Ismerjék meg Ervin Gábor vértanú pap életét a Múzeumok éjszakáján!


Hirdetés

Ervin Gábor atya életszentségéről tart előadást a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom június 21-én, szombaton Kránitz Mihály teológus. Az esemény a Múzeumok éjszakája ’25 eseménysorozat része – tájékoztatták szerkesztőségünket a program házigazdái.

Az események sora egy kiállítás-megnyitóval indul. A Bíró Lajos Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásaiból válogató tárlat az esti szentmise után, 18 órakor nyílik meg az altemplom „barokk termében”. A Mátészalkán élő ismert szobrászművész kiállításra kerülő szobrai és kisplasztikái mellett Csutkai Csaba nyíregyházi fotóművész képein keresztül a Pócspetri községben 2024-ben felállított szabadtéri Kálvária domborműves szobrait is láthatja a közönség.

Szegedi Andrea kutató Vallások metszéspontjában – Egyházak Belaruszban című előadása 19 órakor kezdődik az altemplomi kápolnában.

„Van egy ország, ami szinte karnyújtásnyira van Magyarországtól, de ennek ellenére alig ismerjük. Sokan még azt sem tudják, hogy ez egy önálló ország. Pedig rengeteg csodát rejt, messze több van benne, mint a hozzá kötődő sztereotípiák. Belarusz kereskedelmi utak, kultúrák, nyelvek, és nem utolsó sorban vallások metszéspontjában fekszik. A lakosság nagy része a pravoszláv vallás követője, de Belarusz földrajzi elhelyezkedésének és történelmének köszönhetően máig jelentős számú katolikus él és gyakorolja aktívan hitét az országban. És ahogy a világ más szegleteiben, itt is vannak magyar vonatkozások” – fogalmaztak.

Ezután, 20 órától Kránitz Mihály teológus professzor tart előadást Ervin Gábor atya életszentségéről az altemplomi kápolnában.


Hirdetés

Felidézték, hogy

Erdő Péter bíboros március 18-án jelentette be a budai alsó-rakparton hogy a magyar katolikus egyház kezdeményezi a vészkorszakban meggyilkolt vértanú pap, Ervin Gábor atya boldoggá avatását.

„Templomunk számára különösen fontos a fiatal vértanú személye, hiszen Ervin Gábor hétéves volt, amikor a családja az izraelita vallásról a Belvárosi Főplébániatemplomban katolizált. Keresztelési anyakönyvi bejegyzését a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom anyakönyvei őrzik” – tették hozzá.

Kapcsolódó:

Ervin Gábor, a segítő szeretet vértanúja

Vezetőkép: Ervin Gábor atya. Forrás: Hegyvidek.hu

'Fel a tetejéhez' gomb