Küzdők vagyunk és győztesek – ez a magyar identitás

Meg kell tanulnunk, hogy ez megtörtént, de még „él nemzet e hazán”. A nemzetet, a magyarságot a múltban, a huszadik században ért kollektív traumák és azok feldolgozása identitási pillér lehet – erről beszélt Tapolyai Emőke pszichológus csütörtök este az újbudai Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) estjén. Kifejtette, ha számba vesszük a traumáinkat, és látjuk, hogy „ennek ellenére” élünk, fejlődünk, alkotunk, megtartottuk a nyelvünket, iskoláink vannak, akkor nemcsak túlélők vagyunk, mert „az nem elég, a túlélés majdhogynem véletlenszerű. Mi küzdők vagyunk és győztesek, ez a mi identitásunk” – fogalmazott.

A kommunista diktatúra áldozatainak magyarországi emléknapjához kapcsolódóan a különböző nemzedékeken átívelő sérelmekről, traumákról, azok oldásának lehetőségeiről, a fiatal generációk ezekkel kapcsolatos ismereteiről beszélgetett a téma két elismert szakértőjével, Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel és Tapolyai Emőkével Molnár László, a XI. kerületi KDNP elnöke Budapesten, a Szent Margit Gimnázium Apor Vilmos termében.

A pszichológus – az egyént ért, de a családon, barátokon keresztül mindig tágabb közösséget érő – trauma lélektani hatásáról, arról a traumáról, ami emberi megaláztatásról, megszégyenítésről, kínzásról, szexuális bántalmazásról szól, kimondta, hogy

„a bántalmazó az ő bűnének szégyenét átruházza az áldozatra. Az áldozatnak van egy felvett szégyene, és ez az, ami megkötözi az embert, ezért nem beszélnek róla.”

A szakember a hozzá segítségért fordulóknak mindig azt tanácsolja, hogy

„add vissza a szégyent, az nem téged illet!”

Kifejtette, hogy emiatt az átruházott szégyen miatt nem beszélnek a traumatizált személyek arról, amit fel kellene dolgozniuk. „Vagy ha mégis, akkor tárgyiasítva, érzelmileg távol tartva magukat, az pedig nem traumafeldolgozás. Abban meg kell szólalnia a történetnek, a történetet körülvevő érzelmeknek, és az érzelmeket körülvevő szégyennek, el kell, hogy hangozzék, hogy a szégyen nem az áldozatot illeti. Enélkül nincs trauma-feldolgozás” – mondta.

„A feldolgozás az, hogy a sebekből hegek lesznek, és az, hogy nincsen a sebnek gennye és udvara, ami kihat mindenre és mindenkire, hanem azok hegek maradnak”

– mondta Tapolyai Emőke, s hozzátette, hogy „amikor ránézek, lehet, hogy elcsavarodik a szívem, amikor rosszul nyúlnak hozzá, akkor lehet, hogy megint fáj”.

Úgy folytatta, hogy a nemzeti, a közösen megélt traumák esetében az évfordulók újra és újra egy kisebb trauma-feldolgozást kívánnak meg. Ilyenkor tudatában kell lennünk annak – folytatva a metaforát –, hogy „nem jön vissza a tökéletes, hibátlan felület, és nem is szabad azt elvárni” – mondta.

Arról beszélt, hogy a nemzeti trauma-feldolgozásról gondolkodva is azt kell megnézni, hogy a sebeinkből hogyan tudnánk a gyógyulás irányába úgy elmenni, hogy a sebekből hegek legyenek, amikkel azonban teljes életet élhetünk, de nem szűnünk meg emlékezni.

Az emlékezés elősegítheti azt, hogy a traumák – és azok feldolgozása – végül identitási pillérré váljanak.

Skrabski Fruzsina, olyan dokumentumfilmek (társ)alkotója, mint a Bűn és büntetlenség, az Elhallgatott gyalázat, a Megörökölt gyalázat, vagy éppen az Áldozatok 2006. Utóbbi az akkori őszi eseményeket, a 2006-os év utcai eseményeit, a rendőri brutalitást dolgozza fel, amelyek letörölhetetlen szégyenfoltjai maradnak az akkori miniszterelnöknek, Gyurcsány Ferencnek.

Skrabski Fruzsina szerint a nemzeti traumák – hiszen 2006 ősze is ilyen – feldolgozásának, vagy a feldolgozás elmaradásának egyik akadálya az, hogy elmaradt az igazságszolgáltatás.

„Az nem lehet, hogy valaki kilövi egy ember szemét, pontosan be lehet azonosítani, és nincs büntetése…”

– mondta.

A Bűn és büntetlenség című, 2010-es dokumentumfilmjének antihőse, az 1956-os forradalom utáni megtorlásban kiemelt szerepet játszó kommunista Biszku Béla, aki 2016-ban halt meg, 95 évesen. Skrabski Fruzsina szerint az ő esetében is problémát jelent, hogy elmaradt az időben megtett, teljes és átfogó igazságszolgáltatás.

Ugyanakkor az emlékezés, a különböző megemlékezések fontossága mellett érvelt a dokumentumfilmes is, s rámutatott, hogy a ma emberéhez, a fiatalokhoz az egyéni történeteken keresztül lehet közel hozni a múltat, amire emlékezni kell, hiszen az egyéni történetek azok, amelyekkel együtt tudunk érezni.

Vezetőkép: A nemzedékeken átívelő traumákról beszélgetett Skrabski Fruzsina, Tapolyai Emőke és Molnár László (b-j) 2025. február 27-én, az újbudai KDNP estjén. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona