Ahol a vére folyt, most templom épül ott
Déri Péter szentgotthárdi plébános: Brenner atya Jézust hozta az emberek közé

Brenner atya munkássága teljesen Krisztusra irányult. A 21. századi egyháznak is ezt kell átadnia: Jézusnak a közvetlenségét, emberközelségét, emberek iránti szeretetét – mondta a Vasárnap.hu-nak Déri Péter Szentgotthárd plébánosa. Boldog Brenner János tiszteletére épít új templomot a Szombathelyi Egyházmegye.
– Székely János szombathelyi püspökkel közösen szeptember 21-én tették le az alapkövét a Boldog Brenner János tiszteletére épülő templomnak Szentgotthárdon. Miért is éppen ott épülhet fel ez a templom, ahova elhelyezték az alapkövet?
– Brenner János atyát az 1957. december 15-re virradó napon a most épülő templom helyétől nem messze ölték meg, tehát tulajdonképpen ez a vértanúsága helye. Olyannyira, hogy amikor Brenner atyát ott helyben boncolták fel, abba a pajtába vitték be, aminek a helyére épül majd ez a templom. A pajtakapu és a pajta fala „szemtanúja” volt a boncolásnak, illetve a vértanúságnak. Püspök atya azt gondolta, hogy ennél jobb helyet, meg közelebbit nem is lehetne találni, ezért építtet templomot itt Brenner atya tiszteletére a Szombathelyi Egyházmegye.
– Mi a jelentősége, mi a tanítása Brenner János életútjának ma?
– Brenner atya élete és tanítása nagyon aktuális. Még élnek azok a tanúk, akik őt látták, ismerték, tanítványai voltak. Szeptember 15-21. között zajlott le a ‘Brenner 70’ emlékidőszak nyitóhete, ennek keretében tettük le az alapkövet a Szentgotthárdhoz tartozó Zsidán. Brenner atya 70 évvel ezelőtt került ide, Szentgotthárd Rábakethely városrészébe káplánnak. Egy 27 hónapos emlékidőszakot hirdettünk, hiszen ennyi időt töltött itt a 2018. május 1-jén boldoggá avatott Brenner atya. Az említett nyitóhéten – amelyen levetítettük Szilágyi Andor Legyetek szeretettel! című új Brenner-filmjét, majd az alapkőletétel utána Hegedűs Endre adott zongorakoncertet – minden napon különféle programokat tartottunk. Ezek egyike az olyan tanúkkal való találkozás volt, akik főként Brenner atya ministránsai, hittanosai voltak. Ők elmondták, mennyire jó volt Brenner atyával, aki Jézusnak a szeretetét, a közvetlenségét, a barátságát, a mosolyát adta tovább a számukra. Úgy gondolom, hogy a 21. századi egyháznak is ezt kell átadnia: Jézusnak a közvetlenségét, emberközelségét, emberek iránti szeretetét, és ezért is annyira aktuális az ő személye és emlékezete: Brenner atya munkássága teljesen Krisztusra irányult, Jézust hozta az emberek közé.
Az egyháznak napjainkban is az a feladata, a küldetése, hogy Jézust hozza az emberek közé.

– Kiss Gábor szentgotthárdi főépítész tervezte az új templomot, amely felépítéséhez adományokat is vár a Szombathelyi Egyházmegye. Mindenképpen megépül a templom, illetve mikorra várható az elkészülte?
– Ha püspök atya egyszer letette az alapkövet, ő elhatározta, hogy a templomot megépítteti, akkor nagy valószínűséggel meg fog épülni. Elkezdtük ezzel az alapkőletétellel, rendelkezésre állnak a látványtervek, a tervek további kidolgozása, pontosítása, a különféle számítások zajlanak. Szeretnénk minél előbb felépíteni. Az én nagy vágyam az, hogy a ‘Brenner 70’ emlékidőszakban elkészüljön, tehát 2027 végéig. Ez függ attól, hogy az egyházmegye mennyi pénzt tud biztosítani ebben a 27 hónapban, illetve attól is, hogy mennyi adomány érkezik a hívek részéről. 
– Mit jelenthet az új templom kifejezetten a zsidaiak, az ottani katolikus közösség számára?
– A zsidaiaknak eddig egy iskolakápolnájuk volt. Még Brenner atya is járt oda hétköznapokon hitet oktatni, hétvégén misézni. Amióta az iskola maga megszűnt, azóta már csak misék vannak. Az iskolakápolna az önkormányzat tulajdona. Köszönet illeti őket, amiért évtizedek óta engedélyezik, hogy ez az iskolakápolna – amely egy osztályteremből van átalakítva – működjön. Ha az építkezés révbe ér, a zsidaiak végre saját templomba járhatnak, mégpedig oda, ahol Brenner atya vértanúsága megtörtént, ahol az ő vére folyt. Ez óriási többletet és erőt jelenthet az embereknek.
Kapcsolódó:
Hős magyar pap, aki nem az életét védte, hanem az Oltáriszentséget – Brenner Jánosra emlékezünk
Vezetőkép: Déri Péter szentgotthárdi plébános a ‘Brenner 70’ emlékidőszak egy zarándoklatán 2025. szeptember 20-án. Forrás: martinus.hu







