Leslie Mandoki: Mindent, amit elértem a világon, a magyar mivoltomnak köszönhetem
Mindent, amit elértem a világon, a magyar mivoltomnak köszönhetem – hangsúlyozta az M1 aktuális csatornán hétfőn Leslie Mandoki világhírű zenész, zeneszerző, producer, aki a Mandoki Soulmates tavaly augusztusi koncertjéért az év zenei eseménye díjat vehette át vasárnap este a Petőfi Zenei Díjak átadásán.
Mi, zenészek az életutunkat az útnak a napos oldalán járjuk, és ezt csak a közönség szeretetének köszönhetjük, ugyanis ők adják meg azt a lehetőséget, hogy zenéljünk”
Az én gyerekeim ugyan a világ nyugati féltekén nőttek fel, de úgy beszélnek magyarul, mintha Magyarországon születtek volna”
Nekünk, zenészeknek az a dolgunk, hogy ilyenkor ott legyünk, ahol a közönségünk lelke van, és megpróbáljunk ott is hidakat építeni, ahol a viszálytól már a pilléreket sem lehet látni”
A mi feladatunk az, hogy összetartsuk Európát, a nemzetet, a családokat és a barátokat”







