Elképesztő! Crack pipákat osztogatnak a drogfüggőknek Bolognában, hogy nyugodtan szívjanak


Hirdetés

Az olaszországi Bolognában vita robbant ki Matilde Madrid kezdeményezése miatt, az önkormányzat egészségügyi tanácsos ugyanis úgy döntött, hogy a következő hetekben crack pipákat osztanak szét a kábítószer-fogyasztás hatásainak ellensúlyozására és csökkentésére a városlakó szerhasználók között.

„Ez egy szélesebb körű szolgáltatáscsomag részeként végrehajtott egyszeri intézkedés. Ha analógiát akarunk vonni, akkor ez egy kicsit olyan, mint amikor az 1990-es években elkezdték osztogatni a heroin fogyasztásához szükséges steril eszközöket, fecskendőket és a vérzéscsillapító kötéseket. Az alapelv ugyanis az, hogy csökkentsük a fogyasztók egészségére gyakorolt káros hatásokat”

– magyarázta Madrid.

„Ahelyett, hogy házi készítésű eszközöket használnának, mint például palackokat, dobozokat, műanyagokat, amelyek felmelegednek, és belélegzésük tovább rontja a fogyasztó egészségét, a steril termék használata nem súlyosbítja a kábítószer már amúgy is káros hatásait” – érvelt Madrid, aki szerint „azok, akik egyszer használatos, steril pipettát használnak, kevesebbet fogyasztanak”. Továbbá, folytatta, „a készleteket olyan szakemberek adják át, akik bizalmi kapcsolatot építenek ki a fogyasztóval, egy nem ítélkező és nem megbélyegző környezetben”, és ez arra ösztönözné a függőket, hogy „segítséget kérjenek a függőségből való kilábaláshoz”.

A jobboldali pártok bírálatokat zúdítottak a Demokrata Párt (Partito Democratico, PD) vezette bolognai önkormányzat anakronisztikus döntésére egy olyan városban, ahol a kábítószer-probléma különösen érezhető.


Hirdetés

„Azon a napon, amikor a miniszterelnök a Riminiben tartott találkozón határozott felszólalt a kábítószer ellen, megtudtuk, hogy a bolognai önkormányzat úgy döntött, hogy ingyenesen osztogat alumínium pipákat, amelyekkel kokain alapú anyagokat lehet szívni”

– hangsúlyozta Galeazzo Bignami, az Olaszország Fivérei frakcióvezetője.

Mindezt, tette hozzá a képviselő,

„a bolognai polgárok költségére. Ez valódi ösztönzés a kábítószer-fogyasztásra és a kábítószer-függőségre. Ez egy ok arra, hogy büszkék legyünk Giorgia Melonira, kormányára és arra a különbségre, amely megkülönböztet minket ettől a baloldaltól”.

Hasonlóan ellenzi ezt Silvia Sardone európai parlamenti képviselő és a Liga alelnöke, aki egy nyilatkozatában kijelentette, hogy „a baloldal vezette bolognai önkormányzat döntése, hogy ingyenes crack pipákat osztogat a drogfüggőknek, végzetes döntés”. Hozzátette:

„A PD és társai egyszer és mindenkorra világossá tették, hogy nem áll szándékukban harcolni a kábítószer terjedése ellen és megállítani a dílerek tevékenységét. A kannabisz legalizálására irányuló számos kampány után most ez a remek ötletük támadt, amely elősegíti a fogyasztást. Ez katasztrófa, főleg azok számára, akik már így is nehéz helyzetben vannak”.

Vezetőkép: Bologna-ábrázolás. Forrás: ChatGPT


Hirdetés

Forrás:
ilgiornale.it
'Fel a tetejéhez' gomb