Sebestyén Géza: Az EU késlekedésének és rossz tárgyalási stratégiájának Magyarország is kárvallottja
A közgazdász szerint az Európai Unió kikerült az amerikaiak belső köréből.
Az EU vezetői egyértelműen a demokrata jelöltekre (Biden, majd Harris) tették a tétjeiket a 2024-es amerikai választások során, a novemberi eredményhirdetés után azonban nem kezdték meg azonnal a tűzoltást és a kapcsolatok normális mederbe terelését. Ezzel véleményem szerint történelmi hibát követtek el – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, akit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Donald Trump amerikai elnök vámmegállapodásáról kérdeztünk.
– Kicsit menjünk vissza az időben, Donald Trump hivatalba lépésének időszakáig: mi a háttere, mi a kiváltó oka annak, hogy az új amerikai elnök átszabja az Egyesült Államok vámpolitikáját?
– Donald Trump már 2017-es hivatalba lépésekor elkezdte a vámpolitika újraszabását. Ezt több tényező is motiválta. A gazdasági ok az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének tartós és jelentős hiánya volt. 2016-ban a GDP 2,3-án állt a mutató értéke, amit a COVID előtt nagyjából stabilan is tudott tartani Trump. Ám a Biden kormányzat alatt már végig 3 százalék felett volt a külkereskedelmi deficit mértéke, tavaly pedig 3,9 százalékon zárt, ami historikusan is magasnak számít. A hiány nagy része Kínával és Mexikóval szemben keletkezett. Az amerikai elnök gazdasági tanácsadói (elsősorban Stephen Miran és Scott Bessent) szerint pedig ez nem pusztán számviteli kérdés, hanem a globalizációból fakadó strukturális egyensúlytalanság jele.
Az amerikai termelési kapacitások kiszervezése olcsóbb munkaerővel bíró régiókba csökkentette a hazai ipar súlyát, melynek GDP-n belüli részaránya az elmúlt évtizedekben 30 százalékról 10 százalékra esett.
Politikai kiváltó okként kiemelhető, hogy Trump a 2016-os és a 2024-es kampányában is erőteljesen épített az elfelejtett férfiak és nők szavazataira. Ők azok, akik az áldozatai voltak annak, hogy az ipar központjaiban (Michigan, Ohio, Pennsylvania) a 2000 és 2010 közötti időszakban több mint 2 millió ipari munkahely szűnt meg. Történelmi példaként gyakran utalnak az 1980-as évek japán–amerikai kereskedelmi konfliktusaira, amikor a felkelő nap országa „önkéntes” exportkorlátozásokat vállalt, illetve partner volt a saját fizetőeszköze felértékelésében, így csökkentve erős pozícióit a globális iparban.
Trump alatt a vámpolitika célja tehát nem a bezárkózás, hanem az ellátási láncok átalakítása, a stratégiai ipari termelés hazahozatala és a munkahelyteremtés.
– Mi az oka annak, illetve nevezhető-e lassúságnak az Európai Unió részéről, hogy az EU-USA vámmegállapodást megelőzte az Egyesült Államok hasonló egyezményének megkötése az Egyesült Királysággal, illetve Japánnal is?
– Nyilván ennek sincsen jó optikája, de a késlekedés két másik mérőszáma engem még jobban zavar. Az első és fontosabb az, hogy miután az EU vezetői egyértelműen a demokrata jelöltekre (Biden, majd Harris) tették a tétjeiket a 2024-es amerikai választások során, a novemberi eredményhirdetés után nem kezdték meg azonnal a tűzoltást és a kapcsolatok normális mederbe terelését. Ezzel véleményem szerint történelmi hibát követtek el, és hagyták az általuk felépített falak vakolatát megszáradni és megszilárdulni.
A másik jelentős gond nem is a relatív, hanem az abszolút lassúság volt. Több mint fél éve volt az unió vezetőinek arra, hogy megállapodjanak az amerikai elnökkel. Ehhez képest az augusztus 1-jei határidő előtt öt nappal hoztak tető alá egy „megállapodást”.
Azért kell ezt a szót idézőjelbe tenni, mert két ekkora szereplő között egy kereskedelmi szerződés lényegi szövege is több száz oldal, a mellékletekkel pedig akár 1000 oldalnál is hosszabb lehet (az USA, Mexikó és Kanada közötti hármas szerződés közel 2000 oldal hosszú), a véglegesítése pedig nem napokat, hanem jellemzően éveket vesz igénybe. (Az EU és Kanada közötti CETA véglegesítése például 7 évig tartott). Mindezek fényében nem meglepő, hogy a hétvégi ünnepelt bejelentés után a felek máshogy nyilatkoztak például az acélvámok tekintetében, és azt sem tudjuk még, hogy az európai gyógyszerek vámtétele mekkora lesz.
– Megítélése szerint melyek az Ursula von der Leyen és Donald Trump közötti megállapodás előnyei, hátrányai az Európai Unió tagországai számára?
– A legfontosabb előny, hogy született valamilyen megállapodás. Ez a jövővel kapcsolatos bizonytalanságokat – melyek a gazdasági beruházások legnagyobb ellenségei – sikerült csökkenteni. Részben előnynek is tekinthetjük, hogy a korábban lebegtetett 50, 30 és 20 százalékos vámkulcsoknál alacsonyabb, mindössze 15 százalékos rátában állapodtak meg a felek; és lesznek vámmentes tételek is, bár van, amire magasabb ráta lesz érvényben. Másrészt az EU vámmentességet szeretett volna elérni, ezt hangoztatta az elmúlt hónapokban, így a nullánál lényegesen magasabb végső kulcs stratégiai veszteséget jelent az unió számára. Emellett fontos látni, hogy számos termék esetében a 15 százalékos vám elég magas ahhoz, hogy kiárazza azt az amerikai piacról, hacsak nem hajlandó az európai exportőr jelentősen csökkenteni az árrését. De némely árucikk esetében ez sem lesz megoldás, feltéve, hogy nem akarnak veszteségesen értékesíteni.
Szimbolikus jelentősége van annak, hogy az EU nem tudott bekerülni abba a csoportba, ahol az Egyesült Királyság van, mely kereskedelmi partner esetében az USA az európai 15 százaléknál alacsonyabb, mindössze 10 százalékos vámot alkalmaz. Ez a különbségtétel előrevetíti azt, hogy az EU kikerült az amerikaiak belső köréből, és további komoly erőfeszítések megtétele nélkül nem is fog visszakerülni oda.
– Egyelőre eléggé kettős a megítélése az Európai Bizottság elnöke és az amerikai elnök megállapodásának az Európai Unió különböző politikusai, illetve a tagországok bizonyos szervezetei részéről. Például a német kancellár pozitívan, a német iparszövetség viszont negatívan foglalt állást. Mi lehet ennek a magyarázata?
– A politikusoknak, legalábbis azoknak, akik valamilyen szinten részesei voltak a folyamatnak, most egy esélye van, az, hogy sikerként állítják be a megállapodást. Hivatkozhatnak például arra, hogy a 15 százalékos kulcs jóval kedvezőbb, mint a korábban komoly kockázatként fejünk felett lebegő 30 vagy 50 százalék. Azaz politikai sikerként kommunikálhatják azt, hogy elkerültük a katasztrófát. De ha az ipari cégek szemszögéből nézzük a kérdést, akkor 15 százalék sok esetben egyáltalán nem különbözik a 30 vagy az 50 százaléktól. Mindegyik elég magas ahhoz, hogy meghaladja azt az árrést, ami az amerikai fogyasztói árak és az adott vállalat önköltsége között van. Azaz ezek a cégek nehéz válaszút előtt állnak: vagy elhagyják az USA piacát, vagy amerikai beruházással – és vélhetően európai bezárásokkal – reagálnak a kialakult helyzetre.
– Mire számíthat Magyarország az egyezség kapcsán? Hogyan hathat az a magyar-amerikai kapcsolatokra?
– Az amerikai-magyar politikai kapcsolatokra meglátásom szerint nem fog hatni ez a megállapodás. A kereskedelmi kapcsolatokra viszont természetesen hatni fog, mind direkt, mind pedig indirekt módon. A 15 százalékos vám megnöveli a Magyarországról közvetlenül, vagy akár egy másik uniós országon – jellemzően Németországon – keresztül értékesített termékek árát az USA-ban.
Ez csökkenti a termékeink versenyképességét a tengerentúlon, amire vagy a termelési volumen csökkentésével, vagy a nyereségráta mérséklésével tudunk reagálni. Az első a magyar GDP-t és foglalkoztatást érinti negatívan, a második a hazai cégek nyereségét. Ez egy olyan veszteség, melyet már nem fogunk tudni elkerülni. Ez az EU késlekedésének és rossz tárgyalási stratégiájának az ára.
Amit tenni tudunk, az a kieső GDP és nyereség ellensúlyozása közös magyar-amerikai beruházásokon és projekteken keresztül, melyekre én komoly esélyt látok.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. Forrás: Facebook/Sebestyén Géza
