Leó pápa első államfői látogatása az olasz köztársasági elnökhöz vezetett


Hirdetés

Vatikán Állam vezetőjeként XIV. Leó pápa első látogatása az olasz köztársasági elnöki palotába vezetett, ahol Sergio Mattarella államfő fogadta kedden.

Sergio Mattarella a pápaválasztást követően látogatott el a Vatikánba, ezt viszonozta most a pápa, akinek a hagyomány szerint az első államfői látogatása Róma városába vezetett.

Az olasz fővárosban jelképes pillanatnak számít, amikor az egyházfő elhagyja Vatikán Államot, keresztülhalad a Rómát kettészelő Tevere folyón, majd a városközponton át egészen a Quirinale elnöki palotáig megy, amely az ország egyesítése előtt a pápák tulajdonát képezte.

XIV. Leó pápát a Vatikántól az olasz elnöki testőrök, a corazzierik kísérték motorral egészen a Velence térig, majd onnan lóháton haladtak előtte. A pápa egy sötét színű, zárt terepjáróval tette meg az utat.

Eddig hat pápa látogatott el az államfőhöz: utoljára Ferenc pápa 2017-ben.


Hirdetés

XIV. Leó és Sergio Mattarella találkozóján jelen volt Giorgia Meloni miniszterelnök és kormányának tagjai.

XIV. Leó beszédének központi témája a béke volt. Emlékeztetett XV. Benedek pápa felhívására az első világháború előtt, XII. Pius 1939-es rádióüzenetére, amely az újabb világháború közeledtére figyelmeztetett, XXIII. János A békét a földön kezdetű enciklikájára 1963-ban, valamint VI. Pál pápa üzenetére 1968-ban, a béke első egyházi világnapja alkalmából.

XIV. Leó pápa úgy vélte, korunk összetett kihívásaira csakis a multilaterális megoldások adhatnak választ.

A kihívások között említette az Európában tapasztalt születéscsökkenést, és a családtámogatást szorgalmazta. A pápa hangsúlyozta, hogy az apa, anya, gyermek, nagyszülő szavak olyan értékeket képviselnek, amelyek a társadalom egészének javát szolgálják.

Méltóságteljes munkát, esélyegyenlőséget és bizalmat szorgalmazott a családok számára, az élet védelmének jelentőségét hangoztatta a fogantatástól a halál pillanatáig, valamint kiemelte az egészségügyi ellátáshoz és a gyógyszerekhez való hozzájutás lehetőségének fontosságát.

XIV. Leó pápa köszönetet mondott Olaszországnak a migránsok befogadásáért és az emberkereskedelemmel szembeni fellépéséért.

Úgy vélte, korunkban „tendenciának számít a közös kulturális identitásunkat évszázadok alatt meghatározó modellek és értékek nem elegendő elismerése”.

„Ne hagyjuk magunkat elcsábítani tömeges és gyorsan átfutó modellektől, amelyek csak a szabadság látszatát adják”

– mondta a pápa.

Kapcsolódó:

XIV. Leó pápa szabályozta a vatikáni bank hatáskörét

Vezetőkép: XIV. Leó pápa autóval a római államfői rezidenciára, a Quirinale-palotához érkezik 2025. október 14-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb