Nincs baj a magyar oktatással – a szakképzésben tanuló magyar fiatalok Európa élvonalába tartoznak


Hirdetés

A szakképzésben tanuló magyar fiatalok Európa élvonalába tartoznak – mondta az Euroskills 2025 versenyen elért magyar eredmények kapcsán a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.

 

Varga-Bajusz Veronika a szeptember 9. és 13. között, a fiatal szakmunkások Dániában rendezett Európa-bajnokságáról elmondta, hogy 38 ország képviselői 32 szakmában versenyeztek. A 26 tagú magyar csapat 21 szakmában indult, köztük olyan hagyományos szakmákban, mint a fodrászat, autószerelés, virágkötészet, emellett voltak új szakterületek is, mint a szoftverfejlesztés vagy az ipar 4.0.

Hozzátette, a verseny célja, hogy az európai fiatalok megmutassák, mire képesek, és azt, hogy egy ország szakképzése hogyan készíti fel a fiatalokat a munkaerőpiacra. „Öröm, hogy azt látjuk, hogy a magyar fiatalok felkészültek. A magyar csapat az európai uniós országok között harmadik, a teljes európai mezőnyben pedig negyedik lett” – fogalmazott.

Kiemelte, a szakképzésen tanuló fiatalokat büszkeséggel tölti el az Euroskills eredménye, a versenyzők példaképek lesznek a diákok számára.


Hirdetés

A műsor vendége volt Izsó Roland, aki az ipar 4.0 szakmában szerzett aranyérmet. Elmondta, a versenyen egy új munkadarab szimulációs gyártását kellett elvégezni, egy minőségellenőrző állomást készítettek, amely mesterséges intelligencia és szenzorok segítségével döntött a munkadarab minőségéről.

Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI/Purger Tamás.

 


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb