Orbán Viktor: Magyarország nem adott felhatalmazást senkinek, hogy a nevében háborút viseljen (VIDEÓ)


Hirdetés

Magyarország nem akarja, hogy az Európai Unió harcban álljon, ezért nem támogatja Ukrajna uniós tagságát sem – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.

A kormányfő a parlament őszi ülésszakának első ülésén kiemelte: Magyarországnak az ősz során még számos alkalommal meg kell ismételnie a külpolitikai tanácskozásokon, hogy Magyarország nem adott felhatalmazást senkinek sem arra, hogy a nevében háborút viseljen.

Magyarország az Európai Unió tagja, senkivel nem áll háborúban, így az Európai Unió sem állhat

– hangoztatta a miniszterelnök.

Hozzátette, a háborúpárti országok tekinthetik magukat háborúban álló országoknak, de az uniót háborús célokra nem használhatják, amíg egyetlen ország ellenzi azt. Márpedig Magyarország ellenzi ezt – jelentette ki.


Hirdetés

Ha Ukrajna belép az Európai Unióba, csődbe viszi Magyarországot és Európát is, semmi okunk, hogy ezt támogassuk

– tette hozzá Orbán Viktor. Úgy fogalmazott, hogy Ukrajna csatlakozása tönkretenné a magyar gazdaságot, átrendezné az európai mezőgazdaság alapjait, Magyarország pedig az eddigi támogatott pozícióból, befizetővé válna.

Rámutatott: az Ukrajna tagságáról szóló szavazás több mint 2 millió voksa világosan kijelöli Magyarország álláspontját ebben a kérdésben, de számolni kell azzal, hogy Brüsszel, számos uniós tagállam és több európai párt, köztük magyarországiak is, meg akarják változtatni Magyarország álláspontját, és

„le akarják törni a magyarok ellenállását”.

A kormányfő jelezte: nyáron a kormánynak foglalkoznia kellett Magyarország energiabiztonságával is, mert a Barátság kőolajvezetéket ukrán támadások érték. Megjegyezte:

az ukránoknak is méltányolniuk kellene, hogy Magyarország Ukrajna első számú villamos energiaellátója.

Orbán Viktor kiemelte: a háztartások rezsicsökkentésének fenntartásához elengedhetetlen az orosz gáz és az orosz kőolaj. A magyar kormány döntéseinek köszönhetően 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb áram- és gázárait tudják biztosítani a magyar családoknak; a rezsicsökkentés nélkül minden család évente több százezer forinttal fizetne magasabb árat az energiáért – hívta fel a figyelmet.

Láthatjuk, mit hozott össze a migráció Nyugaton. Számos nagyvárosban összeomlott a közbiztonság, migránsbandák tartják rettegésben az embereket, a bűnözés az egekbe szökött és gyakoriak a robbantások. Ezzel szemben Magyarország a béke és biztonság szigete

– mondta a kormányfő.

Orbán Viktor emlékeztetett: a nyáron nem sikerült visszavonatni a migrációs paktumot Brüsszelben.

Kerestünk hozzá társakat, de még mindig nem vagyunk ehhez elegen. Ezért az Európai Bizottság továbbra is Magyarországra akarja erőltetni a migrációs paktumot – figyelmeztetett. Kiemelte, a migrációs paktumot a baloldali parlamenti ellenzéki pártok és a Tisza Párt is támogatja, Magyarország kormánya azonban ellenzi, nem fogadja el és nem is fogja végrehajtani.

Emlékeztetett arra is, hogy Brüsszel pénzügyi szankció alá vonta Magyarországot, amiért nem engedi be a migránsokat.

A Tisza Párt és a DK bejelentette, hogy teljesítené Brüsszel követelését. A kormány szerint ez öngyilkos politika lenne: a migránsokat nem szabad beengedni, a migráció kérdésében nincs helye kísérleteknek, mert ebben az ügyben egyszerűen nem szabad hibázni – jelezte.

„Nyíltan megmondom, nem látok lehetségesnek kompromisszumot az ellenzék és a kormány között ebben a kérdésben. Amíg Magyarországon nemzeti, nem pedig brüsszeli kormány van, addig állni fog a déli kerítés, nem lesz migrációs paktum, így nem lesznek migránsgettók és nem lesz migránsbűnözés sem”

– fogalmazott.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása itt visszanézhető:

Kapcsolódó:

Kezdődik a parlament őszi ülésszaka

Szijjártó Péter: A kormány felszólította Brüsszelt, hogy vegye elejét a Barátság kőolajvezeték elleni ukrán támadásoknak

Nagy István: Ha az ukránok a csatlakozással behozzák az EU-ba GMO-s gabonájukat, az a magyar gazdák teljes piacvesztését fogja jelenteni

Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb