Kiakadtak a csehek az ukrán menekültek befogadása miatt

A csehek 60 százaléka szerint Csehország túl sok ukrajnai menekültet fogadott be, akik gazdasági terhet jelentenek az ország számára – derült ki abból az országos közvélemény-kutatásból, amelyet a STEM ügynökség készített júniusban ezer fős mintán.
Mindezek ellenére erősödnek az ukrajnai menekültek elleni hangok, elsősorban gazdasági téren vannak aggályok, hogy a menekültek fenntartása túl sokba kerül az országnak”
amennyiben romlana a gazdasági helyzet, például növekedne a munkanélküliség, számolni kell azzal, hogy megromlana a csehek és az ukránok viszonya is.
Lényegében ezek voltak az arányok a januári felmérésen is





