Ungváry Zsolt: Európa már nem a maga ura

Az amerikaiak és az oroszok ezúttal Szaúd-Arábiában ültek le, hogy megtárgyalják a jövőt. Ahogy szokták, az érintettek nélkül. És ezúttal földrészünk csak önmagát okolhatja. 

Az ősbűn az első világháború, ott veszítette el Európa végleg az ártatlanságát…

A boldog békeévek, az iszlám szinte teljes kiszorítása, a sosem látott technikai, egészségügyi fejlődés korszakában a következményekkel számot nem vető őrültek belevitték a kontinenst egy értelmetlen testvérháborúba.

Utána létrehoztak egy példátlanul igazságtalan, a jellegében az afrikai vonalzóval húzogatott határok megalkotására emlékeztető békét. A négyszáz éve működő, többnemzetiségű monarchiát szétverték, helyébe a történelmi hagyományokkal és az észszerűséggel nem törődve soknemzetiségű országokat alkottak. A bolsevik oroszok ellen felhúzták a „cordon sanitaire”-t, egy kicsi, életképtelen államokból álló védvonalat, ami – mint később kiderült – nem volt jó semmire. Ugyan a németek és magyarok kivételével elvileg mindenki győztesnek érezhette magát, valójában fura diadal volt ez, mert a következménye egy minden korábbinál véresebb újabb világháború lett; pontosabban 20 év fegyverszünet után folytatódott az első.

A második után viszont Európának már nem osztottak lapot. A cordon sanitaire-t kacagva félresöprő szovjetek és a nagy kék vízen túlról idecsöppenő amerikaiak felosztották a földrészt egymás között. Németországot kettévágták, megalázták, kiherélték, Közép- és Kelet-Európát egy sajtpapírra firkantva odalökték az oroszoknak. 

Most viszont, amikor nem ezeréves államok megszállásáról és sok tízmilliónyi lakosának a barbarikumba való visszataszigálásáról van szó, hanem két orosz többségű, összesen mindössze pár évtizedig Ukrajnához tartozó megyéről, hirtelen feltámad a harci láz a Nyugatban. Egy szétesett, anarchikus állam integritásáért küzdve nem sajnálnának évekig háborúzni, akár saját gazdasági amortizálásukat és egy világégés kockázatát felvállalva.

A második világháború után egyébként a nyugatiak sem jártak túl jól; az angolok elveszítették gyarmatbirodalmukat és nagyhatalmi státuszukat, a franciákon azóta röhögnek, de főként egész Nyugat-Európa – egy pár évtizedes extra jólétért cserébe – etnikailag, kulturálisan és lassacskán civilizációsan is megszűnt. Gazdaságilag kapott még egy bő fél évszázadot (a keleti rész még annyit sem), de politikailag, katonailag lenullázódott.

És íme, az öngyilkosság következménye: újra jönnek az amcsik és az oroszok, és döntenek Európáról. Akik az egységet és szolidaritást rajtunk kérték számon, éppen ezt felejtették el. Európa nem az önmagához, hagyományaihoz, értékeihez való hűségben kereste az egységet, hanem egy klikk elmebeteg ideológiájának megvalósításában. Ehhez pedig nem tudták maguk mögé állítani a kontinens népeit; megtagadták az alapokat, amelyekre a földrajzilag definiálhatatlan Európa épült: a kereszténységet.

Európa akkor lett hatalmas, amikor kereszténnyé lett, és addig maradt jelentős, amíg az volt. Ez nem bigott túlbuzgóság, nem a szekularizáció megkérdőjelezése, hanem tény.

Adenauer, Schuman, De Gasperi vagy akár Habsburg Ottó Európa-álma azon siklott ki, hogy a nácizmus és marxizmus után újabb izmusokat próbáltak lenyomni a nemzetek torkán, pedig csak a már működő régihez kellett volna visszanyúlni. A jóslat egyre inkább beteljesedni látszik: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Pedig a váteszekre érdemes figyelni; a magyar miniszterelnök pontosan értette, mi folyik, és figyelmeztette is kollégáit. Ahogyan megjövendölte (az ugyancsak beteljesedett migrációval vagy genderrel kapcsolatos jóslataihoz hasonlóan), Európát a tárgyalóasztalhoz sem engedik majd oda.

Közben az emiatt frusztrált, odahaza is csekély támogatottságú vezetők (Macron, Scholz, Tusk) továbbra is a háború oltárán áldoznának, és egy teljesen felesleges vérontásba rángatnának bele mindannyiunkat. A történelem azonban már átlépett rajtuk, jelentéktelenné váltak, de mint a szeretethiányos, egy kis törődésért bármire hajlandó kisgyerekek, még rángatják a felnőttek kezét, és rugdossák a bokájukat, hogy rájuk is figyeljenek.

S míg a nagyok a fejük fölött hozzáláttak a béke előkészítéséhez – ami minden normális ember szerint a cél –, ők még mindig bizonygatni akarják, hogy (akár saját polgáraikkal szemben is) nekik van igazuk és akaratuknak tűzön-vízen át érvényt szereznek.

Hirdetés