Közép-Európának tovább kell erősítenie a szerepét a Kelet és Nyugat közötti találkozási pontként

Közép-Európának ki kell használni földrajzi helyzetét, és tovább kellene erősítenie a szerepét a Kelet és Nyugat közötti találkozási pontként – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pozsonyban.
„Az elmúlt időszakban ez jól láthatóan nem megy annyira, ugyanis a cseh és a lengyel politikai vezetés szakított ezzel a régi hagyománnyal, s csak azért, mert nem értünk egyet háború vagy béke kérdésében, azokon a területeken is blokkolják az együttműködést, ahol az egyébként mindenkinek érdeke lenne”
„Én pozitívan látom a jövőt, hiszen azok a politikai változások, amik végbementek vagy mennek Közép-Európában, azok mind a visegrádi együttműködés erősítésének irányába mutatnak. Tehát így a lengyel elnökválasztási eredmény vagy a soron következő cseh parlamenti választásra vonatkozó előrejelzések mind-mind jó reményekkel töltenek el minket, hogy a visegrádi együttműködés vissza tud térni arra a pályára, ami volt hosszú éveken keresztül”
Vissza kéne térni a régi, bevált működési modellhez, hogy amiben együtt tudunk működni és érdekünk együttműködni, együttműködünk, amiben nem tudunk együttműködni, az meg nem akadályoz minket, hogy együttműködjünk a többi kérdésben