Robbanás történt egy római katolikus szentély közelében


Hirdetés

Pokolgépet robbantott két támadó egy római katolikus szentély közelében kedd reggel az ugandai fővárosban, Kampalában. A helyi sajtó jelentése szerint két ember meghalt.

A támadás idején a hívek éppen gyülekeztek a szentély környékén a XIX. századi keresztényüldözésekre emlékező mártírok napja alkalmából. A Daily Monitor és a New Vision című lap két halottról adott hírt. A robbanás után a környéket lezárták.

Az ugandai hadsereg szóvivője az X-en azt írta, „egy terrorellenes alakulat reggel elfogott és ártalmatlanított két fegyveres terroristát Munyonyo városrészben”. Hozzátette: a biztonsági erőket magas készültségbe helyezték, hogy a mártírok napi megemlékezések fennakadás nélkül folytatódhassanak.

Az ugandai rendőrfőkapitány egy videóban azt közölte: két ember követte el a robbantást egy motorbiciklivel. Azt nem pontosította, hogy mi lett a sorsa a támadóknak, de azt kiemelte, hogy szerencsére nem voltak emberek a közelben, és nincsenek más áldozatok.

A támadás elkövetéséért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.

Legutóbb a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű lázadócsoporttal szövetséges Iszlám Állam terrorszervezet hajtott végre robbantást Kampalában 2021-ben, akkor hét ember vesztette életét.

Az ADF-et ugandai muszlimok alapították az 1990-es években, és kezdetben az ugandai kormány ellen intéztek támadásokat az ország nyugati részén kialakított bázisaikról. Később a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részébe menekültek, ahol a támadásaiknak az ENSZ szerint több ezer civil esett már áldozatul.

Kapcsolódó:

Ugandai lelkipásztort öltek meg muszlim rokonai a hite miatt

Vezetőképünk illusztráció. Forrás: Freepik

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb