Árnyékszék van a székesfehérvári múzeum tárlatának közepén (VIDEÓ+GALÉRIA)
Ugyanitt megtudhatjuk azt is, ki volt valójában Kutyafülű Aladár.
„Nagyon izgalmas tárgyaink vannak, mint például a Guttmann-féle lezáró fedéllel ellátott intarziás utazó toalett. Gyönyörű darab, minőségi, faberakásos díszítéssel. Kifejezetten erre a kiállításra újították föl a restaurátoraink. Elsőre sok múzeumlátogató gramofonnak hiszi, de tévednek” – ecsetelte Izinger Katalin művészettörténész, aki az Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve című kiállítás kurátoraként a székesfehérvári Csók István Képtárban vezette körbe a Vasárnap.hu stábját.
Az árnyékszékhez hasonló, ritkán vagy tán sohasem kiállított tárgyak is előkerültek a múzeum raktáraiból arra a tárlatra, amely a múzeum első 150 évét pár, első blikkre tán oda nem illő leltározott tárggyal is ünnepli. Dehogy tiszteletlenségről van itt szó, egészen másról: rajongó szerelemről azon használati és műtárgyak – és az általuk elmesélhető történetek – iránt, amelyeket a múzeumcsináló hevület az idők során egybegyűjtött a királyi városban.
A szóban forgó tárgy melletti leírásban írtak szerint a 19. századi árnyékszék elsősorban az éjjeli edény használatának diszkrécióját, kényelmét biztosította, valamint a közös használatú illemhelyhez képest jelentett előnyt azokon a helyeken, ahol még nem volt kiépített csatornahálózat. Mobilitása miatt tábori árnyékszékként is használták, továbbá hosszú utazások alkalmával vitték magukkal a kényelem fokozására. 
Vagy van itt egy történet, mindenki ismeri, legalábbis a belőle készülő verset.
„Weöres Sándor 1947-ben volt igazgató a fehérvári múzeumban, de leginkább verselgetett, iszogatott, pihengetett. Amikor Radnóti Aladár, a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelőségének helyettese Fehérvárra jött egy kőtárnyitóra, Weöres Sándort egy római gyermekszarkofágban találta sziesztázni. Nagyon gyorsan megszűnt Weöres Sándor múzeumi munkája, viszont megírta a Kutya-tár című verset”
– mondta Izinger Katalin, s hozzátette: 
„»Harap-utca három alatt / megnyílott a kutya-tár« – a Harap utca, az a Bognár utca, a kutya-tár, az a kőtár. »Síppal-dobbal megnyitotta / Kutyafülű Aladár« – ő pedig konkrétan ez a Radnóti Aladár nevű személy. Így került be a magyar irodalmi életbe a fehérvári múzeum”
A kurátor a Vasárnap.hu-nak elmondta, hogy az emlékező kiállítás anyagának kialakításakor nem a kronológiát kívánták követni, s arra sem törekedtek, hogy egyszerre mutassák be a másfél évszázad legjeit, nem akartak „best of” tárlatot létrehozni.
„A legszebb kép, a legértékesebb néprajzi tárgy, a legaranyabb kincslelet a régészetből – ezeket a látogatóink többnyire ismerik, hiszen gyakran bemutatja a múzeum. Szerettünk volna nagyon sok, olyan különleges, izgalmas történetű régiséget kiállítani, amelyeket még sosem láthatott a közönség” – mondta.
A régész, a néprajzos, a helytörténész, a művészettörténész, a könyvtáros kollégákkal, valamint a Hetedhét Játékmúzeum kurátorával együttműködve 18 fogalomra fölfűzve állították össze a tárlat egyik fő egységét. 
„Hadd beszéljek a szenvedélyről, mert ezen keresztül a kiállítás koncepciója, felépülésének módszertana nagyon jól leírható” – mondta Izinger Katalin; a szenvedély a 18 fogalom egyike az utazás (lásd utazó árnyékszék), a kedvenc, a trend, az ünnep vagy éppen a trauma mellett.
A muzeológusoknak a „saját” gyűjteményükből kellett az egyes fogalmakhoz tárgyakat kapcsolniuk, de a múzeumi leltárkönyvben nincs olyan rubrika, hogy szenvedély, meg utazás… Ilyen egyszerűen nem lehet keresni a a leltárkönyvekben… Ismerni kell a tárgyakat! Ismernie kellett például a Fekete Sas Patikamúzeum szakmai felelősének, hogy van egy olyan üvegedénye, amelyen az áll, hogy Tinct Cantha. De ettől még vajon hogy jön ide a szenvedély?! 
A hasáb alakú üvegedény pálmafás díszítése és felirata halálos szenvedélyt jelző tartalomról árulkodik. A 18. században használatos, cseppet sem veszélytelen potencianövelő szert tartottak benne, szárított kőrisbogár szeszes kivonatát (Tinctura Cantharidum – kőrisbogár-festvény). A férfiak által kedvelt, erős vérbőséggel erekciót okozó szer óvatlan alkalmazása gyakran halált okozott. No, így került be a város Fő utcáján található patikamúzeum egyik érdekes, de talán nem közismert darabja az ünnepi kiállításba.
A tárgyak misztikuma, az általuk hordozott történetek csodálata, illetve a múzeumszakma szeretete mindvégig körüllengi a nem mellékesen számos kreatív, interaktív elemmel kiegészített kiállítást. Beszélhetnénk arról a leselejtezett, de a kiállításra felújított, illetve egy médiadizájner és programozó által feltuningolt könyvtári kartotékszekrényről, amelynek fiókjait ha kihúzza a látogató, mozdulatára a néhány méterrel odébb lévő, szemközti falra fényképgaléria vetül ki, s minden fiók újabb csodát rejt. Ezer fotót tartalmaz a kiállítás, de talán egy sincs kinyomtatva. 
Szólhatnánk arról a digitálizált vendégkönyvről is, amiért a Szent István Király Múzeum dolgozói hat évtized vendégkönyvét nyálazták át, hogy kiválasszák azt a rengeteg bejegyzést, amelyet bedigitalizálva mutatnak meg a látogatóiknak. 
Mi azonban emeljük ki inkább azt az animációs kisfilmet, amelyet Csáki László rendezett a múzeum szakembereinek forgatókönyve alapján, s amely anno Marosi Arnold keze révén elsőként leltárkönyvbe írt több ezer éves tárgy – egy fabrikálója által elhajított kőbalta – történetén keresztül mesél a fehérvári múzeum viszontagságos és dicsőséges, a közművelődés érdekében tett erőfeszítéseiről és történetéről. 
1873. október 27-én alakult meg a Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet, amely sok más egyéb gondja és célkitűzése mellett saját épületet, vagy legalább valami bérleményt is untalan keresett. A kezdetekben a vármegyeházán kaptak helyiségeket az összegyűjtött tárgyak kiállítására, azonban egy idő után, 1884-ben kiebrudalták onnan őket. Alább is hagyott a lendület, amely a már említett Marosi Fehérvárra érkezése után éledt fel újra. A Pécsről érkező ciszterci tanár, pécsi múzeumalapító (!) vette főnixszárnyai alá a múzeum ügyét, s 1910-ben ő lett annak a Múzeumegyesületnek az első embere, amely az Egylet munkáját folytatta.
Marosi Arnoldot a gyűjtemény beleltározása mellett dicséri az is, hogy az ő munkássága idején, 1929-ben kapta meg az egyesület a várostól azt a Bognár utcai (ma: Országzászló tér) épületet, ahol végre otthonra talált a múzeum, ahol azután Weöres Sándor is kalandokba keveredett – emlékét dombormű őrzi az épület falán, mert természetesen büszkék rá, hogy élete egy szakaszát itt töltötte –, s amely épület ma is kiemelt kiállítóhelye a Szent István Király Múzeumnak.
A mondott kisfilm sztárja, a kőbalta tehát Marosi keze ügyében is volt, s titkot árulunk el vele ugyan, de sebaj, az Egy múzeum tekintete című kiállításnak ez a bronzkori homokkő kőbalta a főszereplője, vele is zárul a tárlat. 
S hogy mi látható még előtte? Mementója annak, hogy 1986-ban az Országzászló téri kiállítóhelyen forgatták a Linda című nyomozós magyar filmsorozat egyik epizódját, egy edényekkel teli vitrin, amely ünnepi, étkezéssel kapcsolatos tárgyakat mutat be, s 7000 évet ölel át, egy őstulok jobb szarva, egy kanászkürt, egy türelemüveg, madarak, ékszerek, kalapok, plakátok és újságcikkek, könyvek, bizarr és cuki tárgyak, bajuszos bácsitól, dinoszaurusz-faragványtól és magyaros motívumoktól ékes borotválkozó tükör, nyílvégek, Benczúr Emese hímzése egy MÁV-os függönyre, amelyen végtelenítve olvasható, hogy „Munka közben az utazásra gondolok”. Hiába, nem tudjuk felsorolni mindet. 
Ne nagyon habozzanak, az év kiállítása díjra is jelölt tárlat már csak november 9-ig látogatható Székesfehérváron. Az ünnepi hosszú hétvége, az őszi szünet ideális időszak lehet egy dunántúli kirándulásra, bizonyos napokon ráadásul ingyenesen tekinthető meg a kiállítás.
Ne járjanak úgy, mint azok, akik a hatvanas években halogatták Csontváry Kosztka Tivadar fehérvári kiállításának megtekintését. Történt ugyanis, hogy a hatalmas szakmai, közönség- és sajtósikert hozó, rengeteg látogatót vonzó kiállításra Kádár Jánosné kíséretében becsábult Nyina Hruscsova, Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja első titkárának felesége és két lánya is, az úgynevezett hölgyprogram részeként tekintették meg a Csontváry-kiállítást. A festmények mindannyiuknak nagyon tetszettek, a múzeum vendégkönyve a mai napig őrzi bejegyzésüket.
F. Petres Éva, a múzeum akkori igazgatóhelyettesének visszaemlékezése szerint „a látogatást követően szinte azonnal, tán még másnap megszólalt a telefon. Aczél elvtárs közölte, hogy a kiállítást haladéktalanul Pestre kell szállítani, ott kell kiállítani, de nem a Nemzeti Galériában, hanem a Szépművészeti Múzeumban.”
A kiállítás elvitelét nagy csapásként élték meg Székesfehérváron.
A videóban a narráció 1:50-nél kezdődik.
Kapcsolódó:
Lefejezett férfi maradványaira bukkantak a székesfehérvári Középkori Romkertben
Régészeti szenzáció: igaz lehet az évezredes bodajki néphagyomány Szent István királyról!
Vezetőkép: Izinger Katalin művészettörténész, az Egy múzeum tekintete – A Szent István Király Múzeum első 150 éve című kiállítás kurátora a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, 2025. október 20-án. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona
