Halmay Gábor: Az ellenzék oldalán jó pár előadó és influenszer csupán eszközként tekint a fiatalokra

A legnagyobb ellenzéki párt, a külföldi érdekeket szolgáló liberális média, illetve jó pár előadó és influenszer egyszerűen eszközként tekint azokra a fiatalokra, akik keresik a helyüket a világban, szeretnének boldogulni és jól érezni magukat az életben – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke, veszprémi önkormányzati képviselő.
– A magyarországi zeneipar egyes szereplőinek színpadi megnyilvánulásai szerint a magyar fiatalok ellenzékiek, baloldaliak. Valóban így van? Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökeként hogyan vélekedsz erről?
– Az IKSZ révén rengeteg fiatallal kerülök személyesen is kapcsolatba nap mint nap, és úgy gondolom, érdemes tisztán látni az ő szemszögükből is.
Van egy olyan kormánya hazánknak, amely minden lehetőséget igyekszik megteremteni, hogy ma Magyarországon könnyebb legyen fiatalnak lenni.
Ennek rengeteg buktatója van, hiszen felnőtt egy olyan generáció, akik nem tudják, nem tapasztalták, hogyan kellett boldogulni 2010 előtt, meg kell küzdeniük napjaink digitális kihívásaival, a közösségi média arctalan és személytelen „mainstream” üzeneteivel és trendjeivel, de a COVID-időszak bezártsága és a háború okozta frusztrált közbeszéd sem segít a helyzetükön. Ebben az adott kiindulási helyzetben ráadásul a legnagyobb ellenzéki párt, a külföldi érdekeket szolgáló liberális média, illetve jó pár előadó és influenszer egyszerűen eszközként tekint azokra a fiatalokra, akik keresik a helyüket a világban, szeretnének boldogulni és jól érezni magukat az életben. Két teljesen szembenálló értékrend között kell tehát a fiataloknak a helyes utat megtalálni.
Nagyra tartom és becsülöm őket, amiért fel merik vállalni a véleményüket, és nagyon sokan akkor is hallatják a hangjukat, amikor az szembe megy az említett koncerteken tapasztalható hangos és irányított, manipulált kisebbség véleményével.
Az IKSZ-nek éppen az az egyik fontos feladata, hogy a keresztény-konzervatív értékrendet valló fiatalok számára olyan közösséget nyújtson, ahol a normalitás és a higgadtság jegyében fogalmazhatják meg a – sokszor kritikus – véleményüket.
– A veszprémi önkormányzat egyházügyi és ifjúságügyi tanácsnokaként is ellátsz feladatokat. Mi ugyanerről a veszprémi tapasztalatod, úgy is, mint a Padányi Katolikus Iskola korábbi diákjának? Mi fontos ma a fiataloknak?
– Veszprém sem más, mint az országos tendencia, jó viszonyítási alapom van a helyi ifjúsági közösségekkel való kapcsolatom során.
Volt padányis diákként mindig hálásan tekintek vissza a középiskolás éveimre, amely során olyan értékrendű nevelést kaptam, amire a későbbi életemet bátran tudtam és tudom alapozni.
Sokan a volt tanáraim közül még a mai napig is aktív pedagógusok, és jó érzés látni, milyen értékes fiatalok kerülnek ki a kezeik közül most is. Nincs veszve tehát a jövő, ami a keresztény értékrendet illeti, azonban az aktuális kormányzattal szembeni ellenállás, a fiatalok attitűdjéből eredő lázadás természetesen jelen van, és ritka kincs, meg kell becsülni, ha vannak olyan pedagógusok, akik a helyes értékítéletet igyekeznek a diákoknak átadni. A Padányi iskolában szerencsére sok ilyen példát tudnék említeni. Veszprémben az ifjúságra, és bátran mondhatom, hogy szinte minden közösségre jellemző, hogy az egyes ügyek mentén való összefogás sokkal erősebb, mint a széthúzás és a politikai törésvonalak megjelenítése. Legyen szó civil napról, fiatalok báljáról vagy fesztiválról, a jó ügy érdekében mindenki teszi a dolgát, amelyhez a városvezetés is igyekszik minden segítséget megadni. Ha pedig egy fesztiválon vagy koncerten egy előadó az országos tendenciát követve hergeli a fiatalokat, akkor sem történik más, mint az ország bármely más pontján. Minden fiatalban egyszerre van benne a lázadás és a jóra való törekvés, csak az a kérdés, hogy a célok és vágyak megfogalmazása során felhasználja vagy segíti őket a közbeszéd. 
– A lassan már közelgő országgyűlési választások, a Digitális Polgári Körök létrehozása hogyan hat az IKSZ munkájára, a tagság bővítésére?
– Amikor miniszterelnök úr néhány hónappal ezelőtt meghirdette a Harcosok Klubját, akkor az IKSZ berkein belül éppen egy intenzív szervezetfejlesztési folyamat kezdetén jártunk, így elsők között tudtunk olyan fiatalokat harcba állítani az értékeink és eredményeink védelme érdekében, akik aktívan és megbízhatóan, jó munkabírással tevékenykednek hazánkért. Ez egy jó kiindulási alap volt számunkra, sok fiatalt már erre a munkára meghívva is meg tudtunk szólítani,
fontos a szervezetünknek és maguknak a tagoknak is, hogy látható legyen: ha szükséges, ránk lehet számítani.
A Digitális Polgári Körök elindítása ezt a folyamatot erősíti tovább, azt látom, hogy nagyon sok fiatal számára hiányoznak azok az online és offline felületek, ahol azokat a problémákat, ötleteket, véleményeket, amelyek megfogalmazódnak bennük, őszintén el tudják mondani. Ahogy említettem, az IKSZ is ilyen közösséget kínál számukra, és akár rajtunk keresztül, akár ezzel párhuzamosan, de a polgári körök is ezt a célt fogják szolgálni. Igyekszünk minél hatékonyabban segíteni ezt a munkát, közös érdekünk, hogy a digitális világban is olyan többséget alkossunk, amelyik a másikat tisztelve, józan hangon tud megnyilatkozni az egyes kérdésekben.
– Jelenleg is ehhez kapcsolódó kiküldetést teljesítesz, hogyan néz ki a nemzetközi kapcsolatépítés IKSZ-esként?
– Való igaz, Bohár Ádám külügyekért felelős alelnök társammal az Egyesült Államokban a Nemzetközi Ifjúsági Demokratikus Szövetség (IYDU) tagszervezeteként részt veszünk a tisztújító kongresszuson. Az IKSZ nemzetközi kapcsolatai a 2024-es EP-választások után gyökeresen változtak meg, amikor az Európai Néppárt ifjúsági szervezetében betöltött tagságunkat felmondtuk. A legutóbbi tisztújításunk óta megalakult a nemzetközi munkacsoportunk, amelynek jelenleg 7 fős tagságával igyekszünk a legjobb kapcsolatokat kiépíteni és fenntartani, Európában első sorban a patrióta pártok ifjúsági szervezeteivel és a világnézetileg hozzánk közel álló partnerekkel, a tengerentúlon pedig a Republikánus Párt ifjúsági szervezeteivel, akik a mostani esemény házigazdái és szervezői is. Ezért is tartottuk jó lehetőségnek az idei CPAC Hungary rendezvényt, hiszen sok jó és hasznos kapcsolatfelvételt tudtunk kezdeményezni, amelyek később a nemzetközi mozgásterünket emelhetik újabb szintre.
Még az idei évben tervezzük, hogy több fórumon részt veszünk szerte Európában, ahová meghívást kaptunk, fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok szemszögéből is hitelesen tudjuk képviselni azokat az eredményeket, amelyeket a kormányunk elért az elmúlt 15 évben.
Aktív kapcsolatunk van a Kereszténydemokrata Intézettel (CDI) is, külön öröm, hogy a közös értékrend az az alap, ahonnan ez az együttműködés tovább tud fejlődni.
– Végül egy nem politikai kérdés, ha már kicsit Veszprémről is szót ejtettünk. Szeptember 6-án avatja boldoggá Erdő Péter bíboros Bódi Mária Magdolnát Veszprémben. Az EKF után ismét a királynék városára irányul az ország figyelme. Személyesen mennyire várod ezt az eseményt?
– Veszprém egyháztörténetében olyan jelentőségű eseménynek lehetünk tanúi, amely csak keveseknek adatik meg, ha az elmúlt 1000 évre gondolok. Egyházügyi tanácsnokként fontos feladatom és küldetésem, hogy a Veszprémben működő történelmi egyházak képviselőivel jó kapcsolatot ápoljak az önkormányzat részéről, közösen segítsük egymást, amikor szükséges.
Bódi Mária Magdolna boldoggá avatása pedig nemcsak egyházi, hanem városi szempontból is kiemelt jelentőségű.
Az eredetileg meghirdetett időpont, április 26. előtt egy héttel, a nagyhéten és húsvétkor már lázas készülődés volt, érezhető nyüzsgés uralkodott a városban, a színpad már épült a Veszprém Aréna mellett. Éppen ezért április 21-én többszörösen sújtott le minket a hír Ferenc pápa haláláról. Azon a héten éppen ülésezett a veszprémi közgyűlés, ezért napirend előtti felszólalásban emlékeztem meg a Szentatyáról, és kifejezhettem reményemet is, hogy az elhalasztott boldoggá avatás mielőbb megvalósuljon.
Hálásak vagyunk XIV. Leó pápának, hogy első döntései között szerepelt ennek az új időpontnak a kijelölése. Katolikusként, veszprémiként és kereszténydemokrata politikusként is azt mondhatom, hogy számomra a 2025-ös év legjobban várt eseménye lesz ez az ünnep, bízom benne, hogy az előkészületek és a lebonyolítás is zökkenőmentes és lelkileg felemelő lesz.
Addig is igyekszem minden segítséget megadni, ami tőlem telik, és arra buzdítok mindenkit, hogy imádsággal kísérjük a szervezők munkáját.
Kapcsolódó:
Az van, hogy performanszként sem tudjuk értelmezni Majka mutatványát – Az „ózdi hős” túllőtt a célon
Orbán Viktor felkérésére csatlakozott Máthé Zsuzsa az egyes számú Digitális Polgári Körhöz
Megvan Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásának időpontja (VIDEÓ)
Vezetőkép: Halmay Gábor, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, veszprémi önkormányzati képviselő. Fotó: MTI/Lakatos Péter








