Merényletek Srí Lankán – büntetőeljárást követel a katolikus egyház egy volt rendőrtiszt ellen
Anura Kumara Disszanajake elnök az egyház véleményét támogatta a vitában.

Büntetőeljárás elindítását követelte hétfőn a Srí Lanka-i katolikus egyház szóvivője az ellen a korábbi rendőrtiszt ellen, aki a vizsgálatok szerint szándékosan figyelmen kívül hagyta a szigetország három katolikus temploma ellen 2019-ben elkövetett dzsihadista merényletekről szóló figyelmeztetést.
Cyril Gamini Fernando szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján üdvözölte ugyan a rendőrség független ellenőrző szerve, a Nemzeti Rendőrbizottság által a hírszerzés korábbi vezetője, Nilanta Dzsjavardena ellen indított fegyelmi eljárást, de hozzátette: a merényletek után hat évvel büntetőeljárásban kell kideríteni az igazságot a szervezőkről és arról, hogy „pontosan milyen szerepet játszott Dzsjavardena a támadásokban”.
A 2019. április 21-én három Srí Lanka-i katolikus templom és három szálloda ellen elkövetett, 279 ember halálát okozó robbantásokért az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek hűséget fogadó, két helyi muszlim terrorcsoportot tettek felelőssé.
Nilanta Dzsjavardenát később azért bocsátották el a hírszerzéstől és a helyettes rendőrfőkapitányi posztjáról, mert a nyomozás megállapította, hogy nem vette figyelembe a küszöbönálló merényletek tervezéséről már 17 nappal korábban érkezett figyelmeztetést.
A nyomozók azóta azt is megállapították, hogy kapcsolat volt a robbantások elkövetői és az ország katonai hírszerző szolgálata között.
A katolikus egyház úgy gondolja, hogy ezek a terrortámadások segítettek biztosítani az akkor hivatalban lévő elnök, Gotabaja Radzsapaksza újraválasztását, és a 2019 óta egymást követő kormányokat a püspöki kar azzal is vádolja, hogy védték az egykori felbujtókat és bűntársaikat. 
Radzsapaksza családja tagadja a volt elnök ellen felhozott vádakat. A támadások idején ellenzékben lévő, de azóta elnökké választott Anura Kumara Disszanajake viszont az egyház véleményét támogatta a vitában.
Kapcsolódó:
Vezetőkép: A Szent Sebestyén-templom megrongálódott belseje Srí Lanka fővárosában, ahol robbantásos merényleteket követtek el templomok és szállodák ellen 2019. április 21-én, húsvétvasárnap. A merényletekben elhunytak száma 207-re emelkedett, és több mint 450-en megsebesültek. Fotó: MTI/EPA







