Állítsuk vissza a tisztelet kultúráját – De most már tényleg!

A mai társadalmi panoptikum egyik leggyávább bűne a másik ember semmibe vétele – keresztény közösségként pedig kötelességünk visszaállítani a tisztelet kultúráját. Meghúzni a határokat, kimondani: eddig és ne tovább!

Azt gondolom, abban talán politikai hovatartozás nélkül is egyetérthetünk, hogy a tisztelet kultúrája eltűnt a hétköznapokból. A közélet gusztustalan verbális csatamezején, a közösségi média eldurvult vitáiban, vagy akár egy szimpla eszmecserében is megtapasztaljuk: a másik ember megbecsülése luxussá vált. Az instant, sokszor kegyetlenül lekezelő megnyilvánulások, a névtelen gyalázkodás és az empátia hiánya elidegenítenek bennünket egymástól. Ebben az emberi kapcsolatokat széttépő káoszban  azonban álljunk meg és gondolkodjunk el azon: keresztényként miként kell egy ilyen helyzetben viselkednünk?

Nekem az első kérdésem magamhoz mindig az, vajon Jézus miként reagálna egy-egy adott szituációban…?

Mert nyilván nem véletlenül borította fel a templomban a kufárok asztalait. Miért tette? Mert elérkezett arra a pontra, amikor azt mondta: eddig és ne tovább! Az Isten házát ne becstelenítsék meg! Itt azért fontos hangsúlyozni, hogy nem az embereket bántotta, hanem „szent haragra gerjedt” és a cselekedetüket ítélte meg és annak vetett véget. Nem a kufárokat verte meg, hanem az asztalaikat borította fel. De mi ennek az üzenete számunkra?

 

 

Tisztelet – keresztényként nem egy választható opció csupán

 

Ha keresztény vagy, akkor a tisztelet nem valami opcionális extra, hanem Isten parancsa. Minden emberben ott él az Isten képmása, és ezt tisztelni, becsülni, védeni nem is lehet eldöntendő kérdés számunkra.

Ez nem arról szól, hogy csak akkor tisztelsz valakit, ha az megfelel az érdekeidnek vagy ha az illető épp a „jó” oldalon áll. Hanem arról, hogy még akkor is képes vagy tisztelettel fordulni a másik felé, amikor mindenki más kiüti ezt a képességet a környezetedből.

Gyakran hallani azokat a fásult, önfelmentő gondolkodásra utaló megjegyzéseket, mint például „az emberek megváltoztak”, hogy „ma már nincs értelme tisztességesnek lenni”, vagy hogy „nincs mit tenni, ilyen a világ”. Azonban minden változás egy-egy döntéssel kezdődik – mégpedig a tiéddel. Hogy miként reagálsz, te miként élsz és milyen példát mutatsz másoknak. Nagyon fontos újra és újra magunkba vésni: a tisztelet a társadalmi rend zsinórmértéke. Keresztényként kötelességünk ezekben a vészterhes időkben helytállni és példát mutatni. Tudva, hogy nem „test és vér” ellen van tusakodásunk, tehát nem embereket gyűlölünk, hanem a bűnt. Nem az embereket ítéljük meg, hanem a cselekedeteik alapján mondunk értékítéletet.

Ha most beleállunk a gyűlöletcunamiba, vajon miben különbözünk azoktól, akik miatt felháborodtunk? Ha azt mondjuk: milyen vérlázító, amit Majka művészi performanszként adott elő (mert igen, vérlázító), de nem állunk meg ott, hogy közösen kiálljunk amellett, hogy ez nem megengedhető, hanem ugyanúgy verbális és nonverbális módon agresszívan nyilvánulunk meg, milyen alapon kérjük számon?

És szerintem ezen kell, hogy legyen a fő hangsúly: meghúzni a határokat, kimondani, hogy „eddig és ne tovább!”, elhatárolódni az ilyen megnyilvánulásoktól és megmutatni, miként kellene, hogy működjön a közbeszéd. Keresztény közösségként pedig ehhez az egyik kulcs a tisztelet kultúrájának visszaállítása. Mi így tudunk csattanós választ adni. Mert a „szer-etet”, a „gyűl-ölet”.  Isten szabad akaratot adott.

A döntés a te, a mi kezünkben van.

 

 

Vezetőkép: freepik.com 

 

KAPCSOLÓDÓ:

 

Az van, hogy performanszként sem tudjuk értelmezni Majka mutatványát – Az „ózdi hős” túllőtt a célon