Görögkatolikus püspök: Sem a böjt, sem a feltámadás örömhíre nem elég számunkra, ha Istenre figyelésünk önmagunk körül forog

Böjti futásunk véget ért, de testi és lelki megpróbáltatásaink nem érnek véget. A böjti időszakon kívül sem szabad hagyni életünket meder nélkül folyni. Élhetnénk úgy, mintha egész évben nagyböjt lenne. Vajon az elősegítené Istenre figyelésünket? A Szentírás tanítása szerint van ideje a böjtölésnek és van ideje az örömünnepnek is – írta húsvétvasárnapi üzenetében Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke.
Ma elérkezett az örömünnep ideje. Ám sem a böjt, sem a feltámadás örömhíre nem elég számunkra, ha Istenre figyelésünk önmagunk körül forog – figyelmeztetett, s hozzátette:
Jézus Krisztus feltámadása és önmagát odaajándékozó szeretete valódi sürgető erővé válhat bennünk, amely nem önmagában toporog, hanem mozgásba lendít. Fejlődésre késztet és magához vonz.
Ez a lendület nagyon szépen megjelenik a húsvéti ikonon, ahogyan Krisztus kézen fogva emeli fel Ádámot és Évát az alvilágból. Így emeli fel az emberi nemet egyszer s mindenkorra az örök halálból. Így akar felemelni minket is – írta.
Szocska A. Ábel püspök: Tegyetek fogadalmat és áldott lesz az életetek
Irányítsuk tekintetünket a feltámadottra, a minket kézen fogni akaró Krisztusra, a mi reményünkre, aki maga az Életadó, örök életünk és összes örömünk forrása. Hirdessük a világnak a feltámadás, az üdvösség és Isten Országának örömhírét! – szólított fel a görögkatolikus püspök
Szocska A. Ábel teljes üzenetét a Nyíregyházi Egyházmegye honlapján olvashatják el.
Vezetőkép: Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke a pászkaszentelés előtti ünnepi szent liturgián húsvétvasárnap a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Székesegyházban 2025. április 20-án. Fotó: MTI/Balázs Attila