Rétvári Bence: 250 millió letöltésnél jár a Nemzeti Köznevelési Portál (FRISSÍTVE)

Az elmúlt négy évben elérte a 250 millió letöltést a Nemzeti Köznevelési Portál, amelynek a szolgáltatásait nagyon sokan veszik igénybe – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfőn Vácon, egy oktatási konferencián.
Rétvári Bence a Lumen Educationis – Katolikus Oktatási Innovációs Konferencia világi fővédnökeként, köszöntőjében arról beszélt, hogy a magyar oktatási innováció egyik sikere a Nemzeti Köznevelési Portál, amelyen 36 ezer feladatot osztottak ki 7500 tagcsoportba, 16-22 diákból álló csoportok számára.
Hozzátette, hogy az okosportál nagyon fontos digitális tere az oktatási innovációknak a modern típusú tananyagok átadásának. A negyedmilliárdos letöltésszámmal pedig sikerült egy hatalmas ugrást tenni a magyar oktatásban – fűzte hozzá az államtitkár.
Rétvári Bence a magyar oktatás elmúlt években történt innovációiról szólva beszélt arról, hogy
régebben 10-20 ezer forintokat kellett tankönyvcsomagra költeni, de ez már minden diák számára ingyenes, mindemellett pedig ma már ingyenesen kapnak érintőképernyős laptopokat a diákok és a tanárok.
Több mint 50 ezer laptopot kaptak a tanárok, és több mint 500 ezret pedig a diákok. Ez utóbbihoz csak annyi kellett, hogy a KRÉTA-rendszerben a szüleik igényeljék az eszközt.
Rétvári Bence kiemelte, hogy a KRÉTA-rendszer teljesen digitalizálta a magyar oktatás adminisztrációját, mindenki rögtön láthatja a jegyeket és más különböző információkhoz férhet hozzá. A rendszert 140 ezer pedagógus, 1,2 millió diák és 1,2 millió szülő szinte napi rendszerességgel használja – tette hozzá az államtitkár.
Azt is elmondta, hogy
a mesterséges intelligencia is ott van már a magyar oktatási rendszerben, hiszen olyan nyelvtanuló modul van a KRÉTA-rendszerben, amely az MI segítségével ad feladatokat. Ezt már körülbelül 20 ezer diák használja.
Hozzátette, hogy ingyenesen elérhető a középiskolás végzős évfolyamok számára a KRESZ-tanfolyam és -vizsga, illetve az egészségügyi tanfolyam és vizsga is.
Rétvári Bence beszámolt arról, hogy mára az ökoiskolák száma 1400 főre emelkedett, ami azért fontos, mert ezek az iskolák a fenntarthatóságot beépítik a mindennapjaikba. Hozzátette, hogy
jelentős változás az is, hogy 40 ezer hátrányos helyzetű gyermek kap ösztöndíjat, hogy ők is ki tudják bontakoztatni a tehetségüket.
Az államtitkár beszélt arról, hogy már az orvosi igazolások is digitálisak, nem kell papíralapon elkérni az orvostól, és bevinni az osztályfőnöknek, ez naponta akár 30 ezer igazolás adminisztrálásának a megspórolását jelentheti.
Kiemelte azt is, hogy 20 ezer óvodai férőhellyel van több, mint másfél évtizede.
Szólt a Lázár Ervin Programról is, amelynek célja, hogy azokat a gyerekeket, akiket a szüleik nem visznek el színházba, koncertre, cirkuszba vagy más kulturális programra, azokat az iskola vigye el.
Az államtitkár kitért arra, hogy fontosak a témahetek is, amelyekre több százezer diák jelentkezik. Hozzátette, hogy a fenntarthatósági téma a legnépszerűbb 400 ezer diákkal, pénzügyi tudatosság pedig 200 ezerrel.
Rétvári Bence elmondta, hogy 1955 iskolában történt meg a sávszélesség bővítése és 3957 iskolában építették ki a wifi-hálózatot.
Kiemelte, hogy akik olyan iskolában, olyan osztályban, olyan településen tanítanak, ahol a hátrányos helyzetű diákok száma magasabb, azok 20 százalékkal magasabb fizetést kapnak.
Balatoni Katalin pedagógiai innovációért felelős miniszterelnöki biztos arról beszélt, hogy az oktatáspolitika a 2024-2025-ös tanévben már érezhetően megtalálta a helyét a mesterséges intelligencia felhasználásával kapcsolatban, ami nem azt jelenti, hogy az elmúlt időszakban és években ne lettek volna fejlesztések. Hozzátette, hogy például arról is sok eszmecsere folyt, hogy hogyan lehet például a köznevelési portálon lévő tartalmakat mesterséges intelligenciával párosítva még tovább fejleszteni, segítve ezzel a gyermekek tanulási folyamatait.
Az lenne a fontos, hogy összhangot lehessen teremteni a digitális oktatás mennyiségében és minőségében – fűzte hozzá a miniszterelnöki biztos.
Vezetőkép forrása: Facebook/Rétvári Bence