„Hiszem, hogy meg fogom látni, amint Isten országa nagyhatalommal eljön az életünkbe”
Ingyenes dicsőítő koncertet ad Dunakeszin Csiszér László és zenekara.

A különleges dicsőítő estére május 8-án kerül sor a Szent Mihály templomban, közvetlenül az esti szentmise után. Csiszér László immár több évtizede megkerülhetetlen alakja a hazai keresztény könnyűzenének. Számos lemeze megjelent ez idő alatt és egész Kárpát-medence szerte szolgál dicsőítő- és imaalkalmakon, szentmiséken, koncerteken vagy épp iskolamissziókon. Nem titkolt célja, hogy az örömhír minden emberhez eljusson és a feltámadt Krisztus át tudja formálni az életünket.
Sokat ismételt mottója egy bibliai igevers, nevesül a Zsoltárok 139, 13. verse:
„Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem.”
Csiszér László egy erdélyi településen, Csíkmenaságon nőtt fel, egyszerű falusi körülmények között. Erre az időszakra így emlékszik vissza:
„Gyerekkoromban sokat dolgoztunk a mezőkön és erdőkben. A természet mindig is nagyon közel állt hozzám, és már akkor megértettem, hogy mindez azért adatott, hogy az ember boldog lehessen. Édesapámtól nem csak a gazdálkodásról, hanem Isten szolgálatáról is rengeteget tanulhattam. Ő kántor, ezért a zene és az Úr szeretete már fiatalon is jelen volt az életemben.”
Már kiskorában megtanult több hangszeren is játszani. Ilyen volt a brácsa, a gitár vagy épp a dob. A kezdeti években különféle bálokon, rendezvényeken és lakodalmakon zenélt, de mindig maradt benne egyfajta hiányérzet és üresség, ami nem hagyta nyugodni. Istent akarta szolgálni, csak nem tudta, hogy ezt milyen módon tegye.
Ezután elkezdett egy plébániai csoportba járni Csobotfalván, Csíksomlyó mellett, ahol elmondása szerint erősen megérintették a dicsőítő zenés alkalmak.
„Olyan dalokat játszottak, amelyek Istenről, és Istennek szóltak. Ezek hatására egy napon, úgy döntöttem, hogy még többet akarok Istenből. Elkezdtem Őt keresni.”
Élete legnagyobb döntését ezt követően 1994-ben Ménfőcsanakon hozta meg egy ottani lelkigyakorlaton, ahol elhatározta, hogy krisztusi életet szeretne élni.
Mindezt egy évvel később megerősítette egy római utazás is egy evangelizációs iskolába, ahol az örömhír átadásának fontosságáról és a megdicsőült, feltámadt Jézus Krisztusról tettek bizonyságot. Ezek a gondolatok olyan mély nyomot hagytak benne, amit azután sokat forgatott a szívében és tulajdonképpen ennek az eredménye, gyümölcse az a zenei szolgálat, amit a mai napig végez a zenésztársaival karöltve.
„Célom, hogy minden ember találkozzon Vele, megismerje Őt, és az Ő szeretetét. Vízióm, hogy a magyar nép egy olyan nemzet legyen, ahol minden egyes ember a napját Istennel kezdi, Vele folytatja és Vele is fejezi be. Szeretném, ha minden magyar tartozna egy közösséghez, és a Szentlélek által vezetett imádságos életet élne. A zene számomra ebben eszköz. Hiszem, hogy meg fogom látni, amint Isten országa nagyhatalommal eljön az életünkbe.”
Az énekes, dicsőítésvezető jelenleg a Szent András Evangelizációs Iskola munkatársa és az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség tagja, szolgálója. Emellett zenekarával aktívan járja a magyarlakta településeket, így bátran ajánlom a soron következő dicsőítő estet május 8-án Dunakeszin, ahol átélhető lesz Isten örök szeretete és kegyelme, amellyel minden nap fenntartja a világot és örömöt hoz az életünkbe.
A koncert a Kovács K. Zoltán Alapítvány és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jön létre.
Kapcsolódó témák:
Krisztusban van a boldogság – keresztény könnyűzenét ajánlunk
Vezetőkép: Csiszér László az Istennek odaadott szívű dicsőítés hazai apostola szolgálat közben az Aréna színpadán. Fotó: ezazanap.hu