Szlama Ákos katolikus pap: Csodálatos volt személyesen látni a Szentatyát

Elhívás hiányában szerintem nem is nagyon lehetne hivatásról beszélni, maximum karriert lehetne építeni, de az előbb-utóbb úgyis kiütközne – mondta a Vasárnap.hu-nak a 2023-ban, 29 évesen római katolikus pappá szentelt Szlama Ákos, aki jelenleg Csákváron szolgál káplánként, illetve ő a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense. Nagy létszámú csoporttal látogatott el a nyár során Rómába, a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra.

– Olykor a pápa is buzdítja az elhívást érző fiatalokat, hogy vállalják a papi hivatást. Neked mi a történeted, hogyan lettél pap? Éreztél-e elhívást, amiről elég sokan beszámolnak?

– Elhívás hiányában szerintem nem is nagyon lehetne hivatásról beszélni, maximum karriert lehetne építeni, de az előbb-utóbb úgyis kiütközne. Igen, nekem is volt, pontosabban inkább egy folyamat ment végbe, egy megtérésfolyamat. Gyerekként a szüleim „elrángattak” a templomba, néha szívesen mentem, de azért általában inkább nem, mert szerettem volna aludni, azt kellemesebbnek, jobbnak és tényleg üdvösebbnek is éltem meg akkor, persze nyilván tévesen. A személyes hit csak később kezdett kialakulni bennem. Szerintem a hivatásnak is ez az egyik lépcsőfoka, hogy eljussunk egy ponton oda, amikor én személyesen mondom azt, hogy igen, ez engem érint, ez a személyes dolgom. Erre van egy történetem.

– Mindenképpen mondd el!

– Mindig nagy élmény, amikor az ember saját magán tapasztal meg egy bibliai sztorit. Nekem a báránykás történet egy fő pont a személyes hitem kialakulásában. Gyerekként, ha hallgattam a papokat, a ‘kit érdekel’ állapot uralkodott el rajtam, mert nem értettem, miről beszélnek. Ez a báránykás történet viszont megmaradt. A száz bárányból elkóborol egy, és amikor azt a pásztor megtalálja, jobban örül az egy eltévedtnek, mint a többi kilencvenkilencnek. Gyerekként én ebből azt fogtam fel, hogy ezek szerint jó dolog rossznak lenni, mert ha én megtérek, majd az utolsó pillanatban, akkor nekem nagyon fognak örülni, jobban, mint a többieknek.

Ezt vittem haza a miséről: megéri rosszcsontnak lenni. És zseniális az Isten, mert megmutatta, mi is ennek a történetnek a valódi értelme; az otthoni macskáinkon keresztül.

Több macska is élt velünk, az egyik, egy kandúr eltűnt, mint ahogy a történetben, és kerestük, de nem találtuk meg. Aggódtunk érte, szomorkodtunk miatta. A másik kettőt megvacsoráztattuk és bezártuk. Szerettük bezárni estére a jószágokat, hogy ne mérgezzék meg őket, ne kerüljenek autó alá. Bánkódtunk az elveszett jószág miatt. Aztán előkerült, valószínűleg kandúr kollégákkal került összetűzésbe, ez látszódott a bundáján, veszített, ez is lerítt róla, de a lényeg, hogy visszajött. Kicsit rendbe hoztuk, összecelluxoztuk a macskát, kapott vacsit, beraktuk a helyére. Ebbe lépett az Isten bele, hogy ‘na látod, erről beszéltem abban a sztoriban, és így rögtön beugrott az a  száz báránykás történet, hogy aha, szóval erről szól a példabeszéd! Nem arról szól, hogy én fel vagyok jogosítva a rosszalkodásra. Amíg az az egy bajban van, rosszul van, addig az embernek a figyelme ráterelődik. Örülünk azoknak is, akik megvannak, de mégis azért az egyért aggódunk, és ha megkerül, jobban örülünk annak, aki visszatért.

Na, ebben a Szentírás dologban van valami, gondoltam.

Később is ministrálgattam, figyelgettem, és éreztem néha, hogy lehetne az utam a papi hivatás, de aztán gondoltam arra is, hogy jó lenne polgári szakmát tanulni. Plusz én sportoltam is, kardvívó voltam, majd amikor abbahagytam, átálltam a sötét oldalra, bíráskodni kezdtem, ami nagyon tetszett, mert utazhattam, és még fizettek is érte. Majd felvettek egyetemre, matek-latin tanári szakra. A harmadik év felénél kaptam egy olyan impulzus, ami miatt megkérdőjeleződött bennem, hogy jó úton járok. A latin tanszéken az egyik professzor jól felnyomta az agyamat, nagyon felháborodtam. És akkor az Isten ebbe tudott belelépni, miközben hazafele úton, a buszon azon túráztattam magamat, hogy milyen volt ez a tanár, és hogy csinálhat ilyet! Nem szégyelli magát? Majd én megmutatom! Zseniálisat lépett az Isten, mert felmerült bennem, hogy biztos, ez a lényeg, biztos ezt kell csinálnom… Akkor értettem meg, hogy miről van szó. El is vesztettem a kontrollt a hazaúton, nem sok mindenre emlékszem, csak arra, hogy rákerestem a papképzésre. Mit kell tanulni? Milyen dolgok vannak? Azután került egy kis időm, eltelt fél év, gondolkodtam, és a végére azt tudtam mondani, hogy jobban bánnám azt, ha nem próbálnám meg. Jelentkeztem, Szigetszentmiklósról eljöttem ide Fehérvárra, Spányi Antal püspök atyához beszélgetni. Beadtam a papírokat, amiket kellett. Püspök atya végül Budapestre küldött, ott tanultam öt évig a Központi Szemináriumban, emellett beiratkoztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre, teológia szakra.

– Milyen feladataid vannak a 2023-as pappá szentelésed óta?

– Káplánként segítem Gerendai Sándor plébános atyát Csákváron, egyébként 2023 előtt is ott szolgáltam korábban, mint diakónus. Augusztus óta már öt települést látunk el, ezt egyedül nem lenne olyan egyszerű megoldania a plébános atyának, ezért segítem, amiben tudom a hittanórák tartásától kezdve a misékig, a szentségi felkészítőkig. Keresztelések, esketések, esküvői jegyesoktatások, temetések, tehát minden jellemző lelkipásztori teendőben részt veszek, és az irodai feladatokból is, amennyire tudom, kiveszem a részem.

– Hogyan lettél a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense?

– Amikor még szentelés előtt álltunk, többen diakónusok, mindannyiunkkal csinált egy interjút az egyházmegyei stúdió. Én arról meséltem, hogy szeretek ifjakkal foglalkozni, és hogy szerintem meg is értjük egymást. Valószínűleg ezt meghallották, hiszen a júniusi szentelés után október elsejével meg is kaptam a referensi kinevezést. Csákváron erős az ifjúsági élet is, ott azért mocorognak a fiatalok, talán ez is szerepet játszhatott benne. Bár ők már előttem is szépen együttműködtek, ez nagyban az ottani hitoktató, Magasi Mónika érdeme. Azóta közösen szervezzük az ottani, fiataloknak szóló programokat.

– Hogyan lehet a fiatalokhoz eljutni, hogy mint Csákváron, „mocorogjanak”?

– Igyekszem jelen lenni. Próbálok iskolákba is bejárni, az egyházmegyei vagy éppen katolikus iskolákba, a székesfehérvári ciszterbe például gyakran megyek, és viszonylag sokszor vagyok Budakeszin is az ottani katolikus gimiben, próbálok Tatabányára is eljutni, és beszélgetni a fiatalokkal. Ez több helyen is nagyon jól működik már.

Van olyan, hogy megérkezem 9-kor, és délután 3-ig folyamatosan jönnek, és beszélgetünk, vagy éppen gyóntatok.

Általában ezek segítségnyújtó beszélgetések, rájöttek arra a diákok – legalábbis nekem ez az érzésem –, hogy hasznos nekik, ha kiventilálhatják a problémáikat. Nem biztos, hogy azonnal mindent meg tudunk oldani, de kimondhatják, ami a lelküket nyomja, következmények nélkül, akár a sulis feszültségeket is, és ennek örülni szoktak.

– Milyen programok vannak még az egyházmegyében, amelyek a fiataloknak, az ifjaknak szólnak?

– A legnagyobb ifjúsági program az egyházmegyében a leginkább a gimiseknek, illetve fiatal egyetemistáknak szóló csákvári Ébresztő Fesztivál. Idén volt tizedjére éppen, szóval most már mondhatjuk, hogy július közepén ennek hagyománya van. Negyedéves találkozói is vannak, ugyanúgy Csákváron. Ahogy máskor, idén is szeptember utolsó hétvégéjén tartjuk az ifjúsági zarándoklatot Mór és Bodajk között. Hetediktől tizedikig várjuk a résztvevő diákokat, az idősebbek pedig jellemzően már a segítőink. A bicskei Cordis Fesztiválnak is van külön ifjúsági vonulata. Próbálunk mindig lelki napot is tartani a két nagy bűnbánati időszakban: adventben és nagyböjtben, ezek változó sikerrel működnek, mert elsősorban azoknak a fiataloknak szólnak, akik nem egyházi iskolába járnak, őket viszont nehezebb megszólítani. Az egyházi iskolában tartanak saját lelki napot.

– Az iskolákon vagy a szülőkön keresztül érhetők el inkább a fiatalok?

– A hitoktatókat próbálom felkeresni, de ez azon is múlik, hogy jó idővel előre elküldjem a felhívásokat, mert amikor ez nem sikerül, akkor ők sem tudják időben kihirdetni.

– Szép számmal képviseltette magát a Székesfehérvári Egyházmegye nyáron Rómában, a Jubileumi Ifjúsági Találkozón. Milyen élmények értek benneteket?

– Az biztos, hogy mindenkinek életre szóló élményt jelentett, mindenki ez mondta. Néhányuknak némi nehézséget okozott az az egyszerűség, ami például a szállást jellemezte.

Amikor kiérkeztünk Rómába, tömegszálláson voltunk, egy olyan pavilonba kerültünk ahol körülbelül 1500-an aludtunk egy légtérben matracokon, hálózsákokon.

Annak azért megvolt a hangulata, én nagyon élveztem. Páran nehezebben alkalmazkodtak, de aztán a végén mindenki hozzászokott. Inkább az olyan technikai dolgok jelentettek nehézséget, mint a telefontöltés, a közös töltőkből kihuzogatták az emberek egymás készülékeit. A pavilonok között helyezték el a mobilvécéket és a zuhanykabinokat. Nem is kabinok voltak ezek, hanem kis függönnyel ellátott aprócska zuhanyzók. A függönyöket, ha nem fogta le valaki, könnyen meglebbentette a léghuzat. Illetve nem kaptunk meleg vizet. Teljesen hideg vízzel fürödtünk végig, és valahonnan nagyon mélyről szívhatták fel a vizet: azóta többen mesélték, hogy itthon is kipróbálták a hideg vizes zuhanyt, ám az sokkal-sokkal melegebbnek bizonyult, mint a kinti hideg víz.

Ami nagyon jó volt, hogy tényleg sokan gyűltünk össze egy helyen, ez volt a nehézsége is, viszont éjszakába nyúlóan találkozhattunk a legkülönfélébb nemzetek tagjaival, együtt táncoltunk, énekeltünk. Olyan is előfordult, hogy metrón, buszon magyar énekeket, vagy éppen dicsőítőket énekeltünk együtt.

Amúgy a közlekedést is olaszosan szervezték meg, a nyitómise után nem készültek fel, normál menetrend szerint jártak a vonatok, amiből elég nagy káosz kerekedett. Tehát ilyen olaszos dolgok azért akadtak, de hát mire számítsunk Olaszországban… Csináltunk városnézést, elmentünk a Szent Kapuhoz, kinéztünk a tengerpartra is, Ostiában strandoltunk. Kiutazás közben megálltunk Assisiben, ahol leszakadt az ég, mi pedig rommá áztunk. Viszont ott is volt egy szép misénk, amit Fábry Kornél atya mutatott be nekünk, a budapesti és a székesfehérvári csoportnak.

Sose gondoltam volna, hogy Szent Ferenc sírja fölött lesz nekünk misénk, mégis így lett.

Nagyon különleges élményt nyújtott a zárómise előtti virrasztás is kint, egy mezőn, ahol körülbelül egy, másfél millióan lehettünk. Ott is folyt némi szervezetlenség és káosz, az olaszok egy idő után már elengedték a gyeplőt, nem is jutottunk be a nekünk kijelölt szektorba, de nem bántuk, találtunk egy jó helyet közel az egyik kivetítőhöz. Az utolsó két nap viszont kifejezetten megnyomta a sétamennyiséget is, 25-30 kilométert biztosan gyalogoltunk, csak a metrómegállótól a mezőre.

– Magyarországról mivel utaztatok?

– Busszal mentünk, vidám hangulatban, és persze talán ezzel kellett volna kezdenem, csodálatos volt személyesen látni a Szentatyát, érezni a pozitív kisugárzását, úgyhogy tényleg azt hiszem, hogy

szuper élményként marad meg a találkozó a székesfehérvári csoport minden tagjában.

Beszéltünk is róla, hogy két év múlva Szöulban lesz a világtalálkozó, többen mondták is, hogy azt meg kéne nézni még.

– A Jubileumi Ifjúsági Találkozónak volt egy olyan ága is, ahol a katolikus influenszerek találkoztak. Mit gondolsz róla, érdemes a világhálóra „költöznie” a papoknak, hogy könnyebben elérjék a fiatalokat?

– Részben igen, részben nem. Csinálhatunk mindenféle podcasteket, meg egyéb online tartalmakat, de valahogy mégis

sokkal többet ér, hogyha személyesen szólítjuk meg a fiatalokat.

Bármennyi online felületen jelen lehetünk, személyesség nélkül vajmi keveset ér. Körülbelül pont ugyanannyit, mint a legtöbb videó, átpörgetik. Van, aki ilyen tartalmakat gyárt, ezek mentén próbálja megszólítani a fiatalokat, van is benne potenciál, de én még mindig azt érzem, hogy sokkal hatékonyabb az, ha odamegyek valakihez, és személyesen hívom meg egy programra. Azt tapasztalom, hogy ez gyümölcsözőbb, mint a megosztások.

Kapcsolódó:

Püspöki áldásban részesültek a Rómába induló zarándok fiatalok

Vatikán: közös misén vettek részt a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra érkezett magyar fiatalok

Ezerötszáznál is több magyar fiatal zarándokolt el Rómába, a Jubileumi Ifjúsági Találkozóra

Vezetőkép: Szlama Ákos katolikus pap, csákvári káplán, a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal