Ügyészségi hatáskörben folytatódik tovább a nyomozás a Szőlő utcai javítóintézet ügyében


Hirdetés

A Legfőbb Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében a nyomozást ügyészi hatáskörbe vonta. A további nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség soron kívül, nyomozó csoportban folytatja le.

A Legfőbb Ügyészség azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy

a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást a Szőlő utcai javítóintézetet érintő ügyben.

A Legfőbb Ügyészség – a büntetőéljárási törvény által biztosított lehetőségével élve – pénteken úgy határozott, hogy a nyomozást ügyészségi hatáskörbe vonja, és az ügyben a továbbiakban a Központi Nyomozó Főügyészség jár el.

A közlés szerint Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész rendelkezése nyomán, az ügy mindenre kiterjedő kivizsgálására a Központi Nyomozó Főügyészségen nyomozó csoport alakul, amely az ügyben soron kívül jár el.


Hirdetés

Mint írták, a nyomozó hatóság eddig két személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik jelenleg letartóztatásban vannak.

A Fővárosi Főügyészség indítványára a nyomozási bíró a gyanúsítottak letartóztatását további két hónappal – november 29-ig – meghosszabbította

– áll a közleményben.

Kapcsolódó:

Szervezett, összehangolt akció zajlik a kormány ellen a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának ügye kapcsán

Gulyás Gergely: A Szőlő utcai üggyel kapcsolatos rágalmak túl vannak a sajtószabadságon

 Vezetőkép: Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész. Forrás: Youtube/Magyarország Ügyészsége


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb