Szili Katalin: Biztosítani kell a jövő nemzedékek életfeltételeit a Kárpát-medencében


Hirdetés

Meg kell óvni közös örökségünket és biztosítani kell a következő nemzedékek életfeltételeit a Kárpát-medencében – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a felvidéki Érsekkétyen, ahol előadást tartott az idei, már 10. Fenntarthatósági Témahét keretében tartott rendezvényen csütörtökön.

A miniszterelnöki főtanácsadó, a helyi Egyházi Alapiskola és Óvodában tartott rendezvényen a környezetvédelemmel kapcsolatos időszerű globális folyamatokról és lokális feladatokról, valamint a kérdéskörben előálló kihívásokra adandó rendszerszerű válaszok szükségességéről is beszélt.

Elmondta: az idén különösen a biológiai sokféleség, a hulladékkezelés és a tudatos fogyasztói magatartás témái állnak a középpontban.

Rámutatott: Magyarország különös gondot fordít a környezeti kultúra ismertetésére, mind szélesebb körű elfogadtatására és ennek keretében a legkisebbek tudatformálására is. Rámutatott: a témahét programja mára már Magyarországon túl az egész Kárpát-medencére is kiterjed. Hozzátette: ez lehetővé teszi a témán belüli korszerű tudás nemzeti szinten történő elsajátítását.

Szili Katalin előadásában kiemelte: mára már nem elegendő csak a környezet védelmével foglalkozni, hanem a kihívásokra rendszerszerű válaszokat kell tudni adni, úgy, hogy a társadalmi-szociális, gazdasági kérdéseket a környezeti korlátok mentén kell megoldani.


Hirdetés

Ezzel kapcsolatban rámutatott a magyar alaptörvény azon megfogalmazásaira is, amelyek az örökségünk, egyedülálló nyelvünk, kultúránk és a Kárpát-medence – természet adta és ember alkotta – értékeinek megóvásáról szólnak.

Kijelentette:

az idei év a nemzetpolitikában a jövő nemzedékek éve, így az identitás megőrzésének biztosítása mellett, a jövő nemzedékek életfeltételeinek biztosítása, anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használata kiemelt felelősség.

Kapcsolódó anyagaink:

Szili Katalin: A művészetben is érzékeltetni kell a gyerekekkel a magyar önazonosságot

„Kereszténynek lenni a XXI. században maga a lázadás” – interjú Szili Katalinnal

Vezetőkép: Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó beszédet mond Jókai Mór születésének 200 éves évfordulóján tartott megemlékezésen a református templomban Révkomáromban 2025. február 18-án. Fotó: MTI/Krizsán Csaba


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb