Sayfo Omar a Vasárnapnak: Az izraeli társadalom elégedetten nézte, hogy Netanjahu tönkreverte Izrael ellenségeit
Az elkövetkező hozzávetőleg 5 évben nyugalom lesz Gázában, hiszen a mostani átmenetet egy nemzetközi bizottság felügyeli, amelynek az élén maga Donald Trump áll. Neki van elég befolyása ahhoz, hogy addig nagyjából garantálja a békét – jelentette ki a Vasárnap.hu-nak Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézeti kutatási vezetője, akivel hétfőn délelőtt, az egyiptomi Sarm-es-Sejkben kezdődő nemzetközi békecsúcs előtt beszélgettünk.
– A hétfői békecsúcs után mi következhet a Közel-Keleten? Mi lehet Izrael és mi lehet a Hamász alapvető törekvése ezt követően?
– Donald Trump 20 pontos béketerve tartalmaz megvalósítható konkrétumokat és nehezebben megvalósítható pontokat egyaránt. Az első pár lépés alapvetően problémamentesnek mondható: a túszok szabadon bocsátása a Hamász részéről, a holttestek kicserélése, és emellett az is, hogy Izrael elengedje a börtönből azt az 1700 fogvatartottat, akiket 2023. október 7-e óta tartóztattak le, valamint azt a 250 további fogvatartottat is, akik életfogytiglani büntetésüket töltötték jellemzően életellenes bűncselekmények miatt.
Problémásabb viszont a Hamász lefegyverzése, ami a pontok között ezután következik. A Hamász számára a fegyverek, legalábbis a könnyűfegyverek megtartása élet-halál kérdés, nemcsak Izraellel szemben, hanem a gázai riválisaival szemben is.
Szintén mai hír, hogy fegyveres harcok robbantak ki a Hamász és egy gázai klán között. A gázai övezetben bőven vannak olyan erők, amelyek nem tekintenek szimpátiával a Hamászra, és vannak olyan milíciák, amelyeket az elmúlt időszakban Izrael segített megerősödni éppen azért, hogy ellensúlyozza a Hamászt. Arra lehet azért számítani, hogy az elkövetkező hozzávetőleg 5 évben nyugalom lesz Gázában, hiszen a mostani átmenetet egy nemzetközi bizottság felügyeli, amelynek az élén maga Donald Trump áll. Neki van elég befolyása ahhoz, hogy addig nagyjából garantálja a békét. Ebben az időszakban megindul az újjáépítés is, amit az Öböl-menti arab országok finanszíroznak. Elsősorban Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emirátusok, ők korábban már kijelentették, hogy hajlandóak lennének az egyelőre még 53 milliárd dollárra becsült károkat finanszírozni. Persze csak akkor, ha tudják, hogy ami felépül, azt nem fogják később szétbombázni, tehát az átmenetnek biztatónak kell lennie. Az ezt követő stádium ugyanakkor még nagyon a távoli jövőben van, és nem is belátható. Az addig világos, hogy a Hamász tagok amnesztiát kapnak, illetve aki akar, és van hova eltávoznia, az elhagyhatja a Gázai övezetet. Nem látjuk még azt, hogy miképpen fognak élni ezzel a lehetőséggel, újraszervezik-e magukat, vagy csinálnak-e bármit, ami miatt Izrael fenyegetve érzi a biztonságát. A béketervben foglaltak szerint a Palesztin Hatóság, ha bizonyos reformokon átesik, átveheti az uralmat Gázában, de nem látjuk még, hogy mik ezek a reformok és melyek a konkrét célok. Lényeges, hogy utalások voltak a kétállami megoldásra, mint távlati célra. Az arab országok talán nem is mentek volna bele a megállapodásba enélkül. Viszont a kétállami megoldás számos akadállyal néz szembe, nem politikai realitás, ám kellőképpen távolra helyezték időben ahhoz, hogy most problémát jelentsen.
– Egy önálló Palesztináról szólna ez a kétállami megoldás?
– Gyakorlatilag igen.
– Van-e jelentősége annak, hogy az egyiptomi békekonferenciára csak közvetítőket küld a Hamász?
– A Hamász és Izrael között nincs bizalom, ezért szükségszerűen közvetítőkön keresztül tárgyalnak. Nem mondanám, hogy ők küldték a közvetítőket, hiszen a közvetítők is nyomást gyakorolnak a felekre. Az Egyesült Államok, különösen a Katar elleni izraeli támadás után jelentős nyomást gyakorolt a Netanjahu-kormányra azért, hogy legyen vége ennek a háborúnak. Ne felejtsük el, hogy amikor Donald Trump tavasszal az öböl-országokban járt, akkor 3 ezer milliárd dollárnyi befektetés ígéretével tért haza, illetve az amerikai elnök szeretné folytatni az Ábrahám-egyezményeket, Szaúd-Arábia és Izrael közt lenne a következő megállapodás, ezt is akadályozta a háború. Tehát az USA – amely egyébként közvetítő – nyomást gyakorolt Izraelre, a Hamászra pedig Katar gyakorolt nyomást. Katar erejét az amerikai védelem is adja. Éppen az elmúlt hetekben írt alá az Egyesült Államok és Katar egy olyan védelmi megállapodást, amely a NATO 5. cikkelyére emlékeztet, tehát minden Katar elleni támadás a jövőben Amerika elleni támadásnak minősül. Emellett Törökország is nyomást gyakorolt a Hamászra, amely – Katarral együtt – elszállásolja a Hamász különböző vezetőit. A törökök is az amerikaiak jóindulatát szeretnék megnyerni, hiszen nagyon komoly biztonsági kihívásokkal néznek szembe most Szíriában. Amerika ott elismerte a török igényeket, szemben a korábban általuk támogatott kurdokkal, tehát Erdogan török elnök számára ez egy pragmatikus lépés volt. És akkor még nem is beszéltünk az egyiptomiakról, vagy a szaúdiakról, amely országok egyébként hagyományosan nem szimpatizálnak a Hamásszal, és erősen érdekeltek voltak a konfliktus lezárásában.
– Netanjahu izraeli miniszterelnöknek milyen a helyzete a béke elérése, a túszok kiszabadítása után, hogy tekintenek rá most Izraelben?
– Az egész konfliktus kezdete óta zajlik Izraelben a narratívák háborúja: az ellenzék alapvetően a Netanjahu-kormányzatot teszi felelőssé azért, hogy október 7-e egyáltalán megtörténhetett, illetve azért, hogy egészen idáig tartott a túszok kiszabadítása. Akörül persze konszenzus volt Izraelben, hogy a túszokat ki kell szabadítani, annak megítélésében viszont nem volt egyetértés, hogy a Netanjahu-kormányzat ezt prioritásként kezeli-e, és hogy mindent megtesz-e érte.
Az izraeli társadalom azért elégedetten nézte az elmúlt időszakban azt, hogy az elmúlt két évben Netanjahu tönkreverte Izrael ellenségeit, amelyek közvetlenül veszélyt jelentettek rá. Ne felejtsük el, hogy a Hamász árnyéka önmagának, csakúgy, mint a libanoni Hezbollah, Szíriában megbukott az Aszad-rezsim, Irán ily módon kiszorult a térségből és a gazdasági nehézségek miatt az iráni rezsim is a túlélésért küzd a 12 napos háború után.
Tehát Netanjahunak komoly sikerei voltak, ugyanakkor neki is megvannak a maga jobboldali koalíciós partnerei – a nemzetbiztonsági tárcát vezető Itamár Ben-Gvir, a pénzügyminiszter Becalel Szmotrics –, akik alapvetően folytatni szerették volna ezt a háborút, adott esetben a telepes mozgalmat is szívesen látták volna visszatérni Gázába. Azonban a realitásokkal ők is tisztában vannak: hogyha az Egyesült Államok azt mondja, hogy elég volt, akkor elég volt; különösen az elmúlt időszakban, amikor jelentősen romlott Izrael megítélése a nyugati világban, illetve több ország elismerte a palesztin államiságot. Egy ilyen helyzetben kiemelten fontos Amerika barátsága, és az izraeli kormány nem tehette meg, hogy szembemegy Donald Trump akaratával. Ezután az izraeli politikában folytatódik a narratívák háborúja arról, mi is történt igazából, ki jött ki győztesen mindebből, és ami negatív hatás esett, az kinek a hibája miatt történt.
– Mint említette, a Hamász árnyéka önmagának, miközben több ország is elismerte a palesztin államiságot. A Hamász tulajdonképpen világpolitikai kérdést csinált a palesztin állam ügyéből, végül is ők a 2023. október 7-én elkövettek szörnyű terrortámadással sikert, vagy sikertelenséget könyvelhetnek el?
– A Hamászra nagyon nagy belső nyomás nehezedett. 2006 óta, amikor átvették a hatalmat Gázában, gyakorlatilag nem volt ott újabb választás. Eközben a lakosság megduplázódott, és mivel rossz volt a gazdasági helyzet, egyre csökkent a társadalom azon része, amelyet a Hamász a klientúrájában tudott tartani. Becslések szerint, amikor elkövették a terrortámadást, kevesebb mint a gázai lakosság egyharmada támogatta őket, az azt megelőző nyáron folyamatosak voltak a tüntetések. Ez a belpolitika vetület, a külpolitikai vetület pedig az, hogy fogyott a palesztinok körül általában a levegő a nemzetközi térben, hiszen az Ábrahám-egyezmények folytatódni látszottak, a terrortámadást megelőzően már miniszteri szintű tárgyalás volt Szaúd-Arábia és Izrael között.
Bizonyos szempontból ért el sikereket a Hamász, összességében azonban immár eléggé egyértelmű, hogy nem lesz jövőjük Gázában, legalábbis ebben a formában nem: lefejezték őket, elvesztették a legfontosabb vezetőiket.
A közvélemény-kutatások szerint – ez akkor is sokatmondó, ha azok adatait a háborús helyzet miatt meg lehet kérdőjelezni – a gázai lakosoknak már csak 5 százaléka támogatja a Hamászt. Ilyen módon a Hamász szükségszerűen veszített, illetve nem jött össze a nagy terve: ők azt remélték, hogyha Izrael válaszol az ő terrortámadásukra, akkor az arab közvélemény sorra rá fogja kényszeríteni az arab kormányokat az Izraellel kötött béke felmondására. Ez nem sikerült. Ellenben meggyengült Irán és mindazon szövetségi rendszer, amelynek a Hamász is így vagy úgy, de része volt.
– Mi a jelentősége annak, hogy Donald Trump a magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort meghívta az egyiptomi békemegállapodás aláírására?
– Magyarország számára ez mindenképpen egy pozitívum. Hazánk értelemszerűen nem részese ennek a konfliktusnak, ugyanakkor azért az is egyértelmű, hogy
Magyarország az elmúlt bő 10 évben nagyon jó kapcsolatot ápolt az izraeli kormányzattal, és ezzel párhuzamosan a békében érdekelt öböl-országokkal is magas fokra járatta a diplomáciai és a gazdasági kapcsolatokat.
Ilyen módon Magyarország ebben az ügyben egyfajta konszenzusos résztvevő. A meghívás egy gesztus Donald Trump részéről a magyar kormányzat irányába, a jó szándék és jó barátság jele.
Kapcsolódó:
Netanjahu mégsem vesz részt a sarm-es-sejki békekonferencián
Macron: Úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot
Vezetőkép: Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézeti kutatási vezetője. Fotó: reformatus.hu/Sebestyén László
