Beloiannisz görögkeleti papja: Krisztus, a második Ádám

Beloianniszban, a Fejér vármegyében található, a negyvenes évek végén fölépült görög faluban – a görögországi polgárháború miatt menekült ide 400 család – anno sok minden felépült, görögkeleti, vagyis ortodox templom azonban csak 27 éve. Katona László Pródromosz parókusnál jártunk, a karácsonyról, a keresztények egységéről, saját elhívásáról és a beloianniszi emberekről beszélgettünk a Felvidékről származó görögkeleti pappal.

– A falu közelmúltjában, 27 éve történt egy fontos változás, felépült az első temploma. Vajon hogyhogy nem épült körülbelül 70 évvel ezelőtt templom Beloianniszban?

– Abban a korszakban, az ötvenes-hatvanas években nem a templomépítés volt a „menő”, építettek mindenféle mást, de nem a templom volt az elsődleges egy újonnan alakult községben. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a görögök, akik idetelepültek pap nélkül vagy lelki segély nélkül lettek volna. A negyvenes évek végén, nagyon gyorsan fölépítették ezt a falut. Ez egy egyedi település, nemhogy Európában, de világszerte sincs még egy ilyen falu, a betelepülő görög lakosságnak építették iváncsai telkek helyén. Keserű sors a bevándorlóké, mert amikor egy embernek össze kell pakolnia a hátizsákját, és abba belerakodnia, tudva azt, hogy soha az életben nem térhet már vissza a saját hazájába, falujába, esetleg a saját szeretteihez, akik otthon maradtak, az nagyon-nagyon keserves. Számos ifjú, gyermek is menekültként távozott akkoriban Görögországból, nemcsak Magyarországra, hanem az akkori szocialista blokk más országaiba is. A Magyarországra települt görögök szét voltak szórva, majd jött egy olyan gondolat, hogy egyesítsék a görögöket, így építettek nekik egy falut, ebből a gyönyörű szép ötletből, ez a szép kis görög falu született. Immár 77 éves, és ahogy említette, a templom pedig 27 éve épült.

– Mennyire volt evidens az 27 évvel ezelőtt, hogy itt egy görögkeleti templom épüljön? Tartják a görög identitást a helyiek?

– Kalota József atya – aki a templomkertben nyugszik – ideája volt az, hogy legyen görög papjuk az itt élő görögöknek. Felkereste Bécsben az akkori metropolitát, Michail Staikost, akinek a büsztje itt látható a templomkertben. A metropolita atya pedig annyira kedves, emberszerető és görögszerető volt, lévén maga is görög, hogy segített abban, legyen itt, a görög községben egy templom, amely nemcsak a kultúrát fogja szolgálni, hanem a hitet is. Amint említettem, az emberek között nagyon sok volt a hívő, és volt velük mindig valamilyen pap is. Magam nyolc éve vagyok itt, tulajdonképpen mint József atya utódja. Ő volt az én lelki vezetőm az itteni kezdő éveimben. Ha ő nem kereste voltan fel Michail Staikos metropolitát anno, akkor a templom nem épült volna fel a mai napig sem. A metropolita atyának Bécsben voltak ismeretségei, közülük Konsztantinosz Dafermosz nevét kell megemlíteni, ő egy ausztriai görög származású vállalkozó volt, ő finanszírozta a templom építését, de az egészet. Minden tégla, minden, ami itt van, az az ő anyagi javaiból származik. Természetesen segítettek a falubéli lakosok is, ki mivel tudott, mert a nép, amelyik Beloianniszban él, nagyon kedves. Nem nagyon templomba járó, de nagyon kedves, úgyhogy öröm itt lenni, és nagyobb öröm szolgálni. Még nagyobb öröm lenne itt lenni, ha a szolgálatokon még többen lennének jelen, de ez már nem a mi dolgunk. Úgy jönnek, ahogy jönnek, ez mindenkinek a saját belső meggyőződése, ugyanis

a Teremtő megadta az embernek azt, hogy szabad akarata lehessen.

Ez például az angyaloknál nincs meg. Az angyalok azért tekintenek föl majd az emberekre, mert az angyalokban nincs meg a szabad akarat, csak a jót kell cselekednünk, csak a jót. Az ember pedig választhat.

– A falu főterén áll egy csodaszép karácsonyfa, egy betlehem, annak rendje szerint égnek az adventi gyertyák. Az ortodox karácsony viszont nem mindenütt esik ugyanazokra a napokra, mint ami alapvetően Magyarországon megszokott.

– Nemcsak görögök élnek ebben a faluban, és nemcsak ortodoxok, hanem magyarok is, sőt németek, szerbek, más nemzetiségűek és más felekezetűek is. Vannak római katolikus testvéreink, református testvéreink is. December 25-e Krisztus Urunknak a születésnapja. Mármost figyelembe kell vennünk történelmileg a két naptár, a Julianus- és a Gergely-naptárt. A Julianus-naptár 13 nap „késedelemmel” követi a Gergely-naptárt. Az ortodox patriarchátusok vagy a Gergely-naptár, vagy a Julianus-naptár szerint mennek. Például a szerbek és az oroszok az utóbbi szerint. A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus, illetve a hozzátartozó közösségek, így mi is, mind a Gergely-naptár szerint, december 25-én ünnepeljük a karácsonyt.

– Hadd kérdezzem a személyes életútjáról. Mindig különösen érdekes, amikor egy pap nem az iskolapadból kikerülve megy egyből a teológiára, hanem csak később. Ha jól tudom, 2018-ban itt, Beloianniszban szentelték pappá. Mi ennek a története ennek?

– 16-17 évesen papnövendéknek készültem, a pozsonyi teológiára mentem volna Felvidéken; ma Szlovákiának becézzük. Akkoriban olyan iskolát kellett választani még az érettségi vizsga előtt, hogy ne tudja senki sem: a gyermek pap szeretne lenni. Ugyanis akkor lehet, nem érettségizik le, vagy más úton-módon éri valamilyen kár. Én a jogi egyetemre jelentkeztem. Tudtam, oda föl nem vesznek, habár megcsináltam a felvételi vizsgákat. Jött egy füles – mert azokat nagyon szeretik az emberek itt a Kárpát-medencén belül szórni -, hogy

„hiszen a gyerek még 18 évesen is ministrál a templomban, hogy akár ez jogot tanulni!?”.

Úgy kellett csinálni, hogy ne vegyenek fel, majd el kellett menni egy évig dolgozni, mondjuk a postahivatalba, mert ha ott dolgozom, és tudják, hogy pap akarok lenni, akkor onnan még lejjebb hova tehetnek… Ez volt akkor a menete a papságnak. Az alatt az egy év alatt viszont – hála Istennek – megváltozott az én belsőm is és a külsőm is, úgy döntöttem, hogy római katolikusként nem biztos, hogy jó pap válna belőlem. ’86-ban disszidáltam, kint voltam Ausztriában a traiskircheni táborban, megismerkedtem az ottani papsággal. Azokkal, akiket értettem: magyarokkal, csehekkel, és úgy rendezték, hogy megkaptam a politikai menekült státuszt, így ösztöndíjjal tanulhattam a teológián. Viszont ott is – hála Istennek – megváltozott valami kívülről is, belülről is. Erős volt bennem a honvágy, ezért hazatértem. Végül is a nyitrai tanárképző fakultáson, orosz nyelv- és földrajztanárként végeztem, de sose tanítottam.

2004-2005 tájékán újra jött egy szólítás. Kimentem a szent hegyre, Athosz szent hegyére, a szerzetes köztársaságba Görögország északi részén. Annyira magával ragadott ez a hívás, és az élet az ottani szerzetesek között, hogy úgy döntöttem, mélyíteni fogom a hitemet. Áttértem a római katolikus hitről az ortodox hitre, tehát nem hagytam el a hitemet, hanem mélyítettem. Azt mondtam magamban a szent hegyen, hogy

„Uram, ha már harmadszor szólítasz, akkor harmadszorra már nem mondom, hogy nem”.

Azért, hogy teljes egészében ortodox életet tudjak élni, és esetleg a hivatást is csinálhassam, elkezdtem járni a teológiai főiskolára. Legközelebb Eperjesen volt, negyvenvalahány évesen a 18 éves kispapokkal jártam nappali tagozatosként, bentlakásosan a szemináriumba. Öt év után, illetve még az iskola befejezése előtt kerestem a helyemet, hol szolgálhatnék. Akkor ismerkedtem meg József atyával. Közben megkerestem a Arszeniosz Kardamakisz metropolita atyát is Bécsben. Így lettem előbb felolvasó, majd később diakónus. Szolgáltam Bécsben, majd Magyarország-szerte, megismerkedtem a papsággal. A lényeg mindig Beloiannisz volt és József atya, aki sajnos időközben lebetegedett. Segítettem őt a szolgálatokban, ahogy csak tudtam. Amikor az Úrnak visszaadta a lelkét, egy kis üresedés támadt a templomban. Bár én nem szerettem volna gyorsan-gyorsan pap lenni, nekem nagyon jó volt diakónusként, viszont kellett ide is pap, így végül 2018 végén a metropolita atya pappá szentelt Beloianniszban.

– Tudom, hogy ingázik Beloiannisz és a Felvidék között, ott milyen feladatokat lát el?

– Általában péntek, szombat és vasárnap vagyok itt. Otthon van egy öregotthonom, a fő tevékenység tulajdonképpen az, hogy azzal foglalkozom. Ez egy privát, 25 férőhelyes öregek otthona, és ott is azért meg kell csinálni a szolgálatokat, eközben az épület körüli teendőket is. Ezek is gyönyörű szép dolgok: amikor törődünk az emberekkel, a felebarátainkkal, a gyengébb társainkkal vagy a betegeinkkel.

– Eltérően ünneplik a karácsonyt a görögkeletiek, mint a római katolikusok?

– Az a gyönyörű és szép, hogy

nem azt nézzük, nem azt keressük, ami elválaszt bennünket, hanem azt, ami közös, azokat a lehetőségeket, amelyek által újra együtt tudunk működni.

Erre a legutolsó példa néhány héttel ezelőtti, amikor is Nikaiában [ma a törökországi İznik, megj. MT] találkozott egymással Leó pápa és I. Bartholomaiosz konstantinápolyi egyetemes pátriárka, és közösen szolgáltak. Azon a helyen, ahol az első egyetemes zsinat megtörtént. Akkor, 1700 éve még mind egy volt, még nem volt Nyugat és Kelet. Ez az, amit keresünk, ez az amit szeretnénk. Pál apostol szavai szerint is: „egyek legyetek”. Igyekszünk.

A karácsonyi időszak elején van nekünk egy gyönyörű szép imánk: „Készülődj, Betlehem, feltárul mindnyájunk előtt Éd. Ölts ünneplőt Efrata, mert az élet fája a barlangban virágba borult a szűztől, hiszen az ő méhe szellemi paradicsomnak bizonyult, melyről ha eszünk, élni fogunk, nem pedig meghalunk, mint Ádám. Krisztus Urunk születik, aki megváltoztatja a képmást.” Ez egy gyönyörű szép ima, ami arról szól, hogy Krisztus a második Ádám.

Istennek saját magát kellett kiüresítenie, és kiengesztelődnie az emberiséggel, emberré kellett legyen, hogy emberként tudjon megszületni, és azt tudta mutatni, hogy az ember, aki az Isten képmására lett teremtve, újra istenné tud lenni.

Minálunk a theosis annyit jelent, hogy átistenülés: az ember közelebb tud kerülni az Istenhez. Erre példák a szentjeink, akik minálunk föl vannak festve, a testvéreinknél szentképeken láthatók. Ha megpróbáljuk azt tenni, amit a szentek, akkor mindig közelebb és közelebb kerülünk az Istenhez, és közelebb a fényhez. Minden ortodox templom egy formában van fölépítve, legyen ez szerb vagy orosz vagy Amerikában lévő, az oltár mindig kelet felé néz, mert ott a kelet, a kikelet, a fény, és ott van Krisztus.

Vezetőkép: Katona László Pródromosz görögkeleti pap a beloianniszi Szent Demeter, Szent Konstantin és Szent Heléna görög ortodox templomban 2025. december 12-én. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona