Orbán Viktor: A mai fiatalok nem akarnak kamuéletet (VIDEÓ)

„Biztos vagyok abban, hogy a mai fiatalok nem akarnak kamuéletet, nem akarnak alibiállást, nem akarnak felnőtt fejjel is a szüleik pénzén élni, hanem saját, értelmes életet akarnak értékes tudással, komoly kihívásokkal és sikerekkel, mert képesek rá. Ezt érzem minden évben, amikor végignézek itt a széksorokon, és látom, hogy az ország jó kezekben lesz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a Hungexpo Kongresszusi Központban április 28-án.
A kormányfő beszédében elmondta, hogy minden évben várja ezt a napot, „mert az önökkel való találkozás biztatást és megerősítést jelent nekem. Láthatják, nem vagyok már éppen önökkel egykorú” – fogalmazott, s hozzátette:
„az én koromban már jobban érdekli az embert, hogy lesz-e, aki folytassa azt, amit ő elkezdett.”
A miniszterelnök a fiatalokhoz szólva felidézte, hogy „2010-ben, amikor nemzeti kormány alakult, és megnyitottuk a ma is tartó nemzeti politikai korszakot, Magyarország leginkább egy csődtömeg volt. Az volt a közmeggyőződés, hogy munkából nem lehet megélni, ezért milliószám éltek Magyarországon emberek segélyből, ügyeskedésből, a szabályok kijátszásából, vagy kerestek valami állami állást. A legtöbben akkor még gimnáziumba igyekeztek, hogy onnan felsőoktatásba mehessenek, és sokan jobban bíztak egy darab papírban, mint a saját tudásukban, szorgalmukban és akaraterejükben. Az ilyen országnak nincs jövője, az ilyen ország végelgyengülésre van ítélve, és előbb-utóbb dögrovásra is jut” – mondta.
Orbán Viktor úgy folytatta, hogy ebbe 15 éve nem törődtek bele!
‘Nem törődtünk bele, hogy a gyerekeink és az unokáink egy vergődő, talpra állni képtelen és reménytelen lelkületű országban nőjenek fel. Ezért fordítottunk egyet az ország sorsán”
– mondta.
Azt kérte a fiataloktól, hogy legyenek büszkék a szüleikre, mert
„kemény munkával kirántották Magyarországot a csődhelyzetből, talpra állították és visszaadták az önbizalmát. Nekik köszönhető, hogy önök ma egy reményteli és jó okkal bizakodó ország diákjai és fiatal felnőttjei”
– fogalmazott a miniszterelnök.
Hozzátette azt is, hogy a mai fiatalok a szüleik generációjának, az elmúlt 15 éve kemény munkájának köszönhetik, hogy „ma egymillióval több ember dolgozik, mint 15 éve, hogy a biztos megélhetéshez nem kell állami állás után kuncsorogni, nekik köszönhetik, hogy a munka visszanyerte a becsületét, hogy a fiatalok többsége ismét biztos szaktudást akar a kezébe”.
Orbán Viktor a felsorolást úgy folytatta, hogy mindennek hála fejleszthették Magyarországon a szakképzést.
„140 milliárd forint értékben fejlesztettük a szakmunkásképző helyeket, a tantermeket, új épületeket és a gépparkokat építettünk ki” – részletezte.
„Nekik [a szüleiknek] köszönhetik, hogy egy jó asztalos ma már havi 800 ezer forintot is hazavihet, hogy egy jó villanyszerelő akár havi egymilliót is megkereshet, és önök még ennél is többet fognak keresni, ha rendesen kitanulják a szakmájukat és elég szorgalmasak lesznek”
– tette hozzá a kormányfő.
Orbán Viktor kijelentette, hogy „a jövőben csak olyan ország lehet sikeres, amely megbecsüli a tehetséges, szakmájukat magas szinten művelő embereket”. Mint mondta, Magyarország ilyen ország.
Rámutatott arra is, hogy „a veszélyek korában élünk”.
„Gyors változásokat és fenyegető veszélyeket látunk magunk körül. Nekünk, magyaroknak nemcsak egyenként, de együtt közösen, nemzetként is helyt kell állnunk. Önök is látják, mi folyik körülöttünk. Igazi véres háború a szomszédban, vámháború a világban, népvándorlás a határainkon, energiaszegénység a hajdan gazdag nyugati országokban, klímaváltozás a természetben, háborús készülődés a brüsszeli szalonokban”
– sorolta, s hozzátette, hogy Ukrajna esetleges uniós taggá válása esetén rengeteg ukrán munkás jutna be a magyar munkaerőpiacra, s foglalná el a munkahelyeket, verné le a fizetéseket.
„Köszönjük a szüleiknek, hogy nem mihaszna alakokat, hanem rátermett fiatalokat neveltek. Most önökön a sor, mutassák meg, hogy mit tudnak, hadd lássa mindenki, hogy megjöttek a magyarok!”
– zárta beszédét a miniszterelnök.
Vezetőkép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján a Hungexpo Kongresszusi Központban 2025. április 28-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán