Losonczi Dávid, világ- és Európa-bajnok birkózó nagy összeggel támogatja az Árpád-házi Szent Erzsébet-templom felújítását

Áprilisi Európa-bajnoki címe és szeptemberi világbajnoki ötödik helyezéséért járó jutalmát kiegészítve Losonczi Dávid 15 millió forinttal támogatja a pesterzsébeti katolikus templom felújítását.
Amint arról a Magyar Birkózók Szövetségének honlapja hírt adott, a kötöttfogású 87 kilogrammos, vb- és Eb-győztes, olimpiai ötödik birkózó „már többször bizonyította, hogy a jótékonyság, a rászorulók megsegítése igen közel áll a szívéhez, többek mellett a párizsi ötkarikás jutalmát is ilyen célra ajánlotta fel”.
Felidézték, hogy a sportoló tavasszal, a somorjai Európa-bajnokságon szerzett aranyérme után megígérte, hogy a zágrábi világbajnokság után nyilatkozik arról, kinek adományozza a 2025. évi világversenyein szerzett jutalmait.
A szeptemberi horvátországi viadalon az elődöntőben megsérült, súlyos térdsérülést szenvedett a birkózó. Ennek ellenére is kiállt a harmadik helyről döntő mérkőzésre és végig is birkózta azt. A sportág speciális szabályai, a versenyek lebonyolítása szerint végül ötödik helyen végzett.
A szövetség holnapján írtak szerint a 25 esztendős Losonczi Dávid a pesterzsébeti templom javára tett felajánlásával „édesapja, Losonczi Ottó, az ESMTK birkózó-szakosztályának elnöke nyomdokaiba lépett, hiszen a renoválási munkálatokat ő kezdte el két évvel ezelőtt a freskók restaurálásával. Egészen pontosan Losonczi Ottó három évtizede vágott bele első alkalommal a templom restaurálásának finanszírozásába”.
„Jelenleg az épület teljes körű külső felújítása zajlik, a rekonstrukció utolsó lépése a parkosítás lesz, mindez teljes egészében magánadományokból valósul meg”
– írták.
Vezetőkép: Losonczi Dávid ünnepel, miután legyőzte a bolgár Szemen Novikovot birkózó Európa-bajnokság férfi kötöttfogású 87 kilogrammos súlycsoportjának döntőjében a szlovákiai Somorján 2025. április 12-én. Fotó: MTI/TASR/Michal Svítok






