Az uniós etikai kódex kimondja: az EP-képviselők kizárólag a köz érdekében járnak el

Eközben ötven kórház felújítását akadályozták, hogy romoljon a magyarok életminősége.


Hirdetés

Létezik egy etikai kódex EP-képviselők számára. Ebben olyan kitételeket olvashatunk, hogy az EP-képviselők az uniós polgárok érdekét képviselik, illetve, hogy kizárólag a köz érdekében járnak el. Összevetettük az elveket azzal a ténnyel, hogy a Tisza Párt szerint helyes, ha a magyar embereket megkárosítják azáltal, ha ötven kórház nem újulhat meg…

Portálunk is beszámolt a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentéséről, amelyből többek között kiderült,

ötven magyar kórház felújítása bánta, hogy a baloldali ellenzék erősödjön.

Kollár Kinga egy brüsszeli bizottsági ülésen fogalmazott úgy, azért „hasznos” a hazánk ellen indított úgynevezett kondicionálási eljárás, mivel a hazánknak járó, 21 milliárd euróra rúgó források felfüggesztése súlyos hatással voltak a magyar társadalomra is. Örömét fejezte ki, hogy az eljárás miatt a magyar állam

nem tud extra szociális szolgáltatásokat nyújtani az embereknek.


Hirdetés

Példaként említette, hogy az RRF programból

ötven kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.

Pozitív fejleménynek nevezte továbbá,

hogy a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket.

Bár a fenti mondatok éppen a Tisza Párt képviselőnőjétől származtak, de származhattak volna ugyanígy a Demokratikus Koalíció egyik brüsszeli kiküldöttjétől, vagy éppen a Momentum Mozgalom hírhedt párosától.

A szándék konkrétan az volt, hogy a magyar emberek életminősége romoljon

Nem szabad elsiklanunk az említett kijelentés egy nagyon kritikus aspektusáról. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy az eljárás keretében sikerült volna megakadályozni a korrupciót. Hogy a kormány többet lophasson. Vagy hogy kibillenjenek a fékek és egyensúlyok. Sérüljön a jogállamiság. Nem. Ebben az esetben konkrétan arról van szó, hogy ötven kórház nem újulhatott meg. Itt kifejezetten erről az egy tényről beszélt a Tisza Párt képviselőnője.

Azt akadályozták meg szándékosan, hogy ötven magyar kórház megújulhasson. És azért akadályozták meg, hogy a magyar emberek életminősége romoljon. Semmi másért. Ezek a szikár tények.

Ez pedig joggal felvet bizonyos etikai aggályokat.

Akik a polgárok érdekeit képviselik…

Márpedig joggal feltételezhetjük, hogy bizonyos etikai normáknak az EP-képviselőknek is meg kell felelniük. Erről általánosságban az Európai Parlament honlapja is ír. Mint első sorban kiemelik,

a képviselők az uniós polgárok érdekeit képviselik.

Ez az első mondat. Már itt is felmerül, vajon mennyiben érdeke az uniós magyar polgároknak, ha szándékosan nem újítják fel a kórházaikat.

Ráadásul, a honlap külön közzétesz egy dokumentumot is, amely bővebben kifejti az EP-képviselők helyes etikai magatartását. A dokumentum címe is ez: Az európai parlamenti képviselők feddhetetlenséggel és átláthatósággal kapcsolatos magatartási kódexe.

Vagyonnyilatkozat, lobbi, titkos találkák

Előrebocsátandó: érthető okokból maga a magatartási kódex alapvetően nagy általánosságban fogalmaz meg elvárásokat a képviselők felé. A dokumentum ugyanakkor sokkal határozottabban foglal állást olyan gyakorlati ügyekben, amelyeket feltehetően az élet, a brüsszeli rossz gyakorlat indokolt.

A Kódex tehát nem is véletlenül foglalkozik részletekbe menően a képviselők vagyonnyilatkozatának kérdésével, vagy például az ajándékok elfogadásával. Hasonlóképpen hosszan elemzik a lobbitevékenység kérdését, a különböző találkozókról szóló beszámolók kötelezettségét és az összeférhetetlenséget.

Ezeken a területeken nyilván gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezett már a dokumentumot összeállító testület.

Kizárólag a közért

Amikor a képviselők általános elvi kötelezettségeit tekintjük, egyfajta naiv szemléletet érzékelhetünk. A dokumentum legelső pontjában például így fogalmaz: az EP-képviselői feladataik ellátása során

irányadónak tekintik és betartják az alábbi általános magatartási elveket: önzetlenség, feddhetetlenség, nyíltság, szorgalom, becsületesség, elszámoltathatóság és a Parlament méltóságának és hírnevének tiszteletben tartása,

A második pont szerint pedig, hozzáteszi,

kizárólag a köz érdekében járnak el.

Ilyen az önzetlenség, ilyen a becsület?

Feltehetően maguk a dokumentum megalkotói sem merték egyáltalán feltételezni, hogy egy EP-képviselő szándékosan a saját hazája, az általa képviselt emberek érdeke ellenében cselekszik. Ez egyrészt magától értetődő, illetve összerakható akár az önzetlenség, feddhetetlenség, nyíltság, szorgalom, becsületesség, elszámoltathatóság elveiből is.

Akkor azonban, amikor egy névleg a magyar embereket képviselő személy arról beszél az EP-ben, hogy üdvözlendő, ha Magyarország ötven kórház felújításától esik el, hogy üdvözlendő, ha a magyar kormány nem tud szociális fejlesztéseket megvalósítani, az egyértelműen szembemegy a kódex első két, leghangsúlyosabb pontjával.

Ha káros egy rendelet, miért nem vonják vissza automatikusan?

Ráadásul, fontos, hogy az említett személy rögzíti azt is, hogy a nevezett intézkedések érezhető kárt okoznak a magyar embereknek, érezhető nyomot hagynak a magyar társadalomban. Egy ilyen kijelentés után magának a rendeletalkotónak kellene azonnal hatályon kívül helyeznie az intézkedést, hiszen az Európai Unió nem okozhat kárt, hátrányt egyetlen tagállamának sem. Pláne szociális területen (biztos van erre is egy etikai kódex, azt is érdemes lenne kielemezni).

És nem utolsósorban az is elhangzik, hogy a káros intézkedések egyetlen pozitív hozadéka politikai természetű. Azaz, hogy általuk az ellenzék erősödik. Az Európai Unió vagy az Európai Bizottság ugyanakkor nem avatkozhat be tagállamok belpolitikai eseményeibe. Nem ezért jött létre (ez is biztos meg van fogalmazva egy etikai kódexben). Ha pedig ilyen történik, az említett rendelkezést nyilván azonnal fel kell függeszteni.

Erre is van egy bizottság különben

Érdekes kitétel, hogy az EP-képviselők etikus magatartásának kivizsgálására külön bizottságot tart fenn Brüsszel. Érdemes lenne a baloldali EP-képviselők magatartásbeli problémáit e grémium elé citálni. Igaz ugyan, hogy az említett EP-képviselők védekezhetnek azzal, hogy nem ők hozták a káros eljárást, hanem az Európai Bizottság. Ugyanakkor azáltal, hogy kiállnak a káros eljárás mellett, ez önmagában felveti az etikátlan magatartás kérdését. Miért nem történik semmi?

Vezetőkép: Az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban 2024. december 18-án. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka


Hirdetés

Forrás:
Európai Parlament
'Fel a tetejéhez' gomb