen.
Látszólag. Valójában ezek a forradalmak és szabadságharcok (ide értve Bocskait, Zrínyiéket, Rákóczit is) sokkal inkább szuverenitási küzdelmek, és éppen arról szólnak, hogy hagyjanak minket a magunk törvényei, szokásai, hagyományai szerint élni. A magyar ugyanis alapvetően konzervatív beállítottságú, nem vágyik gyökeres, „izgalmas” változásokra. Szeretjük a megszokott dolgainkat, a nyugalmat, nem költözünk messzire és nem cseréljük le szüleink, nagyszüleink ételeit, sőt apró családi szokásainkat, szertartásainkat sem. Nem keressük mindenáron a kihívásokat, nem bánjuk, ha mindennapjaink a megszokott, békés kerékvágásban haladnak. Többre értékeljük a tradíciót az újdonságnál. A főhatalmat akkor akarjuk mindenáron eltávolítani, ha azt érezzük, hogy az életmódunkra, esetleg személyes és/vagy nemzeti függetlenségünkre veszélyt jelent.
Az ellenzék éppen ezért arról akarja meggyőzni a magyarokat, hogy jelenleg is fennáll ez a helyzet. Valójában azonban egy gyökeres változás éppen ebből a bizonyos normális keréknyomból zökkentene ki minket. Aki úgy érzi, annyira katasztrofálisak a viszonyok, hogy ennél bármi, a teljes bizonytalanság is jobb, az szavazzon bátran a Tiszára. Akinek semmi vesztenivalója, megkockáztathatja. Aki azonban úgy érzi, az élete átlátható, tervezhető, van jövőképe, az gondolja át, hová futhat ki, ha az eddigieket lerombolva a nulláról indítunk.
Alapvetően jó-e a környezetünk (közbiztonság, anyagi helyzet – fázunk és éhezünk? –, a szórakozási, utazási lehetőségek, telik-e gyógyszerre, fogorvosra), vagy annyira elviselhetetlen, hogy fogjunk bár össze az ördöggel is, csak ez a mostani kormány tűnjön el?
A jólétet természetesen mindig csak valami máshoz képest tudjuk meghatározni, hiszen egy szomáliainak vagy egy svájcinak, egy tizenötödik századi grófnak vagy egy huszonegyedik századi kőművesnek egészen mást jelent a gazdagság, az életminőség. Ha megnézzük, mi lenne (lehetne) másképpen egy kormányváltással, akkor az alábbiakra fókuszálhatunk:
– Jelenleg nincsenek Magyarországon tömegesen migránsok, az éjszakai utcákat, a városok bizonyos negyedeit nem lepik el idegen bandák, más kultúrájú emberek. Nem zaklatják a nőket csoportokba verődve, nem késelnek rendszerszinten vonatokon, tanárokat nem fejeznek le, nem hajtanak autóval karácsonyi vásárokba. Vajon így maradna-e továbbra is?
– Széleskörű sajtó-, szólás-, vélemény- és vallásszabadság van; akár az előző rendszerhez mérhetően, akár bizonyos fokig a Nyugat-Európában kialakuló új módihoz képest. (Például kitiltottak Nagy-Britanniából egy holland influenszert, amiért bírálta a brit miniszterelnököt. Ezen az alapon Pankotai Lilinek szinte a Földön sem volna módja tartózkodni, de mifelénk az ilyesmit – egyébként szerintem helyesen – elég széleskörűen tolerálják. Tömérdek sajtótermék, az internet influenszerei, a közösségi média bugyrai, művészektől politikusig mindenki bírálhatja, szidhatja a rendszert, a kormányt, akár annak fejét; azt talán a legdurvábban.)
– Akik adómentességet (édesanyák, fiatalok) vagy adókedvezményeket (családosok), esetleg különböző támogatott hitelkonstrukciókat (CSOK, START) élveznek, megkockáztatnák ezek elvesztését az ezek megvonásáról rendszeresen nyilatkozó leendő tiszások kormányzása esetén?
– Biztos, hogy a kiszámítható, évről-évre bekövetkező nyugdíj-növekedés, a 13. és 14. havi ellátás megmaradna? (Szinte biztos, hogy nem, erről is gyakran megszólalnak az ellenzék „szakemberei”.)
– A folyamatosan emelkedő minimálbér, a pedagógusok és orvosok fizetésének jelentős javulása is maradna? Nem vinné el például a tervezett sávos adózás, a jócskán emelkedő adókulcsok?
– Az energia kedvezményes megvásárlásának lehetősége (népszerű nevén a rezsicsökkentés) ugyancsak veszélybe kerülne. Csakugyan annyira ráuntak egyesek Orbán Viktor képére, hogy inkább fizetnének két-háromszoros számlát, csak ne ő adja a péntek reggeli rádióinterjút?
– Hosszú évtizedek óta nem visznek magyar fiatalokat háborúba. De nem törvényszerű, hogy mindig így is lesz. Inkább próbáljuk ki az újat, aki vagy beszáll az ukránok oldalán (erre azért elég sok jel mutat) vagy nem, de hátha… Szívesen menne a Donhoz meghalni a liberális magyar egyetemista, csak hogy ne Orbánnak hívják a miniszterelnököt?
– Akinek jól kamatozó államkötvényben vannak jelentős megtakarításai (és nem kevesen vannak így), azok biztosak benne, hogy egy radikális változás után is így maradna? Az ingyentankönyv, a különböző pályázatokon elnyerhető vissza nem térítendő támogatások zökkenőmentesen folytatódnak?
– Lesz-e normalitás (ahogy József Attila írja, „mi férfiak férfiak maradjunk / és nők a nők…”) vagy beengedjük a gender agymosását, ami egyébként elkezdődött már egyszer. A Bajnai-kormány idején az óvodákban szorgalmazni kezdték, hogy a fiúk ne fiús játékokkal játsszanak, hanem babázzanak, a lányok pedig tologassanak kisautót; ennek továbbgyűrűzését a 2010-es választások megállították, de ne legyenek illúzióink, a különböző LMBTQ lobbicsoportok ugrásra készen állnak a további nyomulásra, ha csak résnyire is nyitják nekik az ajtót.
Az ellenzék borzalmas válságot vizionál, de a kereskedelmi forgalom, a wellness szállodák telítettsége, a külföldi utazások (a tengerparti nyaralásoktól a síeléseken át a távol-keleti kikapcsolódásokig vagy a barcelonai-római-milánói-londoni hétvégékig, a focimeccsekre kiruccanó fiatalokig nem erről tanúskodik. Az ország devizatartaléka 57 milliárd eurónyira hízott, az aranytartalék 110 tonna. Vannak, akik már fenik rá a fogukat. (Orbánék ugyan mindent elloptak, de valamiből azért a tartalékokat jól feltöltötték.)
Ne feledjük: a változás egyáltalán nem biztos, hogy jó irányú. Egy gyökeres rendszer-kormányváltásnál nem az történik, hogy a jó dolgok maradnak, a rosszak megjavulnak, hanem tabula rasa készül; teljesen új koncepció. Elég bizonytalan, hogy ebből mi sül ki. Lehet, hogy sokkal jobb. De a történelmi tapasztalatok szerint nem ez a jellemző. Még a 89-90-es rendszerváltás, ami erkölcsileg, politikailag, gazdaságilag, történelmileg szükségszerű, dicsőséges és elsöprő támogatást élvező volt, az sem zajlott le zökkenőmentesen, és sok negatívummal járt.
Sokan sérelmezik az országon belüli megosztottságot, ami kétségtelen; lehet, hogy Orbán Viktort sokan utálják. Csakhogy erre nem gyógyír Magyar Péter, aki legalább olyan megosztó, és a miniszterelnöksége nem társadalmi békét, hanem még súlyosabb konfliktusokat hozna.
Tényleg érdemes kipróbálni?
Vezetőkép: Résztvevők vonulnak a Tisza Párt Nemzeti Menet címmel megrendezett ünnepségén az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulóján a budapesti Andrássy úton 2025. október 23-án. Középen Magyar Péter, a párt elnöke. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
